December 17-én Lucsok Miklós OP püspök megújította a Munkácsi Római Katolikus Egyházmegye általános helynökének és püspöki helynökeinek kinevezését.
A kánonjog szerint a sede vacante, vagyis a széküresedés időszaka néhány fontos egyházmegyei vezetőtestület eltörlését eredményezte. A Kánonjogi kódex 481. kánonja értelmében az általános helynök és a püspöki helynökök kinevezése érvénytelenné vált. Az apostoli kormányzó már kinevezte a megfelelő személyeket, de most, mint megyéspüspök a szükséges rendeletekkel megerősítette döntését. Az általános helynök feladatait Zsarkovszkij Péter atyára bízta, Molnár Jánost pedig a magyarajkú hívek számára püspöki helynökké választotta.
A széküresedéssel a Presbiteri Tanács is megszűnt. Azóta a jogkörét a Tanácsadó Testület gyakorolta. 2023. december 18-án újra összeült a testület, mely a széküresedés időszakában együttműködött az apostoli kormányzóval. Összegezték tevékenységük eredményeit, továbbá megvitatták a püspöki hivatal fejlesztésének következő lépéseit.
Az ülés végén az újonnan kinevezett helynökök megvallották hitüket és hűségesküt tettek a 833. kánon 5. pontja szerint.
Gerzánics Szergej,
püspöki irodaigazgató