Történet

   A Munkácsi Egyházmegye történetéről, életéről, kialakulásáról csak úgy tudunk hitelesen beszélni, ha megemlékezünk alapításának előzményeiről is.
Történelmét négy nagy korszakra lehet felosztani:

1. A Szatmári Püspökség megalakítása előtti idők
2. A Szatmári Püspökség ideje
3. Az I. világháború utáni korszak
4. A Szovjetunió fennállása alatti és megszűnte utáni események napjainkig

   Ismereteink szerint a Kárpát-medencébe érkező magyarság (és a hozzá csatlakozó népek) különböző vallásokkal érintkezve is megőrizte türk istenkultuszát, melynek ápolása elsősorban a szakrális fejedelemre, a kendére hárult.

   A magyar nagyfejedelmek már a 10. század ötvenes-hatvanas éveiben készen álltak a kereszténység felvételére, de azt, hogy a keleti vagy a nyugati kereszténységhez kapcsolódjanak, végül is a politikai viszonyok alakulása döntötte el.

   A magyar egyház tényleges megszervezője Anasztáz-Asztrik, előbb kalocsai, majd esztergomi érsek volt. A pápa és Szent István király megbízása alapján szervezte meg területileg is a magyarországi katolikus egyházat. A megszervezett hét egyházmegye mindegyike óriási területeket ölelt fel, így az 1009-ben felállított erdélyi püspökség is, ahová a XIV. sz. elejéig a kárpátaljai terület tartozott.

   A kereszténység XI. századi életéről kevés (írott forrásokkal tanúsított) adatunk van. Tudjuk, hogy a Kárpátalján található román kori templomok közül kiemelkedő jelentőségű a Ungvár-Gerényi rotunda. Ez az egyik legépebb körtemplomunk. Több plébánia is működött, például Tiszabökényben, Beregardón, Beregdédán, Kígyóson, Makkosjánosiban, Nagybégányban, Szürtén, Feketeardón és Nagyszőlősön.

   Kárpátalja 1346-tól lett az egri egyházmegye része. Ettől kezdve egyre több helyen épült templom, nemcsak a városokban. A vatikáni levéltárban fennmaradt feljegyzés területünkön 50-nél több templomot sorol fel.

   Az önálló szatmári katolikus püspökséget 1804. március 23-án alapították meg, és VII. Pius pápa ugyanabban az évben augusztus 9-én törvényesítette. Az új püspökség Szatmár megyén kívül magába foglalta Máramaros, Ugocsa és Ung megyét is. Az egyházmegye lelki fejlődését a történelmen kívül meghatározta az is, hogy püspökei mit tartottak fontosnak és a hívek számára boldogítónak. Az egyházmegyét az I. világháború végéig a következő püspökök vezették:

1. Fischer István (1804-1807) az oktatás megszervezését látta fontosnak. Püspöki líceumot, katolikus gimnáziumot és teológusképző főiskolát indított.

2. Klobusiczky Péter (1807–1821) ungi esperes-plébános esperesi kerületekre osztotta az egyházmegyét. Gimnáziumi kollégiumok alapításával ösztönözte a tanulási kedvet vidéken is. Mivel a napóleoni háborúk után nagy éhínség volt ezen a területen, első dolga volt az ún. “szeretetközpontok”, karitászok szervezése.

3. Kovács Flóriánt (1821-1825) beteges természete meggátolta a tevékeny apostoli működésben.

4. Hám János (1827-1857) harminc éven át kormányozta a püspökséget. Méltán mondhatjuk róla, hogy ő formálta meg az arculatát. Apostoli munkája és irányítása az egész terület életében nagyon fontos szerepet játszott.

5. Haas Mihály (1858-1866) idejében jöttek vissza régi rendházaikba a jezsuita szerzetesek. Ő is az oktatásra fektette a hangsúlyt. Újságokat, könyveket adott ki, pedagógiai tanfolyamokat indított. Beteggondozó- és árvaházakat létesített Kárpátalján.

6. Bíró László (1866-1872) Hám János munkatársa volt, ezért érthető, hogy ő is a szegényekre, árvákra, öregekre, valamint a tanuló ifjúságra figyelt.

