Családi és Gyermeknap Beregszászban

A Beregszászi Római Katolikus Egyházközség szeretettel hívja a családokat június 1-jén 9 órától a templomkertben megrendezendő Családi és Gyermeknapra. A rendezvényen szeretnénk megünnepelni a közösséget, a családokat és természetesen a gyerekeket.

A családi nap szentmisével veszi kezdetét, aminek keretében bérmálkozásra is sor kerül. A délután folyamán minden korosztály megtalálhatja a számára érdekes programot, jöhetnek kicsik és nagyok, ifjak és kevésbé ifjak, egyedül, barátokkal és családdal.

Lesz itt kézműves foglalkozás minden korosztálynak – a népi mesterségektől kezdve az újrahasznosítható technikákon keresztül a modern alkotásokig. A kicsiknek báb- és bohócműsorral, játszótérrel és ugrálóvárral kedveskedünk.

A vállalkozó szelleműek kipróbálhatják a templomban és a parkban végigvezető kincskereső utat és az ügyességi játékokat. A család minden tagja pedig megmérettetheti magát a “Négyen négy ellen” Családi Csatában.

E különleges alkalommal a templom eddig nem látott rejtekeibe és a toronyba is fellátogathat mindenki, ahol elénk tárul Beregszász és a környék látképe.

A művészi hajlamúak a rajzversenyre is benevezhetnek, amelyet két témában hirdetünk meg. A rajzokat előre is elkészítheted, de a helyszínen is lesz rá lehetőséged. Rajzold le, hogy milyen:
– Az ideális család
– Az ideális pap
A sport kedvelői focikupában mérhetik össze erejüket és ügyességüket.

A vetélkedőkön, a kincskeresésben, a focikupában és a rajzversenyen résztvevők értékes nyereményekkel gazdagodhatnak.

A templom fáinak árnyékában terített asztallal várjuk a látogatókat, ahova szívesen fogadjuk az otthonról hozott batyus falatokat, melyeket közösen fogyasztunk majd el.

A mozgalmas és élménydús napot népzenei koncerttel és táncházzal zárjuk. Várunk mindenkit szeretettel.”