2012.02.05-évközi 5. vasárnap

A SZENTMISE BEVEZETŐ RÉSZE

Annak az időszaknak a legelején, amikor az Úr eljövetelére várakozunk, az Isteni Ige arra hív meg minket, hogy megnyissuk szívünket és megvizsgáljuk annak vágyait. Maga az Isten ülteti belénk a vágyat a jóra, az életre, az igazságra, és Ő maga ígéri meg nekünk, hogy beteljesíti az emberi szív e legmélyebb vágyait. Azonban a mindennapi gondok, a holnapért való aggodalom és emberi gyengeségeink elnyomják bennünk Isten hangját. Az Úr tudja ezt, ezért ajándékozza nekünk az Egyház által a megtérés és a bűnbánat ajándékát.
Bizalommal járuljunk ma Isten Igéjének asztalához és az Úr Testének és Vérének lakomájához, hogy Ő maga vezethessen bennünket a kiengesztelődés útján.

PRÉDIKÁCIÓ

Kedves Testvéreim!

Az országos eucharisztikus kongresszusra készülünk. A mai vasárnapon elmélkedjünk együtt a bűnbocsánat szentségéről és dicsőítsük Istent ezért az ajándékért. Isten az Ő nagy irgalmasságában vágyik a mi megváltásunkra, ezért ajándékozza nekünk azt a lehetőséget, hogy kiengesztelődhessünk vele. Elmélkedjünk most erről a szentségről: arról, miért van szükség rá, mik a hatásai, s így újra felfedezhetjük, mi az értelme a mi életünkben.

1.    Miért kell gyónni?
Először is tudatosítanunk kell magunkban az Isten ajándékának nagyságát, amelyet a világ teremtésekor ajándékozott az embernek. A Szentírásban, a Teremtés könyvében olvashatjuk, hogy – miután megteremtette az embert –, Isten neki ajándékozott mindent, amit létrehozott. Hatalmat adott arra, hogy uralkodjon az összes teremtményen. De az ember mindenek előtt az Istennel való barátság ajándékát kapta meg. Ádám és Éva érezték az Úr Isten jelenlétét, aki a paradicsomkertben sétált az alkony hűvösében (Ter 3,8). De ez a harmónia felbomlott. Az ember ellensége, a sátán, megkísérti őt, kételyt ültetve a szívébe: „Valóban mondta Isten, hogy nem ehettek a kert valamennyi fájáról?” És itt nem hagyta abba, hanem így folytatta: „Semmi esetre sem fogtok meghalni. Isten jól tudja, hogy amely napon abból esztek, szemetek felnyílik, olyanok lesztek, mint az istenek, akik ismerik a jót és a rosszat!” Mindkét mondatban hazugsággal keverte az igazságot. Igaz, hogy az Isten megtiltott valamit, de nem igaz, hogy az összes fáról tilos volt enni, hanem csak az egyikről. Az is igaz, hogy „megnyílik a szemetek”, de nem igaz, hogy „olyanok lesztek, mint az Isten”. Ezt a hazugságot követve az ember elveszíti az Istennel való barátságát. Szégyellni kezdi magát, fél és elrejtőzik, mert felfedezte mezítelenségét. Itt láthatjuk az emberi bűn lényegét. A bűn eleinte kellemesnek tűnik, de miután elkövetjük, nem olyan csodálatos, mint amilyennek előtte tűnt. Ekkor jön a félelem, a fájdalom és az üresség, elkezdjük utálni, gyűlölni saját magunkat, mert a bűn elveszi emberi méltóságunkat. De az Isten az ember iránti végtelen szeretetében megajándékozza őt a megváltás reményével. Az izraeli nép kiválasztásával és történetével az Isten felkészítette az emberiséget Egyszülött Fia eljövetelére, hogy általa megmentsen minket a bűntől és a haláltól. Amikor hittel valljuk, hogy Jézus Krisztus, az Isten Fia emberré lett, szenvedett, meghalt, eltemették, de harmadnapra feltámadt a mi megváltásunkért, és felvesszük a keresztséget, ami eltörli lelkünkről az áteredő bűnt és Isten Fiaivá tesz minket. A keresztség az első és alapos megtérésnek a pillanata. Az Örömhírbe vetett hit által az Atyaisten Jézus Krisztusban újra megajándékoz minket azzal a lehetőséggel, hogy barátságban éljünk Vele. A keresztség által Isten „szentekké és szeplőtelenekké” tett bennünket (Ef 1.4). De az új élet, amelyet Krisztusban kezdtünk el, nem irtotta ki belőlünk az emberi természet gyengeségeit, a bűnre való hajlamot, amelyet az egyházi hagyomány önző vágynak nevez, és amely megmarad a megkeresztelteknél is. Erről az igazságról nap mint nap megbizonyosodhatunk, hiszen bűnöket követünk el. Senkit sem kell erről meggyőzni. Elegendő, ha megfigyeljük saját életünket. Akik pedig bűntelennek tartják magukat, azok gondoljanak Szent János evangélista első leveléből a következő mondatra: „Ha azt mondjuk, hogy nincsen bűnünk, megcsaljuk magunkat, és nincs bennünk igazság”. Felmerül a kérdés: mit tegyünk hát?  Íme a válasz: szívünkben válaszolnunk kell Krisztus megtérésre hívó szavára: „Betelt az idő, és elközelgett az Isten országa. Tartsatok bűnbánatot, és higgyetek az evangéliumban” (Mk 1.15). Ez a felhívás folytonosan hallatszik az Ő Egyházában. Ha az én szívemben már megszületett a megtérés vágya, ez arra utal, hogy az isteni kegyelem működik bennem, és most már csak válaszolnom kell az Isten irgalmas szeretetére, aki előbb szeretett engem. Megint felmerül egy kérdés: hogyan kell ezt megtenni? A belső megtérést a bűnbánat külső jelei kell, hogy kövessék. Más szavakkal: belső bűnbánatom egy arra irányuló vágy és akarat, hogy Isten irgalmának és az Ő kegyelmének segítségével megváltoztassam az életemet. Ezt úgy fejezem ki, hogy szentgyónást végzek. Ebben a szentségben megismerjük az isteni szeretet nagyságát és felismerjük bűneink valódi súlyát. „Az emberi szív megtér, ha rátekint arra, akit megsebeztek a mi bűneink” – mondja Római Szent Kelemen. A kérdésre, hogy miért kell gyónni, azt lehet válaszolni, hogy azért, mert megálljt akarunk parancsolni a bűnnek, el akarunk fordulni a rossztól, és meg akarjuk bánni gonosz tetteinket, amelyekkel megsértettük a Jó Istent. De elsősorban azért járulunk szentgyónáshoz, mert ki akarunk engesztelődni Istennel.