7. Dr. Schlauch Lőrinc (1873-1877) papi könyvtárakat létesített minden plébánián. Az iskolai tanítást minden kárpátaljai faluba bevezette és ellenőrizte.

8. Meszlényi Gyula (1877-1905) a világi társulások előmozdításán dolgozott. Kulturális tevékenysége is jelentős.

9. Dr. Boromissza Tibor (1906-1928) idején a politikai határok változása nehezítette az egyházmegye kormányzását. Szociális és karitatív tevékenységekben nyújtott maradandót.

   Dr. Boromissza Tibor püspök kormányzása az I. világháborúig új intézmények létesítésében és a hitélet fellendítését célzó intézkedésekben volt gazdag. Erre az időszakra esett a Tanácsköztársaság és az azt követő trianoni békediktátum, vele az egyházmegye feldarabolása. Az új helyzetben a püspök igyekezett rendezni az egyházmegye és a román állam kapcsolatát. Joghatósága kiterjedt a Csehszlovákia területére eső egyházközségekre, így felállította az Ungvári Apostoli Kormányzóságot. Érdekes, hogy az országhatár ellenére szinte zökkenőmentesen irányította a magyarországi és a kárpátaljai területet is. Kormányzása idejére esik az 1917-es Kánonjogi Kódex hatályba lépése. Az egyházmegyei részleges jogalkotást és az új kánonjogi kodifikációt egybevetette, és az új kódex szerint módosította. Ebben a munkájában sokat segített Dr. Scheffler János szentszéki ügyész és egyházjog tanár. Boromissza püspök 1926-ban összeállította a Szatmári Egyházmegye Alapszabályát is. Hosszas szenvedés után 1928. július 9-én hunyt el, és a székeskáptalan Szabó Istvánt választotta káptalani helynöknek.

   Közben a Szentszék 1929. július 7-én megkötötte Romániával a konkordátumot, amely az erdélyi magyar katolikus egyházra nézve sok sérelmes részt tartalmazott. E naptól megszűnt a szatmári ordinárius joghatósága az egyházmegye magyarországi része fölött, melyet 1923. október 1-től külhelynök segítségével vezetett. Ugyanettől kezdve szűnt meg fennhatósága a szatmári egyházmegyének Csehszlovákiához tartozó kárpátaljai része fölött is, amelyet 1923. március 8-a óta ugyancsak külhelynök, dr. Tahy Ábris irányított. A határrendezéstől függetlenül az egyház a szatmári joggyakorlatot folytatta tovább. 1930-ban a kárpátaljai részből Ungvár székhellyel apostoli kormányzóság jött létre Szvoboda Ferenc vezetésével.

   Az első bécsi döntés (1938. november 2.) értelmében 1938 őszétől gyors ütemben megkezdődött a Magyarországhoz visszatért felvidéki területek egyházkormányzati helyzetének rendezése. Az Apostoli Szentszék egyesítette a szatmári egyházmegyének Kárpátaljáról újra Magyarországra kerülő plébániáit a magyar területen lévő Mérki Apostoli Kormányzósággal, és 1939. július 19-én kiadott bullájával a kassai püspök, Madarász István joghatósága alá rendelte. Még jóformán meg sem száradt a tinta a fenti kormányzati állapotokat rendező dokumentumon, amikor újabb határváltozásokra került sor. Az 1940. augusztus 30-i második bécsi döntés értelmében a Partium nagy része és Észak-Erdély visszatért az anyaországhoz. 1940. július 23-án (tehát még a második bécsi döntés előtt) a Szentszék szatmár – nagyváradi püspökké nevezte ki P. Napholcz Pál SJ szerzetest. A kinevezett püspök az új helyzetben felajánlotta a Szentszéknek lemondását, amit az el is fogadott, és az egyházmegyék kormányzását Márton Áronra bízta.

   Két és fél évig tartó széküresedés után Dr. Scheffler János 1942. május 17-én vette át a Szatmári Egyházmegye vezetését – Kárpátaljával együtt – megyéspüspöki, a Nagyváradi Egyházmegyéét apostoli kormányzói minőségben. A második bécsi döntés folytán a két egyházi terület integrálódott a magyar egyházszervezetbe. Kárpátalja újból a Szatmári Püspökséghez csatlakozott. A püspök fő feladatának tekintette, hogy egyházmegyéje részleges jogalkotását a magyar egyház helyi jogalkotásához igazítsa. Híveinek nem csupán pásztora lett, hanem vigasztalója is. Egyházmegyei látogatásait saját maga hajtotta végre az elcsatolt területeken.

