Templomszentelés Beregdédán

Templomot szenteltünk Beregdédán, ahol eddig a római katolikus hívek – egyéb lehetőség híján – a tanácsháza egyik termében jöttek össze szentmisére.
Az Isten kegyelméből akadt egy jótevő, akinek köszönhető, hogy felépülhetett egy szép, új kis templom híveink számára.


Másfél éve volt az alapkő megáldása, és mostanra készült el a templom, sok akadály leküzdése után. A templom patrónusa Boldog Scheffler János vértanú püspök lett.
A templomot Majnek Antal püspök szentelte fel december 16-án, a Kárpátaljai Apostoli Kormányzóság kihirdetésének 20. évfordulóján. A szentmisén jelen volt még Losák István, a szomszédos Nagybégány plébánosa, aki a dédai filiális egyházközség lelkipásztora, az egyházmegye papjai, a görög katolikus és a református egyház egy-egy képviselője és a dédai hívek. Sok vendég érkezett a szomszédos egyházközségekből is.
A templomot Gallov József munkácsi építész tervezte, az építésvezető Kosztyu László volt. Köszönet mindenkinek, aki a templom felépüléséhez munkájával, adományával vagy imájával hozzájárult!