Szeptember 7-én a pósaházi Szent József nővérek három noviciája, Tadeja Fencik, Misel Paszlavszka, Emmanuela Holovko letették első fogadalmukat. „Igent”-t mondtak arra, hogy Jézus jegyesei szeretnének lenni.
Az ünnep közös imával és áldással kezdődött. A szülők megáldották lányaikat, majd a rend minden jelenlévő nővére is megáldotta a három jelöltet. Az eseményen jelen voltak és örömükben osztoztak a szülők, a rokonok, egyházmegyénk különböző rendjeinek szerzetesnővérei, valamint a novíciák barátai.
A szentmisét Lucsok Péter Miklós OP munkácsi megyéspüspök mutatta be. Prédikációjában mély gondolatokat fogalmazott meg a Jézussal, mint jegyessel való kapcsolatról. Különösképpen a 45 (44) Zsoltár szavairól elmélkedett, mely a liturgia során is elhangzott: „Figyelj, leányom, nézz, fordítsd ide füled, feledd el népedet és atyádnak házát! A király kívánja szépségedet, ő urad neked, közeledj hát odaadón!”
Ahhoz, hogy egyesüljünk Jézussal, meg kell tanulnunk hallgatni Őt és meghallani a szavát, szemlélni Őt, elhagyni az atyai házat, elengedni a szeretteinket és szép királynővé válni, mert a Király kívánja a jegyese szépségét. Istennek terve van az életükkel, ezért mindig elkísér bennünket. „Nem ti választottatok engem, hanem én választottalak titeket, és én rendeltelek titeket, hogy ti elmenjetek és gyümölcsöt teremjetek.” (Jn 15,16)
Habár az első fogadalomtétel egy évig érvényes, és azután meg kell újítani, a vágy, hogy szolgáljanak az Úrnak, nem csak egy évig tart. A döntés egy életre szól. „Nővéreink legyenek lelkesek a hitben, izzítsák fel magunkban a szeretet tüzét és ajándékként értékeljék a hivatásukat” – mondta el őszinte kívánságát Tadeja nővér édesanyja.
Emmanuel nővér édesanyja is megosztotta gondolatait: „Elengedni gyermekeinket az egyik legnehezebb kihívás a szülők számára, hiszen annyi szeretetet, erőfeszítést és munkát fektettünk nevelésükbe. Minden lépésük miatt aggódtunk, sírtunk, nevettünk. De amikor tudatosul bennünk, hogy a gyermekeket Istentől kaptuk ajándékba, akkor értjük meg, hogy az Ő tulajdonában vannak. Ránk bízta egy időre, és csak Ő tudja, mikor jön el az elengedés ideje.”
A pósaházi rendháznak eseménydús volt a fogadalomtétel előtti hete: Németországból és Franciaországból is érkeztek nővérek, szeptember 5-én pedig Henrietta Kampov belépett a noviciátusba.
Szöveg: Reshetar Tetjana írása alapján Molnár M. Katalin
Fotók: a pósaházi nővérek