   Amikor a háború végigsöpört az egész kormányzóság területén, a főpásztor úgy érezte, hogy személyes jelenlétével is meg kell erősítenie papjait és híveit. Többször is volt Kárpátalján, de a háború befejeződése előtt még utoljára végiglátogatta a fennhatósága alá tartozó területet. Rómából kapott utasítás szerint mindenhol kijelölte a ,,tennivalókat”, így Kárpátalján is: meghatározta, hogy ki legyen a következő általános helynök, ha megnehezedik a kapcsolattartás a püspökkel, vagy letartóztatják a vikáriust.

Az 1945 – 56 között elhurcolt papok névsora

Árvay Dezső tiszaújlaki plébános, visszatért Tiszaújlakra, 1962-ben halt meg.

Dr. Bujaló Bernát ungvári főesperes, vikárius. 1956-ban megrokkanva került haza, 1979-ben halt meg Kisráton.

Bakó Zoltán kisszelmenci plébános, rokkantan tért haza, 1959-ben halt meg Munkácson.

Bártfay Kálmán nagyszőlősi főesperes, hazatérve nyugdíjasként élt, 1961-ben halt meg Ungváron.

Csáti József munkácsi segédlelkész. Halálos ítéletét nem hajtották végre. Hazatérése után néhány évig nem mehetett vissza Munkácsra. Később itt plébános, majd 1986-tól vikárius, 1993-ban bekövetkezett haláláig.

Galambos József benei plébános, hazatérése után Huszton plébános, 1985-ben vikáriussá választják, de még abban az évben meghal.

Haklik Sándor kisráti esperes, már félig bénán vitték el, útközben meghalt, ismeretlen helyen nyugszik.

Heveli Antal aknaszlatinai plébános. Hazakerülése után előbb Aknaszlatinán teljesített szolgálatot, majd Szolyván volt plébános 1999-ben bekövetkezett haláláig.

Homolya Péter felsődomonyai plébános, 1981-ben halt meg beregszászi főesperesként.

Horváth Ágoston dolhai plébános. Hazakerülve több helyen szolgált. 1990. decemberében halt meg ungvári plébánosként.

Hudra Lajos beregszászi segédlelkész. Hazatért; plébános volt Huszton, Aknaszlatinán, majd vikáriusként halt meg 1995-ben Munkácson.

Lőrincz István őrdarmai esperest 1945-ben tartóztatták le. Hazatérése után Kincseshomokon halt meg 1979-ben.

Pásztor Ferenc beregszászi főesperes, vikárius valahol Szibériában halt meg.

Plackinger Pál ungvári káplán fogságban volt Szibériában, visszatérése után plébános volt Királymezőn, Técsőn, Visken, majd emigrálni volt kénytelen Németországba. 1995-től a szatmárnémeti papi otthon lakója volt 2002. október 8-án bekövetkezett haláláig.

Sörös János munkácsi esperes, hazakerült, Munkácson halt meg 1958-ban.

Tempfli István nevetlenfalui plébános, hazatérve Rahón lett plébános, itt is halt meg 1988-ban.

Tindira Ernő bárdházi plébánost 1945-ben tartóztatták le Az 1956-os amnesztia után egy időre kitiltották Kárpátaljáról, csak halála előtt jöhetett vissza; 1972-ben halt meg.

Dr. Tóth József szerednyei plébánost 1945-ben fogták el. Szabadulása után évekig ki volt tiltva Kárpátaljáról; 1968-ban halt meg Szerednyén.

Tőkés György huszti esperes, hazatért, Huszton halt meg 1973-ban.

