Közlekedésbiztonsági és orvosi eszközöket adott át Soltész Miklós és a Katolikus Karitász Kárpátalján
A kárpátaljai magyar családok balesetmegelőzését segítő háromezer láthatósági mellényt és a megyei gyermekkórháznak pulmonológiai inhalátorokat adott át magyarországi támogatásként közel három millió forint összértékben Soltész Miklós államtitkár és a Katolikus Karitász szerdán Munkácson.
A Munkácsi Római Katolikus Püspökség hivatalában tartott átadási ünnepségen Soltész Miklós, az Emberi Erőforrások Minisztériumának (EMMI) egyházi, nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkára hangsúlyozta: fontos, hogy a magyar családok Kárpátalján a biztonságos közlekedést szolgáló eszközökhöz jutnak, hiszen – mint emlékeztetett – saját tapasztalatából tudja, mennyi veszélynek vannak kitéve az ukrajnai megyében a sötétben kerékpárral és gyalogosan közlekedők. Reményét fejezte ki, hogy a láthatósági mellények sok balesetet fognak megelőzni, emberek életét és testi épségét óvva meg. Egyúttal köszönetet mondott a Magyar Autóklubnak, amiért felkarolta a kezdeményezést a láthatósági mellények beszerzésével.
Hatala József nyugalmazott tábornok, a Balesetmegelőzési Tanács elnöke elmondta, a láthatósági mellényeket egyenlő arányban vásárolta meg 2,5 millió forintért az autóklub, az ORFK-Országos Balesetmegelőzési Bizottság és a Nemzeti Bűnmegelőzési Tanács. Hozzátette, gondoltak a gyermekekre is, a mellények fele ugyanis gyermekméretű.
A láthatósági mellényeket a Katolikus Karitász kárpátaljai munkatársai fogják szétosztani.
Ukrajnában a közlekedési balesetek jelentős része azért következik be, mert a kerékpárral közlekedőknek nem kötelező láthatósági mellényt viselniük. Nem kötelező a kerékpárok fényvisszaverő elemekkel történő felszerelése, sem a kivilágítása. Nehezíti a közlekedést az utak rendkívül rossz állapota és a hiányos közvilágítás is.
Rendőrségi statisztika szerint a múlt év első felében Kárpátalján 175 közlekedési baleset történt, ezekben 21 személy életét vesztette, 200 pedig megsérült. A halálos áldozatok és sérültek mintegy 25 százaléka gyalogos és kerékpáros volt.
Délután a Katolikus Karitász 12 inhaláló készüléket adott át Munkácson a Kárpátalja Megyei Gyermekkórház pulmonológiai osztályának több mint 200 ezer forint értékben.
Écsy Gábor, a Katolikus Karitász országos igazgatója az MTI-nek nyilatkozva elmondta, a segélyszervezet kárpátaljai kórházmissziója keretében 2016 óta rendszeresen támogatja a gyermekek kórházi kezelését és ellátását. Jelezte, az inhaláló készülékek lehetővé teszik, hogy a beteg gyermekeket közvetlenül a kórtermekben kezeljék.
(MTI)
[imagesizer path=”images/stories/10-01-2018″ width=”150″ class=”imgsizer”]