A Munkácsi Római Katolikus Egyházmegye ukrán ajkú ministránsai számára az idei tábort Pósaházán, a Szent József nővérek lelkigyakorlatos házában rendezték meg június 17. és 21. között.
A résztvevők az egyházmegye különböző területeiről érkeztek: Munkácsról, Ungvárról, Szolyváról, Szerednyéről, Kőrösmezőről, Nagybereznáról, Várkulcsáról, Dolháról.
A fiúk Isten jelenlétében, vidám, játékos formában töltötték napjaikat. A liturgiáról és a ministrálás gyakorlatias részéről szóló előadásokon vettek részt, sokat játszottak, fociztak, ráadásul még együtt is szurkolhattak az EB-n szereplő kedvenc csapatuknak. A nyári fürdőzés sem maradt el, egy alkalommal ellátogattak a Munkácsi Aquaparkba.
A tábor lelkületét három pap, Jurij Holotyuk, a Szent Márton Plébánia káplánja és az egyházmegye ifjúsági pasztorációjának felelőse, Szerhij Gerzánics, a Munkácsi Egyházmegye püspöki irodájának vezetője, valamint Henrik Javorszkij, az Ungvári Szent György Plébánia káplánja szolgálta. Munkájukat két kamjanec-podilszki egyházmegyei kispap segítette: Andrij Posztolovics (III. éves) és Vitalij Bahrij (II. éves).
Mielőtt haza tértek saját plébániájukra, a tábor végén a ministráns fiúk megosztották egymással az átélt, Krisztus örömével teli élményeiket.
Jaroszlav Sztehnej kispap