Ferenc pápa 2024. április 28-án hatórás látogatást tett Velencében, a lagúnák városában, melynek során három beszédet és egy homíliát mondott. Felkereste a Giudecca-szigeti női börtönt, üdvözlte a Velencei Biennálé művészeit, majd a Szent Márk téren szentmisét mutatott be, a bazilikában pedig lerótta tiszteletét Velence védőszentje előtt.

„(…) Az Úr akarja azt, hogy most együtt legyünk. Különböző utakon érkeztünk, némelyek nagyon fájdalmas utakon, olyan hibák miatt is, amelyekért így vagy úgy mindenki sebeket, sebhelyeket hordoz. Mindenki hordoz sebhelyeket. Isten azért