„Békességet hagyok rátok. Az én békémet adom nektek. Nem úgy adom nektek, ahogy a világ adja. Ne nyugtalankodjék a szívetek, s ne csüggedjen. Hiszen hallottátok, hogy azt mondtam: Elmegyek, de visszajövök hozzátok.” (Jn 14,27-28a)

Ebben az évben Krisztus feltámadásának titkát nagy megpróbáltatások közepette ünnepeljük.

Már második éve, hogy a húsvéti ünnepeket a világjárvány körülményei között éljük meg. Ez a helyzet sok szenvedést és szomorúságot hozott ránk. Hozzátartozóink elvesztése és az abból eredő fájdalom, hogy annyiszor kell nélkülöznünk az egymással való közeli kapcsolatot, meghatározták mindennapjainkat.

Ugyanakkor ezekben a kihívásokkal és fájdalommal teli időkben azt is megtapasztaltuk, hogy a feltámadt Jézussal való egységünk, Aki maga is a szenvedésen keresztül jutott el a halál feletti győzelemre, segített és segít nekünk legyőzni a földi életnek ezeket a nehézségeit.

Hogyan is segít Ő nekünk?

A feltámadt Jézus most közöttünk van, ahogy megígérte, hogy ha ketten vagy hárman összegyűlnek az Ő nevében, Ő ott van. És ahol ott van Jézus, ott annyi fényt, erőt, segítséget és kegyelmet is kapunk, amennyire szükségünk van. Még ha mi, keresztények arra is kényszerülnénk, hogy közösségeinkben csak ketten vagy hárman jöhetnek össze, akkor Krisztus minden ilyen közösségben – ha tagjaik nyitottak Rá – meg tudja őket ajándékozni önmagával. Míg feltámadásáig Őt is korlátozta a tér és az idő, most mindenhol ott lehet – ott, ahol Őt befogadják. A szeretethez legalább két vagy három személy közötti kapcsolat szükséges. És ott, ahol az emberek nyitottak Krisztusra, Vele együtt ott van a vigasztaló Szentlélek, és ott van a Mennyei Atya is! Nagyon fontos, hogy megtanuljunk nyitottnak lenni Istenre, amikor Vele beszélgetünk, hogy így megtapasztaljuk az Ő jelenlétét és az ebből fakadó kegyelmet is!

A feltámadt Krisztussal való kommunikáció másik formája, amikor a szentségekben találkozunk vele, melyeket papjaink szolgáltatnak ki. Különösen is érvényes ez a kiengesztelődés szentségére (a gyónásra) és az Eucharisztiára (a szentáldozásra). Amikor gyónunk és áldozunk, mindannyiszor megkapjuk a szükséges isteni kegyelmet, mely orvosság a bűn okozta sebeinkre, és erő életutunkra, melyen összefonódnak földi létünk örömei és a szenvedései.

Ha egységben vagyunk a feltámadt Krisztussal, akkor a szenvedéssel és a halállal való találkozás nem rémít meg bennünket, mert az örök élet perspektívájában élünk! Szem nem látta, fül nem hallotta, milyen a halál utáni élet, mégis mindenki, aki már itt a földön a feltámadt Jézussal egységben él, szívében hordozza a reménységet, hogy a halállal az élet nem ér véget. Sőt, életünk új szakasza kezdődik el, melyről azt az ígéretet kaptuk, hogy nem lesz benne sem szenvedés, sem fájdalom.

Kedves Testvéreim Jézus Krisztusban!

Antal püspökünkkel együtt kívánjuk nektek, hogy minél közelebbről tapasztaljátok meg a Feltámadott jelenlétét életetek minden területén! Hogy azokban a szenvedésekben, melyek életünkbe jönnek, nyitottak legyünk az isteni segítségre, úgy, hogy bánatunk már itt a földön örömre változzon és egyre csak növekedjen, mind a földi élet minden adományának, mind az örök élet teljességének perspektívájából!

A vigasztaló Szentlélek gyújtsa szeretetre mindannyiunk szívét egymás iránt!

Lucsok Miklós OP
segédpüspök