Az Ukrán Püspökkari Konferencia levele Szent Család vasárnapja alkalmából

Kedves családok – édesanyák és édesapák, nagyszülők, özvegyek, fiúk és leányok, testvérek!

Üdvözlünk Benneteket a Názáreti Szent Család ünnepén. Ez a mi közös ünnepünk, mert mindannyiunkat családi kötelékek fűznek valakihez, és a keresztség szentségének ereje által mi is tagjai vagyunk annak a nagy családnak, amelyet Egyháznak nevezünk, és amelynek ősmintája és kezdete a Szent Család. Ezért ma szeretnénk figyelmeteket az Egyházra irányítani, és új módon megnyitni szíveteket iránta, mint Édesanyánk felé.

Az első olvasmányban hallottuk Isten szavát azokról a változatlan elvekről, amelyeket a szüleinkkel való kapcsolatunkban követnünk kell: tiszteljük őket mindig és minden körülmények között. Tudjuk, hogy ez milyen nehéz lehet, mert családjainkban gyakran megbántjuk egymást. A bibliai történetek mégis reményt adnak nekünk. Számos példát találunk bennük arra, hogy meghalt gyermekek visszatértek az életbe és a szüleik visszakapták őket. Emlékszünk arra a történetre az Ószövetségből, amikor Isten Illés próféta által feltámasztotta a szegény szareptai özvegyasszony fiát. És eszünkbe jutnak azok a helyek is az evangéliumban, ahol maga Jézus teszi ugyanezt. Isten ma is folytatja az Anyaszentegyházon keresztül, hogy hitben életre keltse lelkileg halott gyermekeit. És Istennek hány gyermeke nem vesztegette el az életét, mert az Egyház nevelte őket! Hány szülő kapott vigaszt gyermekük halála után az örök életbe vetett hit és a halál utáni találkozás ígérete által! Mindezt az Egyháznak, a mi Anyánknak köszönhetjük.

Végső soron az egyházhoz tartozásunk által mindannyian sok kegyelemben részesülünk, amelyeket a szentségek, a testvéri szeretet és a hitről való tanúságtétel révén kapunk. És még ha a bűn és az önzés bukáshoz vezet is, és mély szakadást okoz a családtagok között, az Anyaszentegyház megmutatja nekünk, hogy életünk egy üdvösségtörténet, és mindannyiunknak megvan a lehetősége arra, hogy a szüleinkkel szembeni neheztelésből és elítélésből átmenjünk a kölcsönös megértés és megbékélés, a tisztelet és a szeretet felé. Hiszen csodálatos dolog, ha a szüleiddel olyan kapcsolatod van, amely tele van szabadsággal, tisztelettel és szeretettel. És milyen nagy öröm a szülők számára, ha gyermekeik tisztelik, megértik és szeretik őket!

Ma azonban, csakúgy, mint a kommunizmus idején, nincs hiány azokból, akik az Egyház elleni támadásokkal, a médiát is felhasználva, hitünket akarják elpusztítani. Ma a médiának nagy befolyása van a közvélemény alakítására. Ezért van olyan fontos szerepe és küldetése korunkban a katolikus médiának, amelynek hivatása és küldetése, hogy megmutassa hitünk igazságát és szépségét, valamint megtanítson az Egyház tiszteletére. De felelősséggel tartozunk azért is, ahogyan az Egyházról és annak lelkipásztorairól beszélünk. Ezért nagyon fontos, hogy amit mondunk, az az Egyház és pásztorai iránti szeretetünkből és tiszteletünkből fakadjon. Ne feledjük, hogy az Egyház a mi anyánk, ezért a szülőkre vonatkozó parancsolatok rá is vonatkoznak.

Jézus Krisztus azt mondta, hogy „egy i betű vagy egy vesszőcske sem vész el a törvényből”, mert Isten törvénye azért adatott nekünk, hogy megtartásával az élet teljességében részesülhessünk. A szörnyű háború, amelyet most tapasztalunk, annak az eredménye, hogy az emberek nem tartják meg Isten parancsolatait. Jézus Krisztus azonban továbbra is arra hív minket, hogy hűségesek legyünk azokhoz az igazságokhoz, amelyeket Ő maga nyilatkoztatott ki nekünk. Ezért nem szabad követnünk azoknak a példáját, akik törvénytelenséget követnek el, aláássák a hit igazságait, vagy megpróbálnak kétséget és erkölcsi romlást terjeszteni az Egyházban. Személyes életünkben hűségesnek kell maradnunk az isteni Kinyilatkoztatáshoz. Elvégre mindenki maga felelős a saját tetteiért és döntéseiért.

