A teljes körű invázió negyedik évfordulóján, 2026. február 24-én a Tours-i Szent Márton-székesegyházban a szentmisét Lucsok P. Miklós OP megyéspüspök celebrálta.

A Nemzeti Imanap alkalmából bemutatott szentmise elején a Munkácsi Római Katolikus Egyházmegye ordináriusa arról szólt, hogy már négy éve állhatatosan imádkozunk a békéért országunkban. Nehéz elhinni, hogy immár az ötödik év vette kezdetét, miközben a 2022. február 24-i események emléke ma is élénken él a szívünkben. Az Úr erejében bízva állunk helyt, teljesítve egyik legfontosabb kötelességünket: kitartóan imádkozunk. Ez a nap egész népünk imádságra való összpontosításának napja.

Miklós püspökkel koncelebráltak a munkácsi plébánia káplánjai: Holotyuk  Jurij atya és Hortobágyi Arnold OSB atya.

Szentbeszédében Miklós püspök felhívta a jelenlévők figyelmét az evangéliumban elhangzott szavakra: „Jézus arra ad útmutatást tanítványainak, hogy amikor imádkoznak, ne szaporítsák a szót. Mennyei Atyánk tudja, mire van szükségünk, még mielőtt kérnénk Tőle. Ez egy igen fontos üzenet számunkra. ”

Hangsúlyozta, hogy nem kell különleges imákat keresnünk ahhoz, hogy Isten meghallgason bennünket: „Ő tudja, mire van szükséged”, és „Isten minden pillanatban ajándékainak teljességét adja nekünk.”

„Imádságra egyetlen egyszerű okból van szükségünk: hogy szívünk megnyíljon Isten áldására” – hangsúlyozta a püspök. Arra biztatta a híveket, hogy úgy éljenek, hogy mások is feltegyék a kérdést: vajon honnan ered az a béke, amely szívükben lakozik.

Változtatni csak saját magunkon tudunk, és ezzel mutathatunk példát másoknak. „Ezt a világot nem változtathatjuk meg. Másokat sem tudunk megváltoztatni. Csak saját magunkat.” – tette hozzá. Amikor a békéért imádkozunk, ne essünk abba a hibába, hogy majd csak “valamikor később” fogunk élni, ha eljön a béke. Hiszen Isten megáld minket, hogy áldás lehessünk mások számára. „Szentlélek, kérünk Téged, taníts meg minket befogadni minden áldást, és add, hogy az áldás emberei legyünk” – zárta beszédét Lucsok P. Miklós OP püspök.

Az szentmise után rövid szentségimádás következett, amelynek során imádkoztak a papságért, Ukrajnáért, a hatóságokért, a védelmezőkért, a rászorulókért és betegekért, a dolgozókért és az ellenség megtéréséért. Különleges hangsúlyt kapott az imádság a szabadság ajándékáért.

A szentségimádás Szent Mihály arkangyalhoz, Ukrajna védőszentjéhez mondott közös imádsággal zárult, valamint elénekelték  Ukrajna lelki himnuszát: „Nagy, egyetlen Istenünk, őrizd meg Ukrajnát”.

Reshetar Tetjana írása és fotói alapján