A templom titulusa: Jézus Szent Neve
A helység nevét valószínűleg a Hont–Pázmány nemzetséghez tartozó Fancsika (Fonchka) ispántól nyerte, aki 1303-ban átengedte Márton nevű testvérének a rámaradt birtokot. Márton leszármazottai voltak a fancsikai birtokos nemesek.
A község 1271-ben már létezett. A régi plébánia, melyet a 14. században alapítottak, a hitújítás következtében a reformátusoké lett, majd az ellenreformáció idején elvették tőlük. Később a templom elpusztult.
1756-ban történt újraalapítása Komáromy János egri őrkanonok áldozatos munkájának köszönhető, aki gondoskodott a plébános javadalmazásáról is. Nagyszőlős egy időben Fancsika fiókközsége volt!
A 120 ülőhellyel és két haranggal rendelkező templomon utoljára 1992-ben végeztek jelentősebb belső felújítást. 1996-ban villámcsapás okozott kisebb kárt az épületben, de még abban az évben kijavították. Harmóniuma 1870-ből való.
Az anyakönyvezés kezdete: 1756.
A liturgia nyelve: magyar.