Kárpátalja anno: Németmokra

Ezúttal a Técsői járásban lévő Németmokrára vezet el bennünket egy régi képeslap, melyet 1899. szeptember 1-jén adtak postára.

A Técsőtől északkeletre, a Máramarosi-havasokban, Oroszmokra szomszédságában fekvő települést 1638-ban említik először az okiratok. A Dolhai család tulajdonában lévő falu nagy valószínűséggel kihalt, s a XVIII. században népesítették be német és orosz telepesekkel. Idővel a község két részre szakadt, s onnantól kezdve a lakók nemzetisége alapján Oroszmokra és Németmokra néven emlegették a településeket.

Németmokrának 1910-ben 730 lakosa volt, ebből 47 magyar, 654 német, 28 ruszin nemzetiségűnek vallotta magát. A faluban élők közül 667-en a római katolikus, 37-en a görögkatolikus, míg 20-an az izraelita vallást gyakorolták. A római katolikus hívek 1812-ben emelték fatemplomukat, melyet 1885-ben kibővítettek.

A Vasárnapi Ujság 1854 nyarán kiadott számában ezt olvashatjuk a településről:

„A Tétső koronás városát elhagyta vándornak kettős ut nyilik, mellynek egyike napkeletnek egyenesen Szigetre, a másikra pedig a Taraczk viz mentében, mintegy 5 mérföld távolságra, több orosz falun által Német-Mokrára s Königsfeldre vezet: mindkét helységet, mellyet egymástól 1 1/2 óra messziségre feküsznek, cs. kir. favágók lakják, eredetöket tekintve osztrákok, kik a mult század fogytán fensőbb parancsok következtében ide kerültek Ischl tájáról.

Rengeteg erdők s hegyek, kopasz és szirtes havasok lánczolják körül mindkettőt. – Ez iker helység népe, mint emlitém, német ajku, de németsége csak akkor tiszta, mikor miveltebb némettel van dolga s közlekedése, magán körében s házi dialektusa jó adaggal ocsmányabb, s fülsértőbb a szatmármegyei svábokénál. Vallására nézve mindnyája rom. kath. s buzgón látogatja az egyház küszöbét, csakhogy gyakran igen feledi azt, mi nélkül az ember semmi sem, habár a beregszászi hegyet átteszi a szőlősire, azaz: a felebaráti szeretet itt sem süti nagyon a kebleket. – – Nehány év előtt olvastam egy hirlapban, hogy a havasok között lakó sveiczi honvágyó, jó s érzékeny szivű – de Mokra és Königsfeld havasai közt az emlitett sajátságok teljesen ismeretlenek. – Miveltségre nézve e nép egy fokon áll a szatmári svábokkal, sőt, (habár szabályozottabb tanodával bir is) tán még alantabb; – az iskolamesterekbeni válogatás itt igen tulságos sokszor, és még a szatmári tanitó-képző intézet sem képes megfelelni a nagy követelésnek, pedig valamint a sváb figyermek, tanodai pályáját elvégezvén, az ekeszarvhoz fog, ugy fog az itteni gyermek a fejszéhez – szóval, ki sváb tanitó lehet, az lehet Mokrán és Königsfelden is. – A mokrai s königsfeldi férfiak kissé durvácskák, mivel többnyire zordon erdőben tanyáznak – a szépnem jóval simább, s ezt a honn foglalkozó irnokok s gyakornokoknak köszönheti, kik (mint tudjuk) az ugynevezett szeliditésben igen jártasak, kivált ha selmecziek.

