Beszélgetés az „Életem fája” jótékonysági alapítvány igazgatójával

A Vatikán Rádió Ljubob Mihajlukkal, az „Életem fája” jótékonysági alapítvány igazgatójával készített interjút, melyben az általuk nyújtott lelki és szociális segítségnyújtásról beszél. Különösképpen a katonák és családtagjaik, áttelepült személyek, időskorúak támogatásáról van szó. Hangsúlyozza, hogy a tevékenységük lényege az Isten jelenléte, hiszen ezáltal tudják gondozni az emberek testét, lelkét és szellemét.

A szervezet tevékenységének érdekessége, hogy a segítségre szoruló emberek egymást is segíthetik. Például az idősek, akik között áttelepülésre kényszerült személyek is vannak, rehabilitáción lévő katonák számára készítenek ebédet. Ezen kívül Húsvét előtt tojásokat festettek ugyancsak a katonák számára. Ezzel kapcsolatban Ljubov elmondta, hogy az Isten társasági lénynek teremtette az ember, aki képes felelősséget vállalni a döntéseiért.

Az igazgató azt is elárulta, hogy a szervezetük egyik fontos alappillére, hogy a teljes embert látják: testét, lelkét, szellemét. Ezért fontos, hogy a segítségnyújtás során az orvosok együttműködjenek a pszichológusokkal és lelkészekkel, a lényeg pedig Isten jelenléte. Fontos a hit és a bizalom. Ha hiszel és bízol, akkor megérted, hogy van kire támaszkodnod.

Az „Életem fája” szervezet kulturális programokat, helytörténeti kirándulásokat, kézműves foglalkozásokat is szervez. Az ünnepek alkalmával különösen az áttelepült személyek számára fontos a közös készülődés, a közös ünneplés, melynek közösségépítő hatása van. Újabb kapcsolatok születnek, meghívják egymást vendégségbe vagy egy kávéra.

„A Nagyhét időszakában még inkább érezzük azt, hogy mi következik ezután. Tehát a Nagyhéten a keresztre feszített Krisztust szemléljük. De látnunk kell azt, ami a Golgota után jött a Feltámadás. Ezért az országunk Golgotáját szemlélve, látnunk kell országunk jövőjét is, azt ami lesz a háború után: hogyan építjük újjá az országot, mit szeretnénk örökségbe hagyni gyermekeink számára. A húsvét titka erőforrásává válik a szervezetünk számára, melynek lényege országunk tudatos jövőjéről való gondoskodás a személyes- és a közjóért érzett felelősség formálása által” – jegyezte meg az interjú során az igazgató.

Majd hozzátette: „Ebben a nem könnyű időszakban szükségünk van a forrásra, mely segít, hogy újra erőre leljünk. A mi erőforrásunk a Feltámadt Krisztus. Sokáig tartott, míg megértettem, hogy Jézus a barátom, akivel beszélgethetek, Vele sírhatok, nevethetek, néha kiabálhatok. Valóban Ó a támaszom, aki megtart. Erőforrásunk a rendszeres szentmisehallgatás, az Eucharisztia. A test számára erőforrás a séta vagy az alvás. Olyakor a sírás is gyógyít. A szakmánk számára fejlődést jelentenek a képzések és a munkatársakkal való beszélgetések.”

Elmondta, hogy a szervezet tevékenységét elejétől, azaz 2022-től kezdve támogatta a Munkácsi Római Katolikus Egyházmegye, valamint a Csehországi Karitász, a Renovabis, a Harmónia termálfürdő, az Ukrán Női Alapítvány és sokan mások.

A beszélgetés összefoglalóját készítette: Fehér Rita

Forrás: https://www.vaticannews.va/uk/world/news/2025-04/dyrektorka-bo-derevo-mogo-zhittya-za-golgofoyu-voskresinnya.html