2025. május 25-én másodszor került sor Kárpátalján a Forrás.itt dicsőitő imaalkalomra. Az egyházmegye szinte minden részéről érkeztek hívek, akik megtöltötték a székesegyház padjait.

A bevezető gondolatokban Megyesi László diakónus hangsúlyozta, azért gyűltünk össze, mert igent mondtunk a Szentlélek hívására, hogy az Egyház élő kövei legyünk. A rendezvény legfontosabb célja az, hogy eljöjjünk egy olyan forráshoz, ahol egy kis időre ki tudjuk kapcsolni az életünkből a külső tényezőket, ahol letehetjük gondjainkat és teret adhatunk a valódi szabadságnak, Krisztus jelenlétének és erejének, amiből meríteni tudunk és tovább is tudjuk adni azt.

A rendezvényen dicsőitő ima, tanúságtételek, szentmise és szentségimádás követték egymást. A dicsőitő énekek megadták az alaphangulatot, felébresztették a lelket, közösségformáló erővel bírtak. Segítettek felismerni, hogy ki miatt jöttünk el. Különösen is fontos ez az imamód, mert a hálaadó és kérő imádságok mellett nagyon kevés tér marad az Isten dicsőítésére, arra hogy elmondjuk Neki, mennyire felfoghatatlanul csodás, hatalmas, és hogy az Ő értem való jelenléte nagyon boldoggá tesz.

Eszembe jut egy példa, amit Ferenc pápa mondott azoknak, akik azt állították, hogy nem képesek dicsőítő imádságra: „Hogy lehet az, hogy amikor a kedvenc csapatod gólt lő, akkor nagy örömujjongásban törsz ki, ám nem vagy képes arra, hogy az Úr dicsőségét énekeld?” Igen, az Urat dicsőíteni egymagamban és még inkább közösségben hatalmas sikerélmeny.

A program folytatásaként két tanúságtevő, Lívia és Miklós, arról beszéltek, hogyan találkoztak az élő Istennel, hogyan változott meg az életük, a személyiségük, miért vált fontossá számukra a közösség, amelyben megtapasztalják Krisztus jelenlétét. Nem beszéltek feltűnő, szenzációs, hangos csodákról vagy pálfordulásról, egyszerűen tanúságot tettek arról, hogy az Isten csöndesen, tolakodás nélkül megérintette őket, beköltözött a mindennapjaikba, és Vele minden más lett, az öröm is és a szenvedés is, és hogy Nélküle nincs értelme semminek.

A szentmise homíliájában Fábry Kornél püspök atya a szeretetben való kitartásra buzdított, mely üdvszerző és nem érzelmeken, hanem döntésen alapszik. Kihangsúlyozta, ne hagyjuk, hogy a világ a saját öntőformájába préseljen, hanem magunk formáljuk azt a kis világot, ami körülvesz, lehetőleg jobbá téve azt. A küldetésünk ott van, ahol éppen vagyunk. Kicsiny „szeretetszigeteket” tudunk létrehozni, amelyek nagy kontinenssé válhatnak. A püspök atya kiemelte a személy egyediségét, megismételhetetlenségét, akit Isten feltétel nélkül elfogad és szeret. Ezt mindnyájunknak fontos tudatosítani. „Szeretlek = örülök, hogy vagy” –  tökéletes egyenlet, melynek a lényege, hogy növekedni tudjunk a szeretetben és az Istentől származó el nem múló tökéletes örömben.

A szentmisét agapé követte, ahol kötetlenül találkozhattunk rég nem látott barátokkal, kedves ismerősökkel finom szendvics, aprósütemény és meleg tea mellett, amit a házigazdák nagy szeretettel készítettek.

A délutáni programot az időt megállító isteni imádás zárta. „Jelenlétedben csodállak én, trónodnál állva a menny és a föld összeér” – hangzottak az egyik csodaszép ének szavai. Áldott pillanatok voltak ezek az Oltáriszentség előtt. Mint a lemerült telefon hálózathoz való csatlakozása, úgy töltekeztem én is: örömmel, szeretettel, alázattal, erővel, gyógyulással. Mindeközben közbenjáró imát lehetett kérni. Hiszem, hogy sokan megszabadultak terheiktől, választ találtak kérdéseikre, elindultak a gyógyulás útján.

Ezen alkalmak arról tanúskodnak, mekkora ereje van a találkozásnak, a közös megerősítő imának, a közös örömnek Őbenne. Nagy köszönet a kezdeményezésért, a szervezésért! Várom a következőt.

Egy lelkes résztvevő