Egyházunk a Pünkösdöt követő első csütörtökön, ebben az évben a mai napon, június 12-én ünnepli a mi Urunk, Jézus Krisztust, az örök Főpapot. Az ünnep alkalmából Snep Román atyával készült interjút publikáljuk, mely az Új hajtás folyóirat 2025-ös húsvéti számában jelent meg. Román atya az idén ünnepli 50. születésnapját és pappászentelésének 25. évfordulóját.
„Célom, hogy az evangéliumot örömhírként hirdessem”
2025 áprilisában töltötte be 50. életévét, ugyancsak idén júliusban pappászentelésének 25. évfordulóját is ünnepli. Nagy dátumok, fontos események. Ezért kerestük fel Snep Román atyát, aknaszlatinai plébánost, hogy meséljen jelenlegi szolgálatáról, életének fontosabb pillanatairól, múltbeli élményeiről. Szívesen válaszolt kérdéseinkre.
– Mit jelent számodra ez a 2025 -ös, nem csak az Egyházban, hanem a személyes életedben is jubileumi év?
A háború miatt nem annyira gondolkodtam még ezen. Inkább a hívek, az egyházközség mindennapi nehézségeire koncentrálok. Tudom, hogy 50 éves leszek, de nem érzem. Talán fontosabb számomra az, hogy a papságomnak a 25. évfordulója lesz most nyáron. A születésnapom a nagyböjtre esik, ezért nem tervezek nagyobb ünnepséget, csak csendesebbet, szentmisében hálát adva minden ajándékért, az elmúlt évekért. Az ezüstmise alkalmából úgy gondolom, szélesebb körben gyűlünk majd össze, ahol alkalom lesz talán a születésnapom megünneplésére is egyben.
– Menjünk vissza az időben 25 évet. Milyen jelmondatot választottál pappá szenteléseden? Hogyan kisért téged szolgálatodban ez a jelmondat?
János evangéliumából vettem: „Az örök élet pedig az, hogy megismerjenek Téged, az egyedül igaz Istent, és akit küldtél, Jézus Krisztust”. (Jn 17, 3) Az élethivatásom az, hogy megismerjem és megismertté tegyem Krisztust és az evangéliumot. Ennek a titka annyira mély, felfoghatatlan, hogy egy egész életünk, egy egész örökkévalóságunk van arra, hogy Isten megismerésében elmerüljünk. Sosem mondhatjuk azt, hogy most már eléggé megismertük Őt. Ez az ember számára kimeríthetetlen. A szemináriumban, a papi szolgálatom során ennek feltárása az imádság, a hívekkel való kapcsolat által történt, történik. Nem egyedül kell ezt megélni, hanem van egy egész egyházközösség, akikkel együtt ismerjük meg az Istent, közösségben a püspökök testületével és a Szentatyával.
– Az elmúlt évtizedekben mennyire változott meg az Egyház, az egyházközösség?
Mindig változik. Újabb generációk jönnek. Változnak az igények, a felfogás, a technikai események, a körülmények. Ugyanúgy mi is változunk a világgal. Ami továbbra is változatlan marad: az, hogy nekem, mint lelkipásztornak, továbbra is személyes kapcsolatban kell lennem a közösséggel, a hívekkel. Régebben könnyebben összejöttek az emberek hittanórára, programra. Manapság az ember egy kicsit közömbössé vált, persze most is vannak, akik érdeklődnek és kérdeznek, akik igénylik a személyes kapcsolatot.
– Felső-Tisza-vidéken születtél és most ott is szolgálsz. Könnyebben alakulnak ki a személyes kapcsolatok egy ismerős helyen? Egyébként korábban hol szolgáltál?