2.    A kiengesztelődés szentségének következményei

A gyónás üdvös következményeiről beszélve először is vegyük át, hogy hogyan is kell gyónni. Emlékezzünk vissza a jó gyónás öt feltételére, amelyeket akkor tanultunk, amikor először járultunk e szentséghez. Az Istennel való kiengesztelődés első lépése a lelkiismeretvizsgálat. Feltesszük magunknak a kérdést, hogy mivel bántottuk meg Istent. Szeretettel gondolkodom, beszélek, cselekszem, vagy nem? Gyakran megesik, hogy egy felnőtt ember úgy gyónik, mint egy gyerek, azaz gyerek módjára végez lelkiismeretvizsgálatot. Nem veszi észre, hogy az ő bűnfelfogásának meg kell változnia, mert az élete is változik. A lelkiismeretünknek is formálódnia kell a Szentírás és az Egyház tanításának igazsága által.
A következő lépés a bűnbánat. Ez a lélek fájdalma és az elkövetett bűn iránt érzett utálat, amely Isten iránti szeretetből kell, hogy fakadjon. Ez a tökéletes bánat, amely eltörli a bocsánatos bűnöket, sőt, a halálos bűnöket is, ha erősen elhatározzuk, hogy az első lehetséges alkalommal meggyónunk. Viszont a nem tökéletes bánat, amely az örök kárhozattól való félelemből ered, szintén az Isten ajándéka. Elkezdi bennünk a megtérés folyamatát, és Isten kegyelme által ez a bánat is szentségi gyónással fejeződik be.
A következő lépés a megtérés útján: a pap előtt bevallom az összes halálos bűnt, amelyekre emlékszem. Ami a bocsánatos bűnöket illeti, meggyónásuk nem kötelező, de segít bennünket a rossz szokások legyőzésében és abban, hogy átadjuk magunkat Jézus gyógyító kegyelmének a tökéletességre vezető úton. Szent Ágoston mondta, hogy a gyónás által leromboljuk azt, amit mi tettünk, és Istennek lehetővé tesszük ezáltal, hogy megmentse, amit Ő alkotott. A jó tettek ott kezdődnek, hogy bevalljuk gonosz cselekedeteinket.
A két következő lépés: erős elhatározás, hogy többé nem követünk el bűnt, és az elégtétel elvégzése. Ez a mi válaszunk a megtapasztalt végtelen isteni szeretetre. Meg kell említeni, ahogy ezt a Katolikus Egyház Katekizmusa is mondja, hogy ezt a két lépést csak Jézus Krisztus által tudjuk megvalósítani, mert belőle merítjük az erőt, általa ajánljuk ezeket Istennek, akivel kiengesztelődtünk, és neki köszönhetően fogadja el azokat az Atya. Ezért aki töredelmes szívvel és áhítattal járul az isteni irgalomnak ehhez a forrásához, vagyis a szentgyónáshoz, megkapja a békét és a lelkiismeret nyugalmát. Ezt erősítik meg a feloldozás szavai (…bocsásson meg neked és adja meg neked a békét), amelyet gyónásunk után mond a pap, aki ennek a csodálatos szentségnek a kiszolgáltatója. Csupán emberi szempontból nézve is: bűnei bevallása után az ember felszabadul, és lelkileg is megkönnyebbül. Manapság ezért fordul oly sok nem hívő ember pszichológushoz, hogy az meghallgassa őt. Mi pedig ma egy szentségről beszélünk, amelyben maga az Úr Jézus Krisztus van jelen. A lélek megvigasztalódása a szentgyónásban abból a bizonyosságból ered, hogy Isten megbocsátotta a bűneimet. Ez a tudat visszaadja a méltóságunkat, és Isten áldásával tölti el életünket.
Testvéreim! Beszélhetünk e szentség többi ajándékáról is, és azok üdvös hatásairól életünkben. Az lesz az igazi. Sőt, az is igaz, hogy mindegyikünk másként éli meg a Krisztussal való találkozást ebben a szentségben. De valami mindig ugyanaz: hogy a bűnbocsánat szentségének legfontosabb következménye: egyesülés és bensőséges barátság az Istennel, valamint kiengesztelődés az Egyházzal. A szentgyónásnak ezekről az üdvös következményeiről két hét múlva fogunk elmélkedni. Ma pedig a szentségimádás alatt megköszönjük Jóságos Istenünknek az irgalom ajándékát, amelyet fáradhatatlanul kinyilvánít nekünk a bűnbocsánat szentségében.

