2026. október 16–18. között a Munkácsi Szent István Líceum 8. és 9. osztályos tanulói lelkigyakorlaton vettek részt Viharoskán. A három nap középpontjában egy mély és elgondolkodtató kérdés állt: mit jelent a Mennyországot választani, és hogyan dönthetek mindennap Isten mellett?

„A Mennyországot választom! – Döntés Isten mellett, út az örök élet felé” mottó arra hívta a fiatalokat, hogy egy kicsit megálljanak a mindennapok rohanásában, befelé figyeljenek, és őszintén keressék a választ életük legfontosabb kérdéseire. Milyen lehet a Mennyország? Hogyan képzelem el? Megtapasztalhatom-e már itt, a földi életemben a mennyei boldogságot és békét? Mit jelent számomra Isten mellett dönteni? Vajon a döntéseim, a szavaim és a másokhoz való viszonyulásom közelebb visznek-e ahhoz az élethez, amelyre Isten meghívott bennünket?

Ezeken és sok más, a fiatalok életét is érintő kérdésen elmélkedtünk Megyesi László állandó diakónus vezetésével. A beszélgetések során egyre világosabbá vált, hogy a Mennyország nem csupán egy távoli, titokzatos valóság, amelyre majd földi életünk végén várunk. Ahol szeretet van, ahol megbocsátunk egymásnak, ahol türelemmel és elfogadással fordulunk a másik felé, ott már felragyog valami Isten országának szépségéből.

Az első nap estéjén közös szentségimádáson vettünk részt. A csendben mindannyian lehetőséget kaptunk arra, hogy megpihenjünk Jézus jelenlétében. Nem kellett nagy szavakat mondani, nem kellett minden kérdésünkre azonnal választ találnunk. Elég volt egyszerűen ott lenni előtte, megnyitni a szívünket, és engedni, hogy szeretete megérintsen bennünket. Hitoktatóként különösen szép megtapasztalni, amikor a fiatalok képesek elcsendesedni, félretenni a külvilág zaját, és teret engedni annak a csendes találkozásnak, amelyben Isten megszólíthatja őket.

A szombat reggelt áhítattal kezdtük, majd útnak indultunk a Krászia-hegycsúcs felé. A túra nem csupán testi kihívás, hanem lelki élmény is volt. Ahogy egyre magasabbra kapaszkodtunk, egyre inkább rácsodálkozhattunk Isten teremtett világának szépségére. A hegyek, az erdők, a táj nyugalma mind arra emlékeztettek bennünket, mennyi ajándékot kaptunk Teremtőnktől. Sokszor annyira természetesnek vesszük mindazt, ami körülvesz bennünket, hogy elfelejtünk hálát adni érte. Ezen a napon azonban volt időnk megállni, körülnézni, örülni a természet szépségének, és szívünkben hálát ébreszteni.

A közös túrázás során egy másik fontos ajándékot is felfedezhettünk: egymást. Jó volt látni, ahogyan a diákok segítették a fáradó társaikat, biztatták egymást, és figyeltek arra, hogy senki ne maradjon le. A hegyre vezető út így lassan jelképpé vált: az életben sem mindig könnyű előrehaladni, és mindannyiunknak szüksége van valakire, aki bátorít, támogat, vagy egyszerűen csak mellettünk marad a nehezebb pillanatokban.

Talán éppen ezekben az apró, őszinte gesztusokban mutatkozik meg leginkább, mit jelent Isten mellett dönteni. Nem csupán szavakkal valljuk meg hitünket, hanem azzal is, ahogyan egymással bánunk, ahogyan észrevesszük a másik szükségét, és ahogyan szeretettel fordulunk azok felé is, akiknek éppen több türelemre van szükségük.

