„Hálánk legyen túlcsorduló!” Hálaadó szentmise Majnek Antal püspökért

„Minden földek, Istent dicsérjétek!” – ezzel az énekkel kezdődött a február 21-ei ünnepi szentmise a munkácsi székesegyházban. A kezdőének elárulta, miért gyűltünk össze azon a napon: hogy hálát adjunk Majnek Antal püspök atya 26 éves egyházkormányzói működéséért, hálát adjunk Istennek őérte, a rajta keresztül kapott kegyelmekért, s hogy ő maga is hálát adjon mindezekért a papokkal és a hívekkel együtt.

Mivel Kárpátalja éppen ezekben a napokban került a pandémia miatti vörös zónába, a szentmisén csak a munkácsi hívek vettek részt – ők viszont a lehetőségekhez képest szép számban –, valamint a koncelebráló papok, akik közül többen messziről, jelenlegi állomáshelyükről jöttek el, hogy Antal püspök atyával együtt adjanak hálát. Az egyházmegye youtube-csatornája közvetítette a szentmisét, így még számos hívő kapcsolódhatott (és kapcsolódott is) be az ünneplésbe.

„Szent Pál apostol arra tanít minket, hogy mindig mindenért adjunk hálát. Azért jöttünk össze, hogy hálát adjunk a Jó Istennek az Ő gondviseléséért és szeretetéért, mellyel idehívta, kiválasztotta és 26 évvel ezelőtt a kárpátaljai egyház vezetőjévé tette Majnek Antal atyát, »a mi püspökünket«, aki Kárpátalja püspöke volt és az is marad, nyugdíjasként is” – mondta a szentmise elején Lucsok Miklós apostoli kormányzó. „A mai napon hálát adunk és ő is hálát ad Istennek szolgálatáért és mindazért a jóért, amit Isten őáltala adott egyházmegyénknek, Ukrajnának és az egész egyetemes egyháznak.” Majd felkérte a nyugalmazott püspök atyát, hogy tartsa meg a szentmisét.

„Legyen most a hálaadás lelkülete bennünk, köztünk” – mondta Majnek Antal püspök is. Majd hozzátette: nagyon megérintette a szünet nélküli hálaadás parancsa mellett a Szent Pál által használt egyik szó: „legyen túláradó a hálaadástok” (vö. Kol 2,7).

„Hálát adok” – Antal püspök atya prédikációjának minden mondata ezzel a szóval kezdődött, melyben nemcsak eddigi püspöki szolgálatát, hanem egész életét hálával tekintette át. Hálát adott Istennek, aki megtervezte, akarta és megteremtette őt; édesanyjának, aki elfogadta, az orvosoknak, akik világra segítették. Hálát adott a nevelőkért, tanárokért, papokért, az iskola előtti napi ministrálásért, a sok jó barátért az iskolaévek és a katonaság alatt, „mindenkiért, aki elfogadott, segített, szeretett, és azért is, aki megmondta az igazságot.” Hálát adott Istennek, hogy Szent Ferenc életét olvasva kapta meg az Ő hívását, „hogy Vele legyek, Vele éljek, az Ő közösségében.” Majd arról beszélt, amikor 33 évvel ezelőtt Kárpátaljára érkezett, az akkori Szovjetunióba, tartományfőnöke kérésére. Nem könnyen jött ide, de úgy gondolta, egy-két évig csak kibírja azt a szibériai hideget – ez a kép élt benne a Szovjetunióhoz tartozó területről. „A meglepetésem nagyon kellemes volt: nemcsak hogy nem volt hideg, hanem forró szeretettel fogadtak minket Kárpátalján a hívek; azóta is minden külföldről érkezett pap ugyanezt mondta és tapasztalta”. „Nagyon nagy hálát adok azért a sok-sok kegyelemért, amit az első, közel hét évben tapasztaltam lelkipásztorként a Felső-Tisza-vidéken.” Ezután a püspöki szolgálatra való meghívásáért adott hálát Istennek, amit nem könnyen fogadott el, „de segítettek Szent Pál apostol szavai, hogy nem püspök úrnak kell lennem, amit nagyon nem akartam, hanem az Isten szolgája leszek az Ő egyháza javára” (vö. Kol 1,25).” Meghatódva emlékezett vissza beszélgetéseire azokkal az idős papokkal, akik 1989-ig, a ferencesek érkezéséig helytálltak Kárpátalján. „Nagyon nehezen, de szépen vetettek, és az a vetés a nehéz, szovjet, ateista, kommunista téli időszakban gyökeret eresztett. Mire mi ideértünk, a vallásszabadság szép napsugarai, az Isten kegyelme olyan szép virágzást hozott, hogy mi csak bábáskodtunk efölött; végeztük a munkánkat, és láttuk Kárpátalja híveinek óriási nagy hitét.” „Minden munkám, amit végeztem, a hívek munkája volt, minden nektek köszönhető. Nekem csak vagy segédkeznem kellett új, szép dolgok megszületésénél, vagy örömmel zöld utat adni azoknak, vagy aláírni azokat a szép terveket, projekteket, melyeket mind ti valósítottatok meg.”

