Október 1-jén és 2-án Szinyákon ülésezett az Ukrajnai Római Katolikus Egyház Ifjúságpasztorációs Bizottsága. A találkozón papok és laikusok vettek részt, akik Ukrajna különböző egyházmegyéiben az ifjúság pasztorációban dolgoznak.
Az első napon a régiófelelősök számoltak be az elmúlt nyolc hónap munkájáról.
A bizottság a hivatások ügyéért, a katolikus oktatási intézményekért és a kiskorúak védelméért tevékenykedik. Emellett megbeszélték a szeptember 1. és 7. között megrendezett Nevelés hetének eredményeit.
Jurij Holotyuk atya megosztotta a jelenlévőkkel a római ifjúsági találkozón szerzett élményeit, melyen májusban vett részt.
A találkozó vendége volt Román Demus atya, aki először a szentmisén vett részt, majd az ülésen bemutatta az Ifjúságpasztorációs Patriarchális Bizottság tevékenységét.
A jelenlévők úgy döntöttek, hogy az Ukrajnai Görögkatolikus Egyházzal együtt készülnek fel a római jubileumra, valamint a Jubileumi évben két eseményt is együtt szerveznek meg.
Az ülés után a bizottság tagjai ellátogattak a beregszentmiklósi várkastélyba, ahol nemcsak a helyi történelemmel, hanem azokkal az emberekkel is megismerkedtek, akik már 20 éve saját erejükkel végzik a várkastély felújítását.
Másnap került sor az Ukrajnai Római Katolikus Egyház Ifjúságpasztorációs Bizottsága keretein belül működő Ifjúsági Tanács Alapszabályának jóváhagyására. A találkozó végén Lucsok Miklós OP, munkácsi megyéspüspök előadást tartott és szentmisét mutatott be a résztvevők számára.
Forrás: rkc.org.ua