Először Munkácson voltam káplán. Onnan jártam ki Szolyvára. Majd 2001 és 2005 között Rahóra kerültem, a környéken hat egyházközséget láttam el. Azután Csapra kerültem, de Ráton éltem, ami egy nagyon kedves hely számomra. Ott kilenc évig voltam. 2014-től 2019-ig Munkácson és a környező településeken szolgáltam. 2019 óta pedig itt vagyok Aknaszlatinán, ahonnan kijárok Nagybocskóra, Gyertyánligetre. Ezenkívül besegítek Mankovics Sándornak, a rahói plébánosnak, ezért még Terebesen is szolgálok.
Kerekhegy, ahol születtem, valóban közel van Aknaszlatinához, sok kerekhegyi lakik itt, könnyen megértem a mentalitásukat. De elmondhatom, hogy minden helyemen megtaláltam a hívekkel való kapcsolatot. Mindenhol voltak zárkózottabb és nyitottabb emberek is. Ugyanúgy itt is. Most az a helyzet, hogy nagyon sokan elvándoroltak. Nem csak a háború miatt, már előtte is, amikor megszűntek a munkahelyek. De akik itt maradtak, azokkal jól lehet alakítani és építeni a kapcsolatot.
– Kivándorlás, Covid, háború… Mondhatjuk, hogy ez az időszak nagy kihívás a lelkipásztor életében is?
Bizony, nagy. Nehéz így tervezni. A statisztikák nem mutatnak pozitív tendenciát. Csak néhány keresztelés van évente, temetés pedig egyre több. Ez valóban nagy kihívás. Nem tudjuk, milyen lesz a jövő. De most az a feladatunk, hogy akik itt maradtak, azok számára legyek jó lelkipásztor, azokkal foglalkozzam, velük tartsam a kapcsolatot.
– Mi a legfontosabb kapaszkodó ilyenkor egy pap életében?
A szentségi élet. Az imaélet, amit nem szabad elhanyagolni a nehéz helyzet ellenére. A sok negatívumnak nem szabad felőrölnie az imaéletet. A szentmise is ugyanúgy kapaszkodó egy pap számára, mint a hívek számára is. És a papi közösség. Tartjuk a kapcsolatot egymással, a püspök atya is szervez számunkra találkozókat és az esperesi kerületen belül is igyekszünk összetartani, keressük a kapcsolatot egymással.
– Említetted, hogy nehéz előre tervezni, mégis, milyen céljaid, elképzeléseid vannak így 50 évesen a következő évekkel, évtizedekkel kapcsolatban?
A személyes életemben az a célom, hogy fussam végig a pályát, ahogy Szent Pál apostol is mondta. Célom, hogy megmaradjak Krisztus szolgálatában, folytassam lelkesedéssel a szolgálatot, az evangéliumot örömhírként hirdessem.
– Ki tudnál-e emelni egy-két olyan emlékezetes pillanatot, amelyek fontosak voltak a papi életedben?
Nagyon jó volt Csapon, majd később Munkácson is a felnőtt hittancsoport. Sok erőt adott, amikor együtt tanulmányoztuk a Szentírást, együtt imádkoztunk. Most Aknaszlatinán is igyekszem ezt beindítani. Amikor idekerültem, megpróbáltam végig látogatni a híveket. Az is jó volt: együtt imádkoztuk a rózsafüzért a Mária-szobornál, de sajnos a covid és a háború miatt ez abbamaradt.
– Ha van egy fiatal fiú, aki érdeklődik a papi szolgálat iránt, akkor mivel tudod őt biztatni arra, hogy érdemes ezt a hivatást választani?
Azzal tudom biztatni, hogy a hivatást Krisztus kínálja, aki nekünk örök életet ígér, és azt be is fogja teljesíteni. Ő hűséges, nem fog megcsalni, mindig mellettünk lesz. Legfeljebb mi távolodhatunk el Tőle, de Ő mindig mellettünk marad. A világban lehet csalódni, a barátokban is lehet csalódni, sőt a szülőkkel is megvan sokszor a konfliktus, de az Úr Jézus mindig hűséges barát marad.
Fehér Rita
