Ukrajna Római Katolikus Püspöki Konferenciája 63. plenáris ülésére 2025. november 28-29-én került sor Brjuhovicsban (Lemberg).
A plenáris ülés elején Visvaldas Kulbokas érsek, Ukrajna apostoli nunciusa, a Szentatya üdvözletét tolmácsolta és biztosította a résztvevőket arról, hogy XIV. Leó pápa szolidáris a sokat szenvedett Ukrajnával, továbbra is támogatni fogja az ukrán népet lelki és anyagi értelemben egyaránt. Kulikbokas érsek ismertette az aktuális helyzetet Ukrajnában az egyház és az állam közötti kapcsolatok terén.
Élve a lehetőséggel Vitalij Szkomarovszkij püspök, az Ukrajnai Római Katolikus Püspöki Konferencia elnöke átadta a jelenlévő Visvaldas Kulbokas érseknek, Ukrajna apostoli nunciusának a XIV. Leó Szentatyának szóló köszönetnyilvánító szavait.
A plenáris ülés jelentős részét a Püspöki Szinódus által kijelölt kérdések megvitatásának, a határozatok Ukrajnában történő megvalósításának szentelték.
A püspökök meghallgatták az Ukrajnai Pápai Evangelizációs Ügyek igazgatóját, és támogatták a szervezet állami nyilvántartásba vételével kapcsolatos kezdeményezését, a hatályos jogszabályoknak megfelelően. Így a „Pápai Evangelizációs Ügyek” vallási szervezet jogi személy státuszra tehet szert.
A 62. plenáris ülésen 2026-ot Jézus Szentséges Szíve évének nyilvánították. A jelenlegi plenáris ülés során a püspökök megismerkedtek azokkal az anyagokkal, amelyeket 2026-ban a Jézus Szentséges Szíve ünnepi szertartásai és intronizációja során fognak használni.
Egyházunk tevékenységének fejlesztése céljából a katonai szolgálatot teljesítő személyek és családjaik segítése terén a püspökök jóváhagyták az „Ukrajnai Római Katolikus Egyház kápláni szolgálata” vallási szervezet alapszabályát, valamint a katonai káplánok tevékenységi szabályzatát, akik szolgálatukat az Ukrán Fegyveres Erők soraiban teljesítik.
Jelentős szerepet töltenek be az Ukrajnai Római Katolikus Egyház életében és tevékenységében a tömegkommunikációs eszközök. A püspökök meghallgatták a Katolikus Média Központ tevékenységéről szóló jelentést, és egyhangúlag támogatták a Társadalmi Kommunikációs Ügyek Bizottságának kezdeményezését egy képzési kurzus megszervezésére az egyházi médiamunkások számára.
A Liturgia és a Szakrális Művészet Ügyeinek Bizottsága bemutatta a püspököknek az új liturgikus könyveket : „A felnőttek keresztény beavatásának szertartásai” és a „Bérmálás szertartása” javított kiadását. A megbeszélés után a püspökök támogatták a javaslatot, hogy a liturgikus könyveket a megfelelő Dikasztériumhoz küldjék jóváhagyásra.
A plenáris ülés során beszámolót hallgattak meg az egyes bizottságok tevékenységéről, mégpedig a Családpasztorációs Bizottság, a Férfi és Női Rendek és Kongregációk Bizottságai, valamint a Kateketikai Bizottság munkájáról. Élve a lehetőséggel, a püspökök köszönetet mondtak Őexcellenciájának, Leon Dubravský OFM-nek, aki hosszú ideig a Kateketikai Bizottság elnöke volt.
A szavazás során Eduard Kava OFM Conv püspököt választották az említett bizottság új elnökévé. Megszavazták, hogy Radoszlav Zmitrovics OMI püspök vezeti ezentúl a Férfi és Női Rendek és Kongregációk Bizottságait.
Az Ukrajnában élő Istennek szentelt személyek kérésére, a püspökök úgy döntöttek, hogy minden évben február 2-án hirdetik meg az Istennek szentelt élet hetét.
Az Ukrajnai Római Katolikus Püspöki Konferencia Titkárságának hatékonyabb működése érdekében megvitatták és jóváhagyták a titkárság iratkezelési eljárásrendjét.
A következő fontos téma a lelkipásztorok, szerzetesek és világi hívek személyes érdemeinek elismerése volt, mind vallási, mind társadalmilag jelentős tevékenységükben, különösen a szeretetszolgálat, a jótékonyság, a mecénási tevékenység, a felvilágosítás és az Ukrajnai Római Katolikus Egyház fejlesztése terén. A püspökök úgy döntöttek, hogy megalapítják a Szent Mihály Arkangyal Kitüntetést I–III. fokozatban.
Az Ukrajnai Római Katolikus Egyház struktúrális helyreállításának 35. évfordulója alkalmából úgy döntöttek, hogy tiszteletbeli oklevelekkel ismerik el azon személyek munkáját, akik különleges módon szolgálják az Egyházat Ukrajnában.
Az ülés során döntés született arról, hogy kérvénnyel forduljanak az Apostoli Szentszékhez az állandó diakónátus bevezetésének engedélyezésére Ukrajnában.
A püspökök felszólították a lelkipásztorokat és a híveket, hogy a Boldogságos Szűz Mária Szeplőtelen Fogantatásának ünnepére készülve november 29-én kezdjék meg a kilenced imádkozását Ukrajna békéjéért.
A plenáris ülés zárásaként jóváhagyták az Egyház fejlesztési tervének elemeit Ukrajnában a közeljövőre vonatkozóan.
Az Ukrajnai Püspöki Konferencia Főtitkára
Eduard Kava OFM Conv. püspök
Forrás: РКЦ









