A Hit és fény közösség karácsonyi találkozójára január 10. és 12. között került sor a pósaházi lelkigyakorlatos házban. A rendezvénynek közel 130 résztvevője volt, akik Ukrajna különböző pontjairól, Kijevből, Kamjanec-Podilszkijből, Lembergből és Kárpátaljáról érkeztek. A hétvégét a lelki egység, az öröm és a születés ünnepének szentelték.

Az ünnepség programját színdarab és pantomim is színesítette. Mindegyik közösség saját előadással érkezett, ami az egység és a testvériség különleges légkörét kölcsönözte.

Isten egy pillanatra sem hagyott magunkra. Minden évben megszületik, most és mindig cselekszik!

Szombaton és vasárnap szentmisén is részt vettek a jelenlévők, melyet Jevhen Fizer, munkácsi káplán és Mikola Pileckij, kamjanec-podilszkij káplán atyák mutattak be. A résztvevők aktívan bekapcsolódtak a szertartásba: felolvastak, énekeltek, az evangéliumot pedig eljátszották.

Az idei rendezvényen kézműves műhely is várta a résztvevőket, amely még ünnepélyesebbé tette a hétvégét, valamint lehetőséget nyújtott, hogy kibontakoztathassák alkotói tehetségüket. Fonalból angyalokat készítettek és papírból betlehemet hajtogattak.

Szórakoztató volt a káplánok versenye, melyben Szulincsák Sándor, a huszti „Sziklavár” és a técsői „Almáskert” közösség káplánja, Jevhen Fizer, a munkácsi „Öröm hírnökei” közösség káplánja, Vaszil Busko, az ungvári „Szőlőtő” közösség káplánja, valamint Mikola Pileckij, a kamjanec-podilszkij „Nap gyermekei” közösség káplánja vett részt.

„Ezen az ünnepségen találkozhattunk a kelet és a nyugat hagyományaival. Közösen kántáltunk ukránul, magyarul és lengyelül. Nagyon érdekes volt számomra, hogy megismerhettem a kárpátaljai szokásokat. Felejthetetlen élmény marad a barátaink számára! Hálásan köszönjük a szervezőknek az ötletet, a nővéreknek a vendéglátást, köszönjük az ajándékokat, a kézműves foglalkozásokat, a díszítést. Köszönjük a névtelen jótevőknek, akik anyagilag támogatták a rendezvényt, valamint azoknak, akik idejüket, tudásukat és tehetségüket áldozták a program megvalósulásáért. Isten fizesse meg nekik százszorosan!” – mondta a kamjanec-podilszki káplán atya.

 „Kissé szokatlan, de nagyon érdekes élmény volt a közöségekkel való találkozás és a tevékenységük megismerése, a többi közösség és a más nemzetiségű barátokkal való együttműködés. Köszönjük a nővérek szívélyes fogadtatását” – mondta Litovszka Ánya, egy leendő rajztanár az Iván Ohijenkoról nevezett Kamjanec-Podilszki Nemzeti Egyetem harmadéves hallgatója.

Szofija Sevcsuk, ugyancsak a kamjanec-podilszki egyetem hallgatója ezekkel a szavakkal osztotta meg benyomásait: „Felejthetetlen érzések. A hely, az emberek, az idő, mintha mindent Isten készített volna elő. Nagyon örültem, hogy új embereket ismerhettem meg. A barátokkal töltött idő tele volt érzésekkel, melyeket szavakkal nem lehet leírni. Úgy érzem, hogy közelebb kerültem a barátokhoz és a közösséghez is.”

A Kárpátaljai Hit és Fény közösség most először ünnepelt együtt a kijevi, kamjanec-podilszki és a lembergi közösségekkel, ami azt bizonyította, hogy nincs lehetetlen: a többszáz kilométer és a többezer év sem távolít el bennünket az Istentől és egymástól.

„Határtalan örömöt és melegséget élhettünk át. Ez a találkozó a kelet és a nyugat egységét jelképezte. Azt bizonyította, hogy a távolság nem lehet akadály azok számára, akiknek közös értékeit és hitük van. Sokat kántáltunk, beszélgettünk, ami mély nyomot hagyott mindegyik résztvevő szívében. Köszönjük mindenkinek, aki részese volt az eseménynek, köszönjük az őszinteséget, az örömöt és a meghittséget. Ezek a pillanatok azt bizonyítják, hogy egy nagy család vagyunk, melyet az Isten és a felebarátunk iránt érzett szeretet egyesít” –  mondta Francseszka, a huszti „Sziklavár” közösség barátja.

Az ünnepség áldással és imával zárult, ami egyben kiinduló pont lett minden résztvevő számára további lelki fejlődésében. Mindenki lelkileg feltöltődve, szívében a karácsony fényével indult haza.

Szöveg: Maria Brovgyij, a Sziklavár közösség barátja (Huszt)

Fotók: Fizer Jevhen atya, Viktória Dvujla, Francseszka Melaj