„… Akkor elvonult velük egy magányos helyre, (…) hogy egyedül legyenek.”(Lk. 9,10)

Az evangélium ezen szavai kifejezik azt a valóságot, amit 2023. május 22 – 25. között egyházmegyénk papjai, szerzetesei és állandó diakónusai az Istennel és az egymással való közösségben megéltek Szinyákon, a lelkigyakorlatos házban.

Összesen 18-an vettek részt a magyar ajkú, magyar nyelven is szolgáló egyházi személyek az évente egyszer megrendezésre kerülő papi lelkigyakorlaton. Az idén Varga László kaposvári megyéspüspök vezette az „Irgalmasságot befogadni és irgalmasságot adni” címet viselő lelkinapokat.

A lelkigyakorlat május 22-én közös vesperással kezdődött. Miklós püspök, aki nagy szeretettel fogadta Varga László püspököt, maga is részt vett a lelkinapok nyitó és záró programjain.

„Nagyon jó volt a lelkigyakorlat. Megérintett a megtérés témája, a Krisztussal való személyes kapcsolat, az evangélium megélése és a tanúságtétel.” – osztotta meg velünk benyomásait Róbert atya.

Az együtt töltött napok során a programban volt elmélkedés, megosztás, szentségimádás, reflexió, szentmise, és a csodálatos természeti környezet lehetőséget adott a mozgásra is. Együtt lenni Jézussal az Oltáriszentség előtt, az Igét hallgatva, az átélt lelki rezdülések megosztásával, egymás meghallgatásával, a természet csendjében – mind – mind segítette a lelkigyakorlatozókat, hogy lelkileg megújulva tudják folytatni egyházi szolgálatukat.

„Engem nagyon megérintett a mostani papi lelkigyakorlat, melyet Varga László püspök atya tartott nekünk. Főként a csendes szentségimádással kapcsolatos tanúságtétele. Most is visszhangoznak bennem a szavai: Legprofibb védekezés, pajzs az Isten engem megváltoztatni akaró erejével szemben, ha csak én beszélek a szentségimádás alatt. Jó volt együtt imádkozni, beszélgetni a paptestvérekkel. Jó volt csak úgy csendben lenni Jézus előtt.” – osztotta meg velünk Megyesi Laci diakónus.

Varga László püspök atya, vagyis „Laci atya”, ahogyan sokan ismerik és nevezik őt, minden nap tartott egy vagy két elmélkedést, melyek a megtéréstől kezdve, a Szentlélekben való megújuláson át, az embertársakkal való foglalkozáson keresztül a békességig, az irgalomig – sokféle témát érintettek és bontottak ki.

„Nekem nagyon jó volt a lelkigyakorlat, pedig pap létemre egyáltalán nem volt kedvem menni, már eléggé elfárasztott az év, de meglepő, hogy az Isten akkor dolgozik, amikor akar, nem akkor, amikor ráérek. Bár, már sokat hallottam és unásig ismételgetjük, mégis újdonságként hatott, hogy meg kell térni, minden nap. A megtérés pedig pont ebben állt: elengedni a terveimet, a fáradtságot, ötleteket, és hagyni, hogy az legyen, amit az Isten akar, aki sokkal jobban tudja, mikor mi kell.” – írta Tamás atya hazatérve.

Miron atya is megosztotta, mit jelentettek neki ezek a napok: „Elsősorban Varga László személye érintett meg, egyszerű és hiteles ember. Régóta ismerem, és ez minden alkalommal, amikor találkozunk, megérint. Érződik, hogy élő kapcsolata van Jézussal. A lelkigyakorlatról a megtérést hozom magammal. Ha szeretnénk változást magunk körül, akkor nekünk kell elkezdeni megváltozni. Érdekes volt az is, ahogyan Laci atya beszélt az életéről. Például hogyan fogadott be két rokkant embert, vagy hogy minden nap egy órát tölt szent semmittevésben az Eucharisztia előtt. A naponta egy óra szentségimádást szeretném én is megújítani a saját életemben. Aztán beszélt nekünk a határok betartásáról is, arról hogy tudnunk kell az igen mellett nemet is mondani. Ha nem tartjuk be a határainkat, elkezdhetünk Istent játszani, elkezdhetjük kihasználni az embereket. Azt is mondta, hogy a mai világ az aktivitás eretnekségében él. Papként nem attól vagyok értékes, hogy építek, csinálok valamit, hanem attól, hogy vagyok. Nagyon mélyen beszélt a szentmiséről is. Csak megtöretés után válok kioszthatóvá, ahogyan Jézus. A megtört szentostyában jelen lévő Jézus ugyanaz, mint a másik emberben jelen lévő Jézus. Ha felfedezem Jézust az Oltáriszentségben, akkor könnyebben felfedezem életem a megtört emberben. A csend fontosságáról is sokat elmélkedtünk: Isten a csend barátja. Azzal az elhatározással jöttem el, hogy szeretnék változtatni a saját lelki életemben. Ezért jók a lelkigyakorlatok. Többen megfogalmaztuk, hogy változni akarunk, hogy radikálisabban szeretnénk megélni az evangéliumot.”

Pilip Theodor atya a papi lelkigyakorlaton átélt személyes tapasztalatával ajándékozott meg minket:

„Ha egy pár szóban akarnám összefoglalni az idei, Kékesfüreden közösen átélt papi lelkigyakorlatot, akkor a zsoltárossal együtt azt mondanám: «Hatalmas dolgot művelt az Úr vélünk, azért szívből ujjongunk!» (Zsolt. 126,3). Úgy érzem, hogy valóban nagy dolgokat tett velem az Úr. Rögtön az elején szívembe vágott Miklós püspök atya kérése és utána többször a lelki gyakorlatot vezető kedves vendégünk – Varga László püspök atya felszólítása, hogy «legyetek nyitottak a Szentlélekre!» Elhatároztam hát, hogy leszek… az elhatározásom, a László püspök atya személyes tanúságtétele és mély elmélkedései, a közös imádság, valamint személyes napi reflexióim és őszinte vágyakozásom igenis nagyot segítettek abban, hogy a vigasztaló Szentlélek a szívem Vendége legyen. És nagy dolgokat művelt… Újra rácsodálkoztam, hogy mily gyönyörű az én hivatásom, hogy gyengeségeim ellenére – nagy dolgokra lettem meghívva én és velem együtt mindazon hívek, akiket a Jóisten életem folyamán rám bíz. Csomó elhatározás született meg bennem, megszűntek bizonyos félelmeim és bizonytalanságaim – újra béke, öröm és hála honol a szívemben. Egyszóval – lángolt a szívem, mint az emmauszi tanítványokban. Különösképpen nagy ajándék volt a számomra együtt lenni a pap és diakónus testvéreimmel. Ráébredtem, hogy milyen fantasztikus testvéreim vannak, barátaim és egyszerűen jópofa «sorstársaim»! Azt hiszem, mindnyájan más és más lelki élményekkel gazdagodtunk, de mégis egy szívvel mondhatjuk: «Hatalmas dolgot művelt az Úr vélünk, azért szívből ujjongunk!»”