November 5-én, szombaton a Munkácsi Szent Márton székesegyházban a Munkácsi Egyházmegye apostoli adminisztrátora, Lucsok P. Miklós OP párbeszéddel egybekötött előadást tartott.

A találkozó az Irgalmasság Rózsafüzérének közös elimádkozásával kezdődött, amely megalapozta a párbeszéd lelkülelét. Jelentős számú hívő gyűlt össze, hogy meghallgassa a püspököt, és feltegye kérdéseit, vagy meghallgassa a többiek által feltett kérdésekre adott válaszokat.

Miklós püspök, aki az imént még térdelve imádkozott, természetesen az Isten és az ember kapcsolatával kezdte előadását.

A bizalom fokozatai különböző szintekre helyezik az egyének közötti kapcsolatot.  Ha valaki tudja, sőt talán el is ismeri, hogy Isten létezik, de nem alakít ki vele kapcsolatot, akkor nem válhat tanítvánnyá, baráttá, sőt  testvérré, ahogyan azt Jézus szeretné.

A személyes elemekkel is színesített mély gondolatokat tartalmazó előadást párbeszéd követte. A kérdéseket mikrofonba vagy papírlapokra írva lehetett feltenni. A korlátozott idő ellenére a püspök mindegyik kérdésre válaszolt.

„Sok mindenre választ kaptunk anélkül, hogy mi magunk kérdést tettünk volna fel. Tetszett a nyílt párbeszéd formája. Hálásak vagyunk Miklós püspöknek és a találkozó szervezőinek. Várjuk a folytatást.”

„Ismét meggyőződtünk arról, hogy Isten egyháza egy egyedülálló szervezet, ahol gazdagítjuk egymást” – osztotta meg benyomásait Jurij és Larisza Shapovalov. „Első ismeretségünk Miklós püspökkel a katolikus internetes forrásokon keresztül, még a háború előttről való. Akkor még el sem tudtuk képzelni, hogy egyszer majd Kárpátalján telepedünk le, a frigyesfalvi plébániához fogunk tartozni, és az atyáról, mint püspökünkről fogunk beszélni.”

Az élet nehézségei és a különböző események néha arra késztetik az embert, hogy tanácsot kérjen másoktól. Ez a délután nagyszerű lehetőség volt arra, hogy kérdéseket tegyünk fel egy olyan embernek, aki hitből él, imádságban egyesül másokkal, ugyanakkor az egyházmegye lelkipásztora. A kérdésekre válaszolva a püspök felhívta a figyelmet arra, hogy ne habozzunk megkérni másokat arra, hogy imádkozzanak értünk.

A párbeszéd közös imával zárult. Miklós püspök mindenkit arra buzdított, hogy helyüket elhagyva, egymás kezét megfogva, élő láncot alkotva imádkozzunk. Az áldás után a jelenlévők részt vettek a szentmisén, amely ennek a szombat délutánnak a csúcspontja volt.

A szentmise, amelyet az egyházmegye apostoli adminisztrátora mondott, már a vasárnapi olvasmányokat tartalmazta. A püspök prédikációjában arról a kétféle emberről beszélt, akiről Jézus az evangéliumban: e világ fiai és azok, akik méltók rá, hogy eljussanak a másik világba. Az előbbiek csak a földi perspektívában élnek, az utóbbiak pedig már arra összpontosítanak, hogy eljussanak egy magasabb perspektívába, mert már Isten fiai, a feltámadás fiai, egyenlőek az angyalokkal. „Az, hogy az ember hisz-e a másik világ életében, a halál utáni mennyei életben, az a cselekedeteiből látszik” – mondta a püspök.

Jézus életmódjával megmutatta, hogy halhatatlanságra vagyunk meghívva. Folyamatosan Isten országáról beszél, és felszólít: térjetek meg, fogadjátok be a Szentlelket, legyetek világosság a világ számára. „Aki itt a földön megérinti Istent, az az örökkévalóságban él. Ez látszik az ember szemén, viselkedésén, azon, ahogyan beszél” – mondta Miklós püspök.

Istennel való egységben megérinthetjük az örökkévalóságot, és életünket küldetésként élhetjük meg. „Mi a küldetésem, Uram?” – biztatott bennünket a püspök atya, hogy tegyük fel a kérdést, és kérjük a Szentlelket, adjon nekünk világosságot, „hogy földi életünkben ne csak itt időzzünk, hanem úgy éljük az életünket, hogy a Menny jelenléte világosítsa azt meg.” Hiszen „itt horizontális perspektívában élünk, de ahogy az apostol írja ’keressétek ami Odafönt van’, vagyis nézzétek és hallgassátok Istent, és a földi dolgokra mennyei perspektívából tekintsetek.”

A teljes prédikáció ukrán nyelven a Veritas jóvoltából itt tekinthető meg.

A párbeszéden alapuló délután Munkácson egy kezdet volt, ugyanis a jelenlévők többsége kifejezte, hogy máskor is szívesen részt venne hasonló együttléten. „Jó nekünk itt lenni” (Máté 17, 4) – ezzel a benyomással a szívekben tértek haza a résztvevők.

Szöveg: Tetiana Reshetar ukrán nyelvű írása alapján

Képek: Tetiana Reshetar, Jurij Shapovalov