A hegycsúcson László diakónus igeliturgiát tartott számunkra. Különleges élmény volt a természet ölelésében Isten igéjére figyelni, és megtapasztalni, hogy az Úr nemcsak templomaink csendjében, hanem a teremtett világ szépségén keresztül is megszólít bennünket. A magasból szemlélve a tájat talán a saját életünkre is másképp tudtunk tekinteni: arra az útra, amely előttünk áll, a döntéseinkre, a vágyainkra és arra a meghívásra, amelyet Isten mindannyiunk szívébe elhelyezett.

A túra után Néri Szent Fülöp életével ismerkedtünk meg. Közösen megnéztük A Mennyországot választom című filmet, amely a szent életpéldáján keresztül mutatta meg, hogy a szentség nem elérhetetlen távolságban van tőlünk. Néri Szent Fülöp derűje, embersége, alázata és Isten iránti szeretete arra tanít bennünket, hogy a hit nem pusztán szabályok követését jelenti, hanem élő kapcsolatot Istennel, amelynek a mindennapjainkban is gyümölcsöt kell teremnie.

A film megtekintését közös beszélgetés követte. Arra kerestük a választ, mit tanulhatunk Néri Szent Fülöptől, és hogyan válhat az ő példája a saját életünk részévé. Hogyan tudunk több örömet vinni mások életébe? Miként lehetünk türelmesebbek, figyelmesebbek és elfogadóbbak? Hogyan válhat a hitünk láthatóvá a családunkban, az osztályközösségünkben és a baráti kapcsolatainkban? A napot hálaadó imával zártuk, megköszönve mindazt, amit együtt átélhettünk és egymástól tanulhattunk.

Vasárnap reggel, az áhítatot követően, különösen megható volt hallgatni a diákok gondolatait. Szavaikból kiderült, hogy nemcsak a közös programok, a túra vagy a film hagyott bennük nyomot, hanem azok az apró felismerések is, amelyek talán hosszú időre elkísérik majd őket. Megfogalmazták, milyen jó érzés, amikor szeretettel, türelemmel és elfogadással fordulunk egymás felé, amikor nem bántjuk, hanem bátorítjuk a másikat, amikor igyekszünk megérteni és elfogadni egymást.

Hitoktatóként ezek azok a pillanatok, amelyekért érdemes útnak indulni a fiatalokkal. Mert a lelkigyakorlat igazi gyümölcse nem pusztán az, hogy három napon át együtt vagyunk, imádkozunk, beszélgetünk vagy új élményeket szerzünk. Sokkal inkább az, ha a fiatalok szívében megszületik egy gondolat, egy felismerés, egy vágy arra, hogy másként tekintsenek önmagukra, egymásra és Istenre. Ha hazatérve egy kicsit türelmesebbek, figyelmesebbek, megbocsátóbbak lesznek. Ha észreveszik, hogy a szeretet nem nagy, rendkívüli tettekkel kezdődik, hanem a hétköznapok legegyszerűbb pillanataiban válik valósággá.

A három nap végére talán közelebb kerültünk a mottónk valódi jelentéséhez. A Mennyországot választani annyi, mint minden nap újra Isten mellett dönteni. A jót választani a rossz helyett, a megbocsátást a harag helyett, a segítséget a közöny helyett, a szeretetet az elutasítás helyett. Nem mindig könnyű út ez, de nem is kell egyedül végigjárnunk: Isten velünk van, és társakat is ad mellénk, akikkel együtt haladhatunk felé.

Viharoskáról nemcsak közös élményekkel és szép emlékekkel tértünk haza, hanem egy fontos útravalóval is: a Mennyország nem csupán az örök élet reménye, hanem már most, a földi mindennapjainkban is felragyoghat közöttünk. Minden őszinte imában, minden megbocsátó gesztusban, minden segítő kézben és minden szeretettel kimondott szóban.

Mert ahol Isten szeretete formálja a szívünket, ahol helyet adunk egymásnak, és ahol a szeretet erősebbé válik az önzésnél, ott már megízlelhetünk valamit abból a boldogságból és békéből, amelyre mindannyian meghívást kaptunk.

Mihalovicsné Tóth Krisztina,

a Munkácsi Szent István Líceum hitoktatója