HÍVEK KÖNYÖRGÉSE

Istenünk Jézus Krisztust, az Ő Egyszülött Fiát küldi el nekünk, hogy mindannyiunknak megmutassa az Örök Haza felé vezető utat. Ezért forduljunk hozzá bizalommal kéréseinkkel:

1.    Imádkozzunk országunk egyházáért és az egész világegyházért, hogy az isteni szeretet forrásából fáradhatatlanul ihletet merítve az irgalom és megbocsátás jele legyen.
2.    Imádkozzunk a prédikátorokért és gyóntatókért, hogy lelkiismeretesen és alázatosan végezve szolgálatukat, a Szentlélek tüzével mutassák meg az isteni irgalom útját.
3.    Imádkozzunk a vezetőkért és politikusokért, hogy meghallják szívükben az Úr hangját, bocsássanak meg ellenfeleiknek, és együtt dolgozzanak az emberek jólétéért.
4.    Imádkozzunk a szenvedőkért, magányosokért és elhagyatottakért, hogy az Örömhír által megvigasztalódva, méltón hordozzák terhüket, megbocsátva a nekik okozott bántásokat.
5.    Imádkozzunk a megholtakért, hogy az Úr dicsőségének fénye ragyogja be őket, bizalommal és örömmel élhessenek az Isten örök jelenlétében és a szentek közösségében.
6.    Imádkozzunk saját magunkért, hogy a mindennapi gondok, félelmek és emberi gyengeségek hozzásegítsenek minket ahhoz, hogy meghalljuk az Úr hangját, aki szívünk megváltoztatására hív bennünket.

Urunk, Mindenható Istenünk, Te minden embert üdvözíteni akarsz. Kérünk ezért, mutasd meg nekünk, hogyan változtassuk meg szívünk gondolatait, hogy a Te akaratodat teljesítsük. Krisztus, a mi Urunk által.

