Március 4-én az Ungvári Szentháromság plébániatemplomban Valentin Tokar OFM atya és Richard Stopa OFM diakónus meghívására Lucsok Miklós OP megyéspüspökkel találkozhattak a hívek. A találkozó szentmisével kezdődött, majd püspök atya beszélt a „Az életem kalandja” című interjúkötet és az általa írt többi könyv keletkezéséről. Megosztotta tapasztalatait arról, mit tanít Jézus, hogyan lehet minden nap valódi, élő kapcsolatot építeni Istennel.
Sokan jöttek el az esti találkozóra, és nemcsak a Szentháromság plébánia hívei voltak jelen, hanem Ungvár különböző egyházközségeiből is érkeztek vendégek, hogy meghallgassák a püspök atya beszédét és tapasztalatait.
„Érdemes megtanulni, hogy legyen bátorságod önmagad lenni, és felfedezni Isten működését az életedben. Az interjúkötetből megismerhetjük Miklós püspök életét, hogyan találta meg a helyét az egyházban, valamint személyes tragédiáját és hitbeli válságát” – osztotta meg az egyik résztvevő.
A résztvevők szóban vagy írásban kérdéseket tehettek fel a püspöknek, és a kialakult meleg, barátságos légkörben átfogó választ kaptak azokra. A találkozó végén megvásárolhatták a könyveket, és aki igényelte, személyes autogrammot is kaphatott.
Szöveg: Kamilla Krivka írása és a Veritas alapján
Fotó és kisfilm: Weiss Viktória