   Az 1944-es összeomlás után, mivel Kárpátalja egyházkormányzása a püspöki székhelyről gyakorlatilag lehetetlenné vált, Scheffler püspök Pásztor Ferenc beregszászi főesperest nevezte ki Kárpátalja püspöki helynökévé. Két másik helynököt is megnevezett, akik az esetleges akadályoztatáskor irányították volna az egyháztartományt. Az idősebb lelkipásztoroktól tudjuk, hogy az egyik Dr. Bujaló Bernát, a másik pedig Szegedi Jenő volt. Az 1947. február 10-én kötött párizsi békeszerződés értelmében a Szatmári egyházmegyét négy részre darabolták. Csehszlovákiában 13, Magyarországon 27, Kárpátalján 40, Romániában pedig 55 plébánia maradt.

   A szovjet terror a kárpátaljai római katolikus egyházat sem kerülte el; általában hazaárulással és izgatás vádjával ítélték el papjait. Ilyen veszélyes helyzetben az egyház kormányzása igen nehéz volt. A hitet és erőt próbáló időkben minden pap Jézus Krisztus tanítása szellemében végezte feladatát, úgy, ahogy tudta. Hivatalosan ugyan megtiltották az anyakönyvek vezetését, de papjaink titokban mégis írták. Egyedül a szentmisét és a temetések végzését engedélyezték, papnövendékeket nem vehettek fel. Erről a nehéz időszakról több könyvet kiadtak Magyarországon és Kárpátalján is.

   A terror enyhülésekor, amikor már több pap is hazajött a koncentrációs táborokból, az ÁEH próbálta átvenni az egyház ügyeit. Sikerült megkörnyékezni egy-két papot, akik az állami hatóságok által kapott hatalmuknál fogva próbálták irányítania a kárpátaljai egyházat. 1956-ban az állami szervek önkényesen vikáriusnak nevezték ki Mészáros János, majd dr. Závodnyik Tibor ungvári plébánosokat. 1956-ban hazajöttek a lágerekből az elhurcolt papok. Hazakerült Bujaló Bernát főesperes is, és átvette a kormányzást, de egészségi állapota miatt hamarosan lemondott. A kijelölt utód, Szegedi Jenő várpalánki plébános nem kapott állami jóváhagyást, és nem kormányozhatott, de titokban, 86 éves korában bekövetkezett haláláig a római katolikus egyházban az ő szava volt a döntő.

   1985-ben, dr. Závodnyik Tibor halála után Galambos József huszti plébánost választották a papok vikáriusnak, aki még az év decemberében meghalt. Ekkor Csáti József lett Kárpátalja következő vikáriusa. A kommunizmus idején minden egyházi tevékenységet az Állami Egyházügyi Hivatal szabályozott és ellenőrzött. Az állam hozzájárulása nélkül egy papot sem lehetett máshová helyezni. Általános, minden templomra érvényes rendeletet nem tudtak kiadni a vikárius atyák a politikai elnyomás miatt. Legsúlyosabban a gyermekek hitoktatását büntették. Csáti József vikárius idős kora ellenére próbálta az itt élő papokat összefogni. Minden alkalmat kihasznált a papi összejövetelek szervezésére. Utasításait zömében szóban adta ki; ezekben az imaélet, a hitoktatás és a lelkipásztori munka fontosságáról beszélt.

A Kárpátaljai Római Katolikus Egyház életében döntő változás pozitív értelemben akkor indult el, amikor Dr. Paskai László bíboros, esztergomi érsek 1989 tavaszán Kárpátaljára látogatott. A lelkipásztori látogatás után a Szovjetunió vezetői engedélyezték magyarországi papok lelkipásztori szolgálatát a területen. 1990 november 1-én Csehszlovákiából is érkeztek szerzetesek.

   1992. március 28-án a Szentszék Antonio Franco érseket, Ukrajna apostoli nunciusát nevezte ki a Kárpátaljai Római Katolikus Egyház ordináriusává. Kárpátaljára, Munkácsra ugyanazon év augusztus 13-án érkezett, és megerősítette Csáti atyát általános helynöki hivatalában.

   Csáti József halála után, 1993 márciusában Antonio Franco érsek – az itt dolgozó vendég papok véleményét meghallgatva – Hudra Lajos aknaszlatinai plébánost nevezte ki általános helynökévé, majd nyelvterületenként papi tanácsot, illetve helynököket jelölt ki. Nagy öröm volt 1993. június 26-a, amikor Kárpátalján, 46 évi szünet után, ismét hazai papot szenteltek fel, Pap Sándor személyében.

