Amikor Jézus Krisztus feltámadása után búcsúzott tanítványaitól, elküldte őket az egész világra, hogy hirdessék az örömhírt. Megígérte, hogy velük lesz „minden nap, a világ végezetéig”. Velünk van tanításában, kegyelmében, szentségeiben, de különösen velünk van az Eucharisztia ünneplésében és az Oltáriszentségben, melyet szentmisén kívül is imádattal veszünk körül.
November 21-én, Krisztus Király főünnepének előestéjén ismét közös, világméretű szentségimádást tartunk. A jelenlegi járványügyi helyzetben, ott, ahol nincs lehetőség összegyűlni templomainkban, otthonainkból is bekapcsolódhatunk személyes imáinkkal. Vegyünk részt ezen a közös imádságon minél többen, imádkozzunk egymásért, kapcsolódjunk be egyházközségünkkel, közösségeinkkel, családjainkkal együtt! Legyen ez a világméretű szentségimádás az 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszusra való készületünk következő állomása, s éljük át újra Isten megújító szeretetét!
(Erdő Péter bíboros, prímás, esztergom-budapesti érsek)
Jöjjetek, Atyám áldottai!
Jézus, a világmindenség Királya azt mondja: Vegyétek birtokba a nektek készített országot, mert ennem és innom adtatok, felruháztatok, befogadtatok, meglátogattatok… Azt ígéri, hogy akik jót tesznek másokkal, azok elnyerik jutalmukat az Ő országában.
A 2021 szeptemberében tartandó 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszusra készülve a tetteinkkel szeretnénk kimutatni hitünket a világ felé. Ehhez viszont Jézustól kapunk erőt. Őt imádjuk az Oltáriszentségben, de hozzá imádkozunk otthonunk csendjében is.
Tegyük ezt most hetedik alkalommal ismét közösen egy óra szentségimádásban, vagy otthon végzett imával november 21-én, Krisztus Király ünnepének előestéjén a világ ezernyi pontján.
Csatlakozz hozzánk a corpusdomini.iec2020.hu oldalon!