SZENTSÉGIMÁDÁS

Urunk, ma azért gyűjtöttél egybe bennünket, hogy Veled együtt lehessünk, hálát adjunk Neked, dicsőítsünk Téged a Te nagy szeretetedért és végtelen irgalmadért. A kezdet kezdetén az embert a magad képére és hasonlatosságára teremtetted – az Atya, a Fiú és a Szentlélek tökéletes közösségének hasonlatosságára, amelyben nincs sem ellenségeskedés, sem versengés, hanem alázatosság és béke uralkodik benne. Az egész világot Te teremted, hogy a Te szeretett teremtményed, a férfi és a nő, Veled együttműködve, hozzád hasonlóvá váljon. De, Urunk, valami elhomályosítja bennünk a te képmásodat és akadályoz bennünket abban, hogy hozzád hasonlóvá váljunk.
Állandóan érezzük törékenységünket és halandóságunkat: az éhség, a hideg, a mezítelenség és a betegségek emlékeztetnek bennünket arra, kik is vagyunk. Ezért kénytelenek vagyunk eszközöket keresni ahhoz, hogy folytathassuk törékeny létünket, hogy saját erőnkkel bebiztosítsuk nem csak a holnapi napot, hanem öregségünket is, hogy megvédjük magunkat a balesetektől, és mindent előre lássunk. Gőgünk és önző emberi vágyunk, melyek arra indítanak minket, hogy önző módon kihasználjuk a világot és a többi embert, megtörik a Veled való tökéletes egységet, Urunk, s így eltávolodunk egymástól. De Te, Megváltónk, soha nem hagyod el az embert, akit Te teremtettél. Jézusunk, Te emlékeztetsz minket arra, hogy ki vagy Te, és ki az Atya: „mindaz, ami az enyém, a tiéd, és ami a tiéd, az enyém” (Jn 17, 10), és meghívsz bennünket ebbe a közösségbe. Ez nem csak egy közös jónak a megosztása, hanem ez maga a tökéletes egység, az egymásnak való odaadottság. Mi, akik porból vagyunk, saját erőnkből sohasem fogunk tudni ilyen egységre jutni. Csak ha mint ajándékot, elfogadjuk Tőled, akkor válunk azzá, amire meg vagyunk hívva – az Atya szeretett gyermekeivé, Krisztus választott társörököseivé.
Urunk, a szent keresztségben Te ajándékozod nekünk a bűnbocsánatot, megújítod bennünk képmásodat, sőt, még többet is – arra hívsz minket, hogy egyre jobban hasonlítsunk Rád. De, Urunk, a mi emberi természetünk nem változik meg automatikusan, és mi továbbra is elesünk és vétkezünk. Urunk, miért engeded meg, hogy a Te Felségedet ennyire megalázzák?
A bűnbocsánat szentségében Te minden elkövetett bűnt megbocsátasz nekünk, de egy feltétellel: a megbocsátást ingyen adod. Amikor nem akarjuk elfogadni a Te irgalmadat, elzárkózunk a te ajándékodtól, sőt, még ellenségesek is vagyunk Veled szemben, akkor a nagy gőgünkkel követünk el bűnt ellened. Ebben az állapotban az emberi szív állandóan büntetést vár hibáiért, és az emberi gyarlóságokat és gyengeségeket a Te átkodnak tartja.

De Te, Uram, végtelenül jóságos vagy. A Te határtalan jóságodnak a bizonyítéka a mi szabadságunk, méghozzá olyan szabadságunk, hogy még a hibáinkból származó rosszat is megengeded, hogy ebből valami még jobbat hozzál ki. Végül is, a történelem legnagyobb gonosz tette az igazságos és hűséges Jézus Krisztus halála. Ez lett a mi üdvösségünk záloga és a Te szeretetednek a bizonyítéka.

Emberi ésszel nehéz felfogni és elhinni, hogy Te, Istenünk, meg akarod ajándékozni a gyengéket és arra akarod felhasználni tökéletlenségeinket, hogy kinyilatkoztasd magadat az embernek. Hiszen a szentgyónásban mi nem beszélünk az érdemeinkről vagy jótetteinkről, hogy Tőled fizetséget kapjunk, hanem csak a szomorúságainkat, hibáink terhét, hanyagságainkat és gyengeségeinket visszük oda neked, hogy ezeket a te megbocsátásodra cseréljük. Mekkora ajándékot adsz egyházadnak azzal, hogy a bűnös ember, meghallván a szavakat „És én feloldozlak téged az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében”, biztos lehet abban, hogy bűnei valóban bocsánatot nyertek

Ó, Urunk, Te mindent csodálatosan teremtettél, és az egész teremtett világ a te bölcsességednek az ikonja. De a Te nagy megbocsátásod még többet árul el Rólad, elmondja, hogy ki is vagy valójában. A szentgyónás szentségében te mindig kedves és szerető Atyaként vagy jelen, minden bűnöst nagy együttérzéssel és szeretettel fogadsz. Istenünk, bűneink megbocsátása és türelmed kinyilvánítása nélkül sohasem ismertük volna meg irántunk való szeretetedet, és nem lenne lehetőségünk arra, hogy hasonlóvá váljunk Hozzád olyannyira, mint Te lettél hozzánk hasonlóvá Jézus Krisztusban.