A Munkácsi Karitász intézménye, amely tavaly ünnepelte fennállásának 25. évfordulóját, az idén is november 19-én emlékezett meg névadójáról, Árpád-házi Szent Erzsébetről. Az ünnepi szentmise főcelebránsa Pogány István munkácsi plébános volt, a szentbeszédet Hortobágyi Arnold bencés szerzetes mondta.
A délelőtti időpont és a hétköznap ellenére, a munkácsi hívek közül, aki csak tudott, eljött az ünnepre. Szent Erzsébet az egyik legismertebb, nagyon közkedvelt magyar szent, aki sokak szívéhez közel áll. Nem véletlen, hogy számos karitász csoport, köztük a munkácsi is, őt tekinti tevékenysége példaképének.
A magyar királylány mindössze 24 évet élt, és néhány évvel halála után már szentté avatták. Rövid, Istenért élt élete alatt volt része örömben, boldogságban, nélkülözésben, megaláztatásban, kitaszítottságban, de mindig az Isten iránti szeretetet tette az első helyre, melyet nagy odaadottságban élt meg a felebarát iránti szolgáló szeretetben.
Arnold atya a prédikációban többek között arról beszélt, hogy mindannyian „karitászosok” vagyunk, vagy azzá válunk. Tanító példázatokon keresztül felvázolta a szolgáló szeretet, az adás jellemvonásait. Kitért az adni tudásnak olyan jellemzőire, amelyek már a szeretet magasabb fokát kérik tőlünk: abból adni, amiből nekünk is kevés van; abból adni, amire mi is nagyon vágyunk; olyat adni, amiről tudom, hogy sosem térül meg nekem.
A szentmise végén, a hagyományokhoz híven megáldották a „Szent Erzsébet-kenyereket”, melyeket aztán kiosztottak a híveknek.
Az ünnep rövid liturgiával folytatódott a szegénykonyha udvarán, a Szent Erzsébet-szobornál, majd a karitász dolgozói igényesen előkészített szeretetvendégségre invitálták a jelenlévő munkatársakat, önkénteseket és vendégeket.
Szöveg és fotók: Molnár M. Katalin
Kisfilm: Weiss Viktória