Megköszönte a papoknak, szerzeteseknek és szerzetesnőknek kitartásukat, hűségüket és buzgóságukat, munkatársainak odaadó fáradozásukat, segítségüket, és a hitoktatók munkáját, akik több százan végeztek 1993 óta az egyházmegyei teológiai tanfolyamon.

A két árvíz tragédiája előhozta az emberekből a nagylelkűséget, és a külföldről segítők adományai, „szeretetözöne” érkezett akkor Kárpátaljára. Hálával említette a több mint 50 szociális-karitatív intézményt, amelyek Kárpátalján működnek és segítik az arra rászorulókat.

„Végül, de nem utolsósorban szeretném megköszönni minden hívőnek az aktív részvételét a szentmiséken, adorációkon, hittanokon; azoknak is, akik otthon, betegen imádkoztak egész egyházmegyénkért, Isten országának növekedéséért, szépüléséért.”

Hálaadását így fejezte be: „Akarom folytatni, veletek együtt, aktívan és olyan szépen, ahogy ezt Szent Pál apostol kéri.” Hangsúlyozta, hogy most különösen is gondoljunk arra, hogy még béke van. Hálát adott Istennek azért, hogy imáinkra – melybe a pápa kezdeményezésére az egész világ bekapcsolódott – Ukrajna még békében élhet. „Azzal a hittel és reménységgel folytassuk ezt az imát, hogy itt valójában egy szellemi harc folyik; imádkozzunk azért is, hogy a béke angyalai győzzenek, és a felelősök is a béke mellett döntsenek.” „Deo gratias – Istennek legyen hála!” – zárta beszédét a püspök atya.

„Méltó és igazságos, illő és üdvös, hogy mindig és mindenkor hálát adjunk Néked” – hangzott el az átváltoztatás előtt, mint minden szentmisében. Ez a hálaadás szőtte át az egész szentmisét és folytatódott a végén is, a köszöntésekkel, melyet Lucsok Miklós püspök vezetett be. Mint mondta, a hála és a szomorúság együtt jár életünkben, de ez természetes. Hálát adunk egy időszak örömeiért és kegyelmeiért, de szomorúak is vagyunk, hogy véget ért. Jézus is azt mondta apostolainak: elmegy, mert ha nem teszi, akkor a Szentlélek, a Vigasztaló nem jöhet el hozzájuk. Mi is hálát adunk Antal püspök atya 26 éves egyházvezetői működéséért, az egyházmegye felépítésének történelmi tevékenységéért, s közben engedjük be életünkbe a Vigasztalót is. Majd felkérte azokat, akik az egyházmegye többnyelvű családjának, a papoknak és a híveknek nevében köszöntik a nyugdíjba vonuló püspök atyát.

Elsőnek Pogány István atya kapott szót. Először is azért mondott köszönetet Antal püspök atyának, hogy 26 évvel ezelőtt igent mondott a püspöki szolgálatra; ezzel indult el a kárpátaljai római katolikus egyház fejlődése. „Amikor készültem összefoglalni ezeket a hálaadó szavakat, rácsodálkoztam arra, hogy Isten mennyire szereti ezt a földet és az itt lakó embereket. Isten a terveit embereken keresztül valósítja meg. Érdekes látni, hogy egy embernek az igenjéből mennyi sok minden születik, hogy Isten mennyi jót tud tenni ezáltal. A papok nevében szeretnénk megköszönni Antal atyának a szolgálatát. Többségünk, akik itt vagyunk, Antal atyánál jelentkeztünk, abban az időben jártunk szemináriumba, Antal atya szentelt minket pappá. Nagyon örülünk, hogy itt marad Kárpátalján, itt akar tovább szolgálni. Mindannyiunknak sokat jelent ferences egyszerűsége, alázatossága és az isteni gondviselésbe vetett hite, ráhagyatkozása. Azért is örülünk, hogy itt marad, mert mindannyiunknak szükségünk van támaszára, tanácsára, bátorító szavaira. Fogunk is élni ezzel a lehetőséggel. Püspök atya is számíthat ránk bármiben. Isten áldását kívánjuk és kérjük az életére.”

Fizer Jenő atya azzal a gondolattal kezdte, hogy a papot nem az újmiséjén, hanem a szolgálatának végén kell megtapsolni, amikor már bizonyította, hogy végig hűséges maradt Istenhez. Antal püspök atya tovább munkálkodik ugyan mint püspök és apostolutód, de egyházkormányzati tevékenységének most a végére ért. „Köszönjük, hogy hűséges maradt Istenhez mindvégig, és hogy hűséges szívvel követi Őt továbbra is” – mondta Jenő atya. Két dologért mondott még köszönetet: amikor a püspökségen lakott, tanúja volt annak, hogy a püspök atya gyakran, a nap bármelyik szakában felkereste a kápolnát. „Nem tudunk sokat arról, mi zajlott le ilyenkor Isten és a püspök atya között; de azt igen, hogy Isten gondoskodott róla, rajta keresztül pedig az egyházmegyéről és mindannyiunkról. Köszönjük, hogy mindig nyitott volt és marad is Istenre.” Végül a püspök atya egyszerűségéről szólt, mint az egyik legfontosabbról, ami már kispap korában is nagy hatást tett rá és társaira.

