A Szentatya által meghirdetett Ifjúsági Világtalálkozók soron következő állomása ez év nyarán, 2016. július 25. és augusztus 2. között került megrendezésre Krakkóban, Lengyelországban. Ez a találkozó az Irgalmasság szentévének is kiemelt eseménye volt. A témája ennek jegyében így hangzott: „Boldogok az irgalmasok, mert ők irgalmat nyernek”. Istennek hála, ezen a kiemelkedő eseményen egyházmegyénk fiataljai is szép számmal részt tudtak venni, a Munkácsi Római Katolikus Püspökség és a Szent Márton Katolikus Egyesület szervezésében 150 fő számára volt lehetőség Krakkóba utazni és részt venni a találkozón. A résztvevők utazását a magyarországi Emberi Erőforrások Minisztériumának támogatása biztosította, amiért ezúton is hálás köszönetet mondunk! E támogatás nélkül csak jóval kevesebb fiatalnak nyílt volna lehetősége erre az utazásra, amely pedig óriási élmény, sok ezer, sőt sok tízezer fiatallal együtt imádkozni, részt venni különböző lelki és kulturális programokon és nem utolsó sorban találkozni a Szentatyával. Egy ilyen találkozó meghatározó élmény sok fiatal számára a későbbi életük, és főként a lelki életük szempontjából.
Mindannyiuk nevében köszönetet mondunk mindazoknak a támogatóinknak, segítőinknek, akik lehetővé tették ezt az utazást és élményt!