E népnek legkedvesebb táncza a német keringő és a havasi táncz; a magyar tánczot nem kedveli, valamint a nyelvet sem, és inkább oroszul beszél. – A lakodalmi lakomák, a hol kitelik igen gazdagok, s tisztasággal párosultak; – divatban van az ugynevezett kásapénz is, s e pénz jobban szokta megnyomni a menyasszonyok s a főzőnék markát, mint a sváb lakodalmakban. – Gyengeség megütközni, midőn az iró, haszinte egyházi személy is, a szépekről ir, s őt azonnal e miatt valami szívbeli bőségről vádolni – ez óvást előre bocsátva, mint historikus azt mondom: valamint a szatmári sváb nők s leányok közt ritkaság a szép arcz, olly nagy ritkaság itt, rut asszony vagy leányt látni; – szép itt a szépnem, s a kedvező éghajlat mellett egészséges is; – sokat von le azonban szépségéből nehéz s furcsa járása, minek oka, a sulyos terhek hordása, u. m. fű, széna, fa, lisztes zsákok stb. Sokat von le szépségéből tél idején a durva szőrös bocskor is.

Minden háznál (kivéve a legszegényebbeket) legnagyobb a tisztaság; – van szép butor, ágynemű stb. annyira, hogy az illyes szállással megelégedve lehet nem csak a szolgabiró, hanem még az ő irnoka is. – A nem legjobb szagu állatkák azonban innen teljességgel ki nem pusztithatók, minek oka az, hogy a házak fenyőfából épültek.

Az egyházakra is kevés figyelem s tekintet fordittatik itt: ugyanis a mokrai egy érczolvasztó hutához hasonlit, a königsfeldi pedig egy csapszékhez, illyes és más, valóban nem csekély nyomatéku bajokon, kétségkivül segitene a kegyes uraság, de hát ha néma a gyermek, ki hallja nyögését?

A külső gazdálkodás itt csupán csak a szénatakaritásból áll – mező nincs, s a kertek sem igen jövedelmezők – gyümölcs kevés terem, s későn érik, s tulajdonságát tekintve, három napra is elvásitja fogaidat. – Junius, julius és augustus havában legélénkebben foglalkoznak a leánykák a havasokon a tehenek őrzésével, fűaratással, fejéssel s köpüléssel, van e végre itten lakházuk s istállójuk. – A mokrai s königsfeldi favágók élelmezése a legtulságosabb drágaság daczára sem nehéz, ugyanis nyitva van számokra a cs. kir. magtár, honnan ők aztán a szegődöttségi (conventionalis) rozsot s buzát olcsó pénzen kapják, vékáját t. i. 1 pfton – a tiszt pedig a buzának köblét 8 vfton szedi, – mi nagy boldogság ez jelenlegi helyzetünkhez képest, kik a buzának köblét a tisza-ujlaki piaczon 16 pgő forintjával fizetjük! E boldogsághoz jár még az is, hogy a só és fa ingyen adatik.

Rendes eledele az itteni németnek a hus, tej, s az ugynevezett puliszka, vagy is tokán, – a pálinkával ő is örömest reszelteti torkát, sokszor tökéletes mámorig is. Málnában, szederben s havasi eperben nagy része van, de a hajdan bőségesen teremni szokott gombát, több év óta (valamint másutt is) igen szük kézzel adja a természet. – Mokrának lakosa az éltető napot december s január havában csak egy pár óráig látja – a helység molnára pedig, ki a helységtől két parittyadobásra, egy keskeny völgy rejtekében, s egy nagy havas czombjai alatt köszörüli malomkövét, nyolcz hét lefolyása után csak Gyertyaszentelő Boldogasszony napján örvendhet eme roppant égi fáklya látásának.

A mokrai s königsfeldi németnek földi vándorlása pályája továbbra terjed, mint a szatmári svábé, bebizonyitja ezt mindkét helységnek anyakönyve: van Mokrán egy nő, ki a mult évkor a 92. évet már felül multa; ez szemüveg nélkül olvas irást és nyomtatást, dolgozik mint más nő, keze szapora, lába gyors; ő taval az én általam a haldoklók szentségével ellátott 70 éves fiát amazoni nagy lelküséggel kisérte ki a temetőre, inkább imádkozva, mint sirva és zokogva. – Épen az emlitett évben mult ki e világból Mokrán egy 89 éves favágó, ki teljes életében szenvedélyesen itta a pálinkát, halálának körülménye im ez: egyet hörpentvén az emlitett nektárból, szunyadni kezde s aztán elszunyadott örökre…”

S. J.

Marosi Anita
Kárpátalja.ma