Nehéz napokat élt meg a pápa által negyedszer Ukrajnába küldött bíboros főalamizsnás új missziója során. Rálőttek csoportjukra, amiben szerencsére nem sérültek meg. Ennek ellenére tovább folytatta a segély, az élelem, a rózsafüzér szétosztását és közvetítette Ferenc pápa áldását, hogy senki ne érezze magát egyedül ebben az „abszurd háborúban”.

Konrad Krajewski bíborosnak, a Szeretetszolgálati Dikasztérium prefektusának, a pápa küldöttének a missziója: az ukrajnai háborús övezetekbe utazni, hogy segítséget vigyen az embereknek, és hogy közvetítse a pápa és az egész egyház közelségét. Negyedszer járt Ukrajnában, különböző helyszíneket keresett fel minden alkalommal, és most egészen a konfliktus középpontjáig eljutott. Először Odesszában, majd Zaporizzsjában járt azzal a szándékkal, hogy eljusson Harkovba.

„Különleges nap a mai, mert kilenc éve annak, hogy a Szentatya főalamizsnásának választott és püspökké szenteltek” – nyilatkozta a Vatikáni Rádiónak Zaporizzsjából Krajewski bíboros. 2013. szeptember 17-én szentelték püspökké a vatikáni bazilika Katedra-oltáránál tartott szentmisén, Ferenc pápa jelenlétében. Most szeptember 17-én pedig a pápa küldötteként megerősítve megbízatásában, hogy álljon közel és nyújtson konkrét segítséget a háború tragédiáját átélő embereknek, egy katolikus és egy protestáns püspökkel, valamint egy katona kíséretében megrakta furgonját élelemmel, és eljutott oda, ahova a katonákon kívül senki nem lép be, mert egyre sűrűsödnek a lövések. Pontosan ott van rá a legnagyobb szükségük az embereknek, és várják a segítő kezet, a segélyeket, az élelmiszereket.

Ezen a területen találkoztak az emberekkel és kipakolták az élelmiszereket, de a tervezett második állomásnál lövés érte a csoportjukat. A bíborosnak a többiekkel együtt menedéket kellett keresnie: „Életemben először nem tudtam, hová meneküljek… mert a futás nem elég, tudnod kell, hová futsz” – nyilatkozta Krajewski bíboros. Végül minden jól alakult, a segélyeket szétosztották, még a pápa által megáldott rózsafüzéreket is: akik megkapták, azonnal a nyakukba tették.

Krajewski bíboros már a legutóbbi, a húsvéti szent három nap során végzett missziójakor a háborút úgy határozta meg, hogy „nincs könny és nincs szó”, ami leírja. Szeptember 17-én hangsúlyozta: „csak imádkozni lehet”, és ismételni „Jézusom, benned bízom!”.

Szeptember 19-én hétfőn délelőtt Pavlo Honcsaruk, a harkov-zaporizzsjai egyházmegye püspökével a tömegsírokban eltemetett közel 500 holttest előtt imádkozott Izjumban, ahol „a háború nem ismer kegyelmet”. A konfliktus példátlan hevességében a bíboros megláthatta azok irgalmát, akik finom mozdulatokkal ássák a földet, hogy méltó módon eltemessék az áldozatokat.

„A mai nap nagyon nehéz volt. Pavlo püspök és én elmentünk Iziumba, ahol nagyon sok embert megöltek, és most folyik az exhumálásuk. Érzelmileg nehéz pillanatokat éltünk át, bár tudom, hogy egy háború mindig halálos áldozatokkal jár.

„Valóban megható pillanat volt látni, ahogyan a holttesteket vitték. Úgy tűnt, hogy a saját családjukért, szüleikért, gyermekeikért, testvéreikért teszik. A püspökkel körbejártuk őket, újra és újra elmondtam az Irgalmasság rózsafüzérét, legalább három órán keresztül voltunk ott. Nem tudtam mást tenni”.

„Tudtam, hogy sok halottat fogok találni, de olyan emberekkel találkoztam, akik megmutatták a szívünkben rejtőző szépséget. Emberi szépséget mutattak ott – mondja meghatottan Krajewski bíboros -, ahol csak bosszú lehetett volna. De nem. Eszembe jutottak a Szentírás szavai, miszerint a rosszat mindig jóval kell legyőzni”. Ez a bizonyosság balzsam a háború sebeire.

Konrad Krajewski bíboros az izumi és a harkivi látogatása után szeptember 20-án Pavlo Honcsaruk harkivi és zaporizzsjai püspök kíséretében megérkezett a szumi Boldogságos Szűz Mária mennybemenetele plébániára. A vendégek érkezése egybeesett a rászorulóknak szánt ebédosztással, amelyre hetente kétszer kerül sor a plébánián. Szumi egyike azoknak a városoknak, amelyek sokat szenvedtek a háborútól. A közös imádság után a bíboros ebédet is osztott, és átadta a Szentatya ikonjait.

Krajewski bíboros kedden Kijevbe utazott, majd visszatér Rómába.

Forrás: www.vaticannews.va, rkc.org.ua