A Regina Coeli elimádkozását követően a pápa emlékeztetett rá, hogy április 26-án van a csernobili katasztrófa 40. évfordulója, amely maradandó nyomot hagyott az emberiség lelkiismeretében.

Ez a tragikus baleset továbbra is figyelmeztet azokra a kockázatokra, amelyeket az egyre nagyobb hatású technológiák használata jelent – mondta a Szentatya, majd Isten irgalmára bízta az áldozatokat és mindazokat, akik továbbra is szenvednek a szerencsétlenség következményeitől. Annak a reményének adott hangot, hogy a döntéshozatalok minden szintjén mindig a helyes megkülönböztetés és a felelősség fog érvényesülni, hogy az atomenergia minden felhasználása az életet és a békét szolgálja.

Kísérjük imáinkkal az újonnan felszentelt fiatal papokat

A pápa ezután köszöntötte a római híveket és a különböző országokból érkezett zarándokokat, közöttük a Habsburg-Lotaringiai-ház Európai Rendjének lovagjait és dámáit, ukrajnai gyermekek egy tánccsoportját, a nagyszombati főegyházmegye Cantica Sacra kórusát, bécsi, madridi és a Kanári-szigetekről érkezett híveket, valamint a lisszaboni Szent Tamás iskola igazgatóit és tanárait. Az itáliai csoportok között Leó pápa üdvözölte az Isteni Irgalmasság apostolai társulata által szervezett összejövetel résztvevőit.

Végül Leó pápa a Szent Péter bazilikában vasárnap délelőtt a Római Egyházmegye általa felszentelt papjainak családtagjait és barátait köszöntötte, arra kérve őket, hogy kísérjék mindig imáikkal az evangéliumnak ezeket a fiatal szolgáit.

Forrás – www.vaticannews.va