Még talán fülünkben csenghetnek Ferenc pápa szavai abból az üzenetből, amit a tömegtájékoztatás 56. világnapja alkalmából küldött a világba:

„Nemrégiben szinodális folyamatot indítottunk. Imádkozzunk, hogy ez nagyszerű alkalom legyen arra, hogy meghallgassuk egymást! A közösség ugyanis nem stratégiák és programok eredménye, hanem a testvérek közötti egymásra figyelésre épül. Mint a kórusban, az egység nem egyformaságot, monotóniát, hanem a hangok sokaságát és változatosságát, polifóniát kíván meg. Ugyanakkor a kórus minden egyes hangja a többi hangra figyelve és az egész harmóniájára utalva énekel. Ezt a harmóniát a zeneszerző találta ki, de megvalósulása minden egyes hang harmóniájától függ.

Azzal a tudattal, hogy egy olyan közösségben veszünk részt, amely megelőz és magába foglal bennünket, újra felfedezhetjük a „szimfonikus” Egyházat, ahol mindenki a saját hangján énekelhet, elfogadva másokét ajándékként, hogy kifejezzük az egész harmóniáját, amelyet a Szentlélek komponál.” (Részlet az üzenetből)

Most ennek a szinodális folyamatnak érkeztünk el a kontinentális szakaszához.

Prágában február 5-én megkezdődött a Szinodalitásról szóló Szinódus utolsó előtti, kontinentális szakaszának európai gyűlése. Ez a szakasz ékelődik a korábbi egyházmegyei szintű, illetve az októberre, majd 2024-re tervezett globális szintű végső szakasz közé.

Az európai kontinentális szinódusi közgyűlés egyike annak a hét nemzetközi találkozónak, amelyet a világ nagy régióinak püspöki konferenciái jövő év nyaráig tartanak, hogy a 2021/2022-es előzetes konzultáció (nemzeti szakasz) eredményeként létrejövő kontinentális szakasz dokumentumáról gondolkodjanak. A többi régió Latin-Amerika és a Karib-térség (CELAM), Afrika és Madagaszkár (SECAM), Ázsia (FABC), Óceánia, Észak-Amerika és a Közel-Kelet.

A találkozó, melynek helyszíne a prágai Károly-híd közelében lévő szálloda, két részre lett bontva: az egyházi gyűlés, amely „Isten egész népét” érinti, amit püspöki gyűlés követ. A találkozón 200 küldött van jelen személyesen is, míg 390 további delegátus online vesz részt. Minden nemzeti püspöki konferencia négy embert küldött, és tízet jelölt az online formában való részvételre.

A szinódusi ülés minden napján van szentmise, valamennyi résztvevőt érintő munkaülések, illetve kisebb csoportos ülések is. A szervezők megpróbálták a csoportokat úgy összeállítani, hogy azok ne csak „egyazon nemzetből származó emberekből” álljanak, hanem „bemutathassák a nemzeti tapasztalatok teljes változatosságát”, és egyenletes elosztásban legyenek bennük nők és püspökök is.

A „Dokumentum a kontinentális szakaszhoz” címmel a Vatikán által megjelentetett munkaszöveg az alapja a résztvevők megbeszéléseinek, imáinak és elmélkedéseinek. „Tedd tágassá sátradban a helyet…” (Iz 54,2) mottót viselő munkadokumentum annak a szintézisnek a gyümölcse, amit a világegyház 112 püspöki konferenciájának, valamint a 15 keleti egyháznak, a megszentelt élet intézményeinek és az apostoli élet társaságainak, a laikus mozgalmaknak, valamint a Római Kúria 17 dikasztériumának visszajelzéseiből állítottak össze a püspöki szinódus munkatársai.

A gyűlés végleges dokumentumát várhatóan február 9-én, az ülés utolsó napján hagyják jóvá. A záródokumentum még nem kíván végleges válaszokat javasolni vagy cselekvési irányokat meghatározni.

Ezt követően, február 10-én kezdődik majd az a találkozó, amelyen csak a püspöki konferenciák elnökei vesznek részt. Az egyházi vezetők a közgyűlés záródokumentumából kiindulva közösen áttekintik a szinódus tapasztalatait, majd összeállítják saját észrevételeiket a végleges szöveghez.

Ukrajnát Prágában három küldöttség képviseli: az ukrán görögkatolikus egyház, a római katolikus egyház és a Munkácsi Görögkatolikus Egyházmegye. Köztük vannak püspökök, egyházmegyés papok, szerzestes – és világi nők. (A delegáltak neve itt megtekinthető) Rajtuk kívül minden egyházmegyéből vannak kinevezett személyek, aki online vesznek részt a konferencián és a csoportmunkában.

„Nem azért vagyunk itt, hogy a törekvéseinkre vagy világnézeteinkre összpontosítsunk, hanem hogy megértsük, hogyan tudunk mi, az európai egyház, valóban szinódusi egyházzá válni. (…) Nem a tanítás megváltoztatásáról van szó, hanem a tanítás megértéséről és színlelés nélküli továbbadásáról.” – hangsúlyozta megnyitó beszédében Mons. Gintaras Grušas, vilniusi érsek, az Európai Püspöki Konferenciák Tanácsának elnöke.

Olekszandr Jazloveckij, a Kijev-Zsitomiri Római Katolikus Egyházmegye segédpüspöke, az ukrán delegáció tagja az első napon ezekkel a szavakkal osztotta meg személyes benyomását:

„Az a benyomásom, hogy egy családban vagyok. Több felszólalót is meghallgattunk már, akik jól felvázolták a zsinati folyamatot. Nagyon fontos, hogy ezt az utat választottuk, mert ez a válasz korunk szükségleteire. (…) Természetesen sokan kérdeznek minket arról, mi történik Ukrajnában. Olyan ez, mint egy családban: itt temetés van, ott meg esküvőre készülnek, és mindez egyszerre történik. (…) Megértjük, hogy a világ nem korlátozódhat csak Ukrajnára, bár természetesen az áll hozzánk a legközelebb. Az egyház azonban fejlődik, és válaszolnia kell a fennálló kihívásokra, és mi is megpróbálunk ebben részt venni.”

Arra a kérdésre, hogy „Mit jelent önnek a zsinat egy évvel a konfliktus kezdete után?”, Olekszandr püspök így válaszolt:

„Egy kissé a zavarodottság állapotában találtam volna magam, mert a sok harmóniáról beszélő valóság közepette mintha folyamatosan gyászt hordoznék magamban. (…) Az igazat megvallva nehéz szinodalitásról beszélni. Amikor a zsinat megkezdődött, engem neveztek ki, hogy koordináljam a hét római katolikus egyházmegyénk munkáját. Úgy kezdtük, mint mindenki más, a reményeinkkel, félelmeinkkel. De amikor kitört a háború, nyilvánvalóan más lett a prioritás. Nehéz számunkra követni ezt a munkát, és az igazat megvallva, nem igazán akartam eljönni. Megértem, hogy a világ megy tovább, hogy az egyháznak minden kihívással szembe kell néznie, de a mi valóságunk és gondolataink sajnos messze vannak. Másrészről viszont elmondhatom, hogy van „jó oldala” is annak, amit a háborúban élés hozott nekünk: az emberekhez való közelség. (…) Minden plébánia egy kis Karitász lett a sok menekülésre kényszerült ember és a megélhetési szükségletek miatt. (…) Remélem, hogy ez a közelség, amit ma megélünk és megtapasztalunk, nem fog elveszni, hanem megmarad.”