Szent Erzsébet ünnepe Munkácson
November 19-én egyházmegyénkben több helyen is megemlékeztek Szent Erzsébetről emléknapja alkalmából. A munkácsi Szent Erzsébet melegedő és ingyenkonyha munkatársai, önkéntesei és a meghívott vendégek ünnepi szentmisén vettek részt a székesegyházban, melyet közös imádság követett a Szent Erzsébet melegedő udvarán. A ház falfülkéjében elhelyezett Szent Erzsébet szobor előtt Snep Román munkácsi plébános vezetésével kértük a szent közbenjárását. A plébános atya imájában megemlékezett a melegedő minden jótevőjéről, segítőjéről, valamint hálát adott a Jó Istennek az intézményért és az ott tevékenykedő munkatársakért; a püspök atya pedig elmondta, mennyire fontos, hogy a szegényekben és a nélkülözőkben megláthassuk Urunkat, felismerjük Őt és megosszuk a nélkülözőkkel anyagi és lelki javainkat. Arra buzdított, hogy azokért is adjunk hálát, akik csendesen, nem látványosan, hanem sokszor észrevétlenül munkálkodnak a szegények javára Szent Erzsébethez hasonlóan.
Az alkalom ünnepi ebéddel folytatódott, melyen Majnek Antal püspök atya és Román atya mellett más meghívott vendégek is részt vettek. Ezután Popovicsné Palojtay Márta vezetésével megbeszélést tartottak a karitatív szolgálatot végző munkatársak és önkéntesek. A munkácsi karitász munkatársai az egyházmegyei karitász vezetőinek jelenlétében megvitatták, mire lenne igény a karitász-munkatársak körében, és mit lehetne máshogy, jobban csinálni. Komoly igényként merült fel lelki programok tartása, lelkinap megszervezése is.