2020. május 18-án lesz 100 éve annak, hogy Wadowicében, ebben a kisvárosban, Karol Wojtyła és Emilia Kaczorowska gyermekeként világra jött Karol Wojtyła, a későbbi Szent II. János Pál pápa.
Ugyancsak Wadowicében „kezdődött minden” – ahogy a pápa szűkebb hazájában tett látogatásakor visszaemlékezett rá: „Itt kezdődött minden. Az életem, az iskola, a tanulás, a színház, a papság.” Így működik Isten – belép történelmünkbe, családunk, népünk történetébe, annak minden körülményébe és minden zugába, hogy mindegyikünk, a kis Karolhoz hasonlóan, meghallja az Ő szelíd szavát: Kövess engem!
A hitnek az a válasza, melyet a fiatalember Wadowicében kimondott, nem csak az ő életét, hanem milliók életét, történelmét változtatta meg. 104 apostoli utat tett 135 országba, 14 enciklikát, 42 apostoli levelet, 14 szinódus utáni buzdítást adott ki, ezernyi prédikációt és katekézist tartott – és ez csak néhány látható gyümölcse annak az alázatos válasznak. És mennyi mély megtérés ment végbe az általa hirdetett Evangélium hatására!?
Nem lehet nem említeni az ő Ukrajnába tett apostoli útját, mely sokunknak megérintette a szívét és megváltoztatta életünket. Itt hangzottak el a Szentatyának azok a szavai, melyeket bátran tekinthetünk egyfajta végrendeletnek:
„Az Egyház minden fiát és leányát arra hívom, hogy állandóan és buzgón keressék Krisztus valódi és mélyebb ismeretét. A papságnak folyamatosan legyen gondja a világiak alapos evangéliumi és egyházi nevelésére. A keresztények ne veszítsék el az önfeláldozás szellemét. Ne gyengüljön a keresztény közösség bátorsága a bántalmazottak és üldözöttek védelmében sem, nagy figyelmet fordítva az idők jeleinek megértésére, hogy így válaszoljon a mai társadalmi és szellemi kihívásokra.” (Lemberg, 2001. június 27.)
Valóban, ennek a nagy pápának életében és szolgálatában „mindannyiunk számára láthatóvá vált Isten ereje és jósága” (XVI. Benedek levele II. János Pál születésének 100. évfordulójára).
Születésének 100. évfordulóján mi, Ukrajna Római Katolikus Egyházának püspökei veletek együtt kívánunk köszönetet mondani a Mindenható Istennek azért a 27 évért, mely Isten dicséretének szolgálatában telt. Ezzel együtt arra hívunk benneteket, hogy mélyedjetek el Szent II. János Pál gazdag lelki örökségében, mely az enciklikákban, katekézisekben és apostoli levelekben található. Mindenekelőtt pedig azt kívánjuk, hogy ez a Szent, aki különösen is az idei megszentelt élet évének védőszentje, példakép és ösztönzés legyen számunkra, hogy szélesre tárjuk a kapukat Krisztus előtt és mindvégig kövessük Őt!
Szent II. János Pál pápa, közbenjáró imádba ajánljuk Ukrajnát, rád bízzuk magunkat és családjainkat, papjainkat, szerzeteseinket és püspöki konferenciánkat. Járj közben értünk a Mindenható Istennél, hogy mindig legyen bátorságunk azt mondani neki: „Igen! Legyen a Te Igéd szerint!”
2020. május 17.
№ 27/2020
Az Ukrajnai Római Katolikus Püspöki Konferencia