A hívek nevében Popovicsné Palojtay Márta és Tetjana Resetar köszöntötték Antal püspök atyát. Márta három dolgot emelt ki a sok megköszönni való közül: hogy püspökként is megmaradt lelkipásztornak: ezt különösen a munkácsi hívek tapasztalták meg a gyóntatásokban, szentbeszédekben, beteglátogatásokban, és hogy mindig készségesen jelen volt számunkra papként, lelkivezetőként is. A második: püspökként is megmaradt embernek, megközelíthetőnek. A harmadik: püspökként is megmaradt Isten gyermekének, és fáradhatatlanul egyre inkább kereste az Ő akaratát, nagy példát adva ezzel nekünk, hogyan kövessük mi is az Urat. Végezetül azt a szentírási részt elevenítette fel, amikor Jézus, miután betöltötte küldetését, így imádkozik az Atyához: „Megismertettem velük a nevedet, és továbbra is megismertetem”. „Köszönjük Antal püspök atyának, hogy megismertette velünk Istent, és reméljük, hogy a jövőben, ahogy velünk marad, továbbra is ezt teszi. Ez talán a legnagyobb dolog, amit egy paptól, püspöktől kaphatunk mi, hívek: hogy megismerteti velünk az Istent. Köszönjük ezt, továbbra is imádkozunk a püspök atyáért és kérjük, hogy imádkozzon értünk” – mondta Márta.

„Kedves püspök atya!” – kezdte Tetjana Resetar, hozzátéve: ebbe a szóba, hogy „kedves”, nagyon sok megköszönni való belefér. Mint mondta: köszöni, hogy Antal püspök atyát gyakran lehetett biciklin ülve vagy gyalogosan látni, amint a betegekhez ment; hogy mindig hitünk mélyebb átélésére buzdított a szentmiséken, s ezt aktuális mondanivalóval tette. Az egyházmegye olyan volt számára, mint a gyermeke; amikor a gyermeknek jön a foga, akkor a szülők sem alszanak; így okozott neki is álmatlan éjszakákat, amikor valamelyik plébánián probléma volt. Magát nem kímélve járta az egyházmegyét, s még a szörnyű állapotban lévő utak sem tartották vissza, hiszen a nyájához sietett. Tetjana a többi hívő nevében azt is megköszönte a püspök atyának, hogy elhagyta szülőhazáját, hogy Kárpátaljára jöjjön. Majd felsorolt számos olyan eseményt, rendezvényt, mely neki, az ő támogatásának köszönhette létrejöttét.

Mindegyik köszöntésből áradt a szeretet és a hála, válaszként Antal püspök atyának hívei felé irányuló szeretetére, készségességére és értük hozott áldozataira, melyet az elmúlt évtizedekben mindannyian megtapasztalhattunk tőle. Ez a válasz-szeretet szólalt meg az énekekben is, melyekkel ezután az összes jelenlévő együtt köszöntötte őt: a templom zengett az „Éljen soká!” magyar és ukrán nyelvű változatától, valamint az „Áldjon meg téged, áldjon az Úr!” éneklésétől.

Az áldás előtt Antal püspök atya két dolgot kért a jelenlévőktől és az „online hálaadóktól”: imádkozzunk az új ordináriusért, Miklós püspök atyáért, hogy őt nevezzék ki véglegesen az egyházmegye vezetőjének. „Imádkozzatok érte úgy, ahogy értem is, sőt ezekben a nehéz időkben még inkább.” Újra kérte, hogy nagyon imádkozzunk a békéért, hiszen biztos, hogy csak nagyon kevesen akarják a háborút. Imádkozzunk, hogy a béke angyalai nyerjék meg ezt a háborút, a szellemi harcot, és ne a gyilkolás ördögei.

Végül adott egy házi feladatot is hallgatóinak: mindenki próbálja meg kitalálni, amit nem volt ideje elmondani (mivel a prédikáció fordítása sok időt elvett): hogy vajon miért választotta a szentmise olvasmányának éppen ezt az Izajás próféta könyvéből való részt (Iz 43,1-7), és miért választotta épp ezt a mustármagról szóló evangéliumi részletet (Mt 13,31-32). Ezen keresztül nagyon sok békét, örömöt és áldást ad nekünk Isten.

A szentmise főpapi áldással, majd a pápai himnusszal zárult.

A szentmisén a székesegyház magyar és ukrán kórusa énekelt magyar, ukrán és latin nyelvű liturgikus énekeket. A szentmise is ezen a három nyelven folyt.

A szentmise ezen a linken nézhető vissza: