Lelki megújulás céljából gyűltek össze munkácsi, ungvári és Sepetivkából érkezett házaspárok február 24-én, az Ungvári Szent Gellért Római Katolikus Kollégiumban.
A 38 résztvevő találkozója ismerkedéssel kezdődött. A program részét képezte a keresztút, melynek elmélkedéseit egy-egy házaspár olvasta fel. Mindenki átélhette Jézus keresztjének a súlyát. „Mindennap segít nekünk a kereszthordozásban, melyet a problémáink, átéléseink, félelmeink, betegségeink okoznak… Nélküle gyengék vagyunk” – osztotta meg gondolatait Vaszil Zubák.
A nap Valentin Tokár OFM előadásával folytatódott, aki az Énekek Éneke könyvének vőlegényét és mennyasszonyát mutatta be, valamint a Biblia e könyvében olvasható szerelmes himnuszokban megfogalmazott érzelmekről beszélt.
A találkozó csúcspontja a szentmise volt, melyet Fizer Jenő, munkácsi káplán mutatott be. Mivel ezen a napon emlékeztek meg a háború kitörésének második évfordulójáról, a szentmisét a háború befejezéséért és a háború okozóinak megtéréséért ajánlották fel.
A találkozó ideje alatt lehetőség volt szentgyónásra és a kötetlen beszélgetésekre is.
A nap Szentségimádással ért véget, amikor a résztvevők megnyithatták szívüket az Oltáriszentségben jelenlévő Isten előtt, elmondhatták neki kéréseiket, hálát adhattak, dicsőíthették Őt az együtt töltött időért, minden ajándékáért.
A program keretében a jelenlévők elsétálhattak a XII. században épült rotundához, Kárpátalja legrégebbi templomához is.