Őseink nagyon jól megértették, hogy mennyire fontos az Egyház és az isteni élet, amelyet benne kapunk. Néha több száz kilométert kellett utazniuk vagy sok órát gyalogolniuk, hogy bűnbocsánatot kapjanak és részesüljenek Isten életében. Sokan közülük felelősséget vállaltak az Egyházért. Az emberi lelkek iránti aggodalmukban továbbadták a hitet és a keresztény élet igazságait házastársaiknak és családjaiknak. Olyan korban éltek, amikor úgy tűnt, hogy a hitnek és az Egyháznak nincs jövője. Ma mi is nehéz időket élünk, és hajlamosak vagyunk azt gondolni, hogy az evangélium és az egyház tanítása már nem ad választ korunk kihívásaira. Ezzel kapcsolatban Jan Purvinsky áldott emlékű püspök szavai jutnak eszünkbe, amelyeket egy templom alapkőletételekor mondott. Jan püspök éppen pappá szentelésének 40. évfordulóját ünnepelte, és felidézte azt az időt, amikor a szentség felvételére készült. Egyházunknak akkoriban csak egy püspöke volt, egy idős ember, aki felszentelhette volna, az állam  pedig akadályozta, mivel ragaszkodtak a kommunista párt „ötéves tervéhez”, mely szerint öt éven belül az utolsó hívőnek is el kell tűnnie. Akkoriban sokan úgy gondolták, hogy az egyháznak nincs jövője. Jan püspök ezt a történetet a következő szavakkal zárta: „És hány templom alapkövét tettem le azóta!”  Testvérek, ma is emlékeztetnünk kell magunkat arra, hogy az Egyház Isten műve, a feltámadt Krisztus benne él, és a pokol kapui nem győzik le!

Az evangéliumban az agg Simeon csodálatos alakját látjuk. Megtapasztalta a szenvedést és az igazságtalanságot, a Római Birodalom által megszállt országban élt, látta a vallási elit korrupcióját és sok honfitársa felszínes hitét. Mindezek ellenére sikerült megőriznie a békét és a reményt a szívében, ami lehetővé tette számára, hogy meglássa a megtestesült Messiást a Kisgyermekben: „Most bocsásd el, Uram, szolgádat, szavaid szerint békében, mert látta szemem üdvösségedet, melyet minden nép színe előtt készítettél, világosságul a pogányok megvilágosítására, és dicsőségül népednek, Izraelnek.” Simeon nem naiv; tudja, hogy ezt a kis Szent Családot üldözni fogják, és ellenállást fog tapasztalni. De mégis nyugodt, mert a Megváltó jelen van. Jelen volt abban a kis családban, és most is jelen van a mi nagy családunkban, az Egyházban. Néha úgy tűnhet, hogy az Egyház kicsi és jelentéktelen. A múltban és ma is az ellentmondás jele, gyakran üldözött és megvetett. Az Egyházban rejlik azonban az emberiség egyetlen reménye, mert Isten úgy gondolta el, mint az üdvösség egyetlen eszközét.

Kedves testvérek, mindannyian arra vagyunk hivatottak, hogy felelősséget vállaljunk egyházunkért. E felelősség első dimenziója a szeretetben és a tiszteletben nyilvánul meg. Igaz, hogy mindannyiunknak megvannak a saját gyengeségei és bűnei, és hogy ezekkel megsebezzük és gyengítjük küldetését. Az Egyház azonban legmélyebb lényegénél fogva szent, mert a feltámadt Krisztus teste. Az Egyház volt, van és lesz a legjobb Anyja minden megkereszteltnek. Az pedig, hogy ez az anyaság mennyire lesz látható, mindannyiunkon múlik.

Ne feledjük, hogy egyházként küldetésünk van a szegények, a rászorulók, az elveszettek, az elhagyottak, a magányosok és a függőségek által rabszolgasorba taszítottak felé. Ki, ha nem az Egyház, segíthet a háború által megsebzett embereken, akiknek nemcsak testük és elméjük, hanem mélyen megsebzett lelkük gyógyulására is szükségük van? Ki más, ha nem az Egyház vigasztalhat, mutathatja meg a kereszt értelmét, és magyarázhatja meg, miért kell szenvednünk? Csak a Szentlélek, aki jelen van az Egyházban, képes erre. Testvérek, szeressétek az Egyházat, a mi Anyánkat, mert nincs jobb ezen a világon; tiszteljétek és imádkozzatok lelkipásztoraitokért, a Szentatyáért, és tiszteljétek magatokat is. Mi nagyon nehéz időszakon megyünk most keresztül ebben az országban. Mindannyian érezzük ezt. De Isten nekünk adta ezt a nagy kincset, az Egyházat – közösségeinket, plébániáinkat -, hogy ne legyünk egyedül. Micsoda nagy kegyelem ez!

Mindjárt sor kerül a házassági ígéretek megújítására, ez a szentség minden családegyház alapja. Istennek hatalma van arra, hogy megújítsa a szereteteteket, a hűséget és a tiszteletet, de ehhez hitre és őszinte vágyra van szükség a részetekről, hogy meg tudjatok felelni az egymásnak tett és most megújítandó ígéreteknek, akár együtt vagytok itt, akár nem.

A következő évben, amelynek védőszentje Szent Mihály arkangyal, azt kívánjuk, hogy részesüljetek Isten életéből, amely az Egyházban van, és kívánunk Nektek bátorságot, hogy felelősséget vállaljatok az Egyház küldetéséért, bárhol is vagytok. Isten áldjon meg benneteket, erősítsen meg Titeket és töltsön el szeretetével.

Szívünkből megáldunk Titeket!

Az ukrajnai római katolikus egyház lelkipásztorai