   A Szentszék határozata alapján 1993. augusztus 14-én létrejött a Kárpátaljai Apostoli Kormányzóság. Az első apostoli kormányzó Antonio Franco érsek, Ukrajna apostoli nunciusa lett. December 16-án a munkácsi római katolikus templomban kihirdették a pápai bullát a Kárpátaljai Apostoli Kormányzóság megalakulásáról. A távolság miatt a nuncius atyának nehéz volt az újonnan induló egyház irányítása. Az év két nagy ünnepén, karácsonykor és húsvétkor, mindig Kárpátalján találkozott helyi papjaival, egyébként Hudra Lajos általános és püspöki helynök segítségével intézte az egyház ügyeit.

   II. János Pál pápa 1995. december 9-én a Kárpátaljai Apostoli Kormányzóság segédpüspökévé nevezte ki Majnek Antalt, a nagyszőlősi ferences misszió vezetőjét. Hudra Lajos atya halála után, 1995. december 17-én ő lett az általános helynök. Az ünnepélyes püspökszentelés Rómában történt 1996. január 6-án, a szertartást II. János Pál pápa végezte. A nuncius szabad kezet adott az új általános helynöknek minden lelkipásztori irányításhoz, a papszentelés és a papi helyezések kivételével. Másfél évre rá, 1997. október 7-én Pápa urunk Majnek Antalt nevezte ki a Kárpátaljai Apostoli Kormányzóság ordináriusává.

   Az egyházi élet egyre nagyobb léptekben haladt tovább. 1998 óta folyamatosan minden évben van papszentelés a munkácsi templomban. A 2000. Nagy Jubileumi évet nagy ünnepségek között ünnepelte meg Kárpátalja egyháza. A főünnepségre Szent Márton püspöknek, az Apostoli Kormányzóság védőszentjének ünnepén került sor. E jeles eseményen jelen volt Nikola Eterović érsek, Ukrajna apostoli nunciusa, Marian Jaworski lembergi metropolita-érsek, Reizer Pál szatmári latin és Szemedi János munkácsi görög szertartású megyéspüspökök. A magyar milleneum központi ünnepségére augusztus 20-án, Szent István király ünnepén került sor Aknaszlatinán, ahol a Főpásztor magyar szentek szobraiból álló szoborcsoportot áldott meg.

   Azóta újabb templomokat szentelt fel Majnek Antal püspök atya, többek között Várkulcsán, Nagymuzsalyban, Zábrigyban, Csetfalván, Ungvár-Bozdoson és Ungvár-Radváncon.

   Kárpátaljai egyházunk legújabb nagy eseménye 2002. március 27-én, nagyszerdán történt, amikor Szentatyánk, II. János Pál pápa kihirdette a Vatikánban, hogy a Kárpátaljai Római Katolikus Apostoli Kormányzóságot egyházmegyei rangra emelte. Ezzel megalapította a Munkácsi Egyházmegyét a latin szertartású hívek számára, s első megyéspüspökévé az addigi apostoli kormányzót, Majnek Antal püspököt nevezte ki. 2002. szeptember 27-én került sor a Munkácsi Egyházmegye ünnepélyes kihirdetésére; ugyanezen ünnepség keretében iktatta be hivatalába Majnek Antalt, az új egyházmegye első megyéspüspökét Marian Jaworski lembergi bíboros érsek Nikola Eterović, Ukrajna akkori apostoli nunciusa, az ukrajnai püspöki kar, valamint a Munkácsi Egyházmegye papjai és hívei jelenlétében.

A kísérlet, hogy a kárpátaljai Katolikus Egyházat elszakítsák Rómától, a helyi papság erős ellenállása következtében meghiúsult. Kárpátalja katolikus lelkészei tömegével vállalták inkább a börtönt, a mártírok tengernyi szenvedését, de nem voltak hajlandók arra, hogy az istentelenség fellegvárának számító Moszkvához csatlakozzanak. Ez az áldozatvállalás különösen is megmutatkozott a 19 elítélt római katolikus pap életében.

Bártfay Kálmán Ugocsai fő esperest, Nagyszőlősi plébánost (szül.: Eperjes, 1886. július 15., Ungvár, 1964.) 1949. február 23-án tartóztatják le és a katolikusság megerősítéséért folytatott aktív munkájáért a szovjet Büntetőjogi Törvénykönyv 54.4. és 54.10.§ alapján 25 év javító-munkatáborban eltöltendő szabadságvesztésre ítélik. Az ungvári börtönben eltöltött több hónapos éjszakai kihallgatásról Kálmán atya így számol be egy későbbi levelében:

“A lábam annyira megdagadt, hogy harisnyában jártam a kihallgatásra. Állandóan meghűléssel küszködtem. A rabkoszt annyira megviselte gyomromat, hogy éjjel-nappal hánytam és semmi orvosságban nem részesültem. Megszabadultam volna mindentől, ha elfogadom … ajánlatát és feladom elveimet. Szabadon bocsátást ígért, ha a helyettesemnél közbenjárok a görög katolikus papok pravoszláviába való áttéréssel kapcsolatos ellenállás megszüntetéséért. Ezt nem vállaltam!”

1949. szeptember elején már a kijevi börtön 33-as cellájának foglya több kárpátaljai lelkésszel. Kálmán atya így emlékszik vissza:

“Négy hétig a kijevi pincebörtönben voltam. Még a rajtam lévő ruhát is ellepte a penész. A vaspriccs véresre törte a vállamat. Lábam oly borzalmasan dagadt meg, hogy már a börtönorvos is a – a német fogolytársaim erélyes fellépésére – 3 órai vízszintes fekvést engedett meg. A halálra ítéltek kamrájában hetedmagammal szorongtam, a rögzített alacsony vaságy alatt a betonon aludtam. … Októberig visszaküldték minden csomagomat, úgy hogy hozzátartozóim elhalálozásomat feltételezték.”

Az egyik görög katolikus rabtárs így emlékszik vissza:

“A fegyelem itt nagy. Ledőlni lehetetlen, ülni is csak úgy lehet, mintha cöveket nyeltél volna, könyökre támasztott fejjel ülni, vagy a falnak nekidőlni tilos. Éjszaka csak hanyatt fekve, félig betakarva, kint levő kezekkel lehet aludni, máskülönben felkeltenek. (…)

Síri csend uralkodik ebben az épületben, nyomasztóan síri csend. Az őrök is csak suttogva beszélnek, szőnyegen járnak, a jeleket halk tapssal és ujj-csattogtatással adják meg egymásnak. Már maga ez a csend is idegőrlő, hát ha még egyszerre belevisítanak ebbe a síri csendbe az artikulálatlan női és férfi hangok vegyesen, mintha nyúznának valakit. Mi folyik ilyenkor, az titok, senki nem tudja. Idegölő játék ez vagy valóság? Örök titok. Színészi módra játsszák-e meg ezeket, vagy valóban nekik tetsző vallomásra kényszerítenek valakit, ki mondja meg?”

Homolya Péter püspöki tanácsost, felsődomonyai plébánost (szül.: Nyarádkelecseny, 1903. december 23., t Beregszász, 1981. november 22.) először 1947. augusztus 21-én, majd 1950. november 28-án tartóztatják le és 1+25 év javító-munkatáborban eltöltendő szabadságvesztésre ítélik. Többek között az volt a “bűne”, hogy a templomban prédikált és hitoktatta az iskoláskorú gyermekeket. Fenntartotta a kőrösmezői magyar iskolát és mindenben támogatta a magyarokat.

Vorkután együtt raboskodott Csáti József munkácsi lelkésszel. A lágerben véletlenül szemtanúja annak, amikor egy éjszaka ismeretlen rabtársai kalapáccsal agyonvernek egy besúgót. A nyomozáskor azonban erről hallgatnia kell, ellenkező esetben a következő éjjel őt is megölik.

Szabadulása után Beregszászon működött. 1981. november 20-án kórházba szállították gyomorperforációval. Még két napig élt. Krisztus Király ünnepének estéjén adta vissza lelkét Teremtőjének.

Minden népnek annyi és olyan papja van, amennyit és amilyent becsületes egyéni és családi élettel magának szült, nevelt és kiimádkozott. Itt szükséges az Isten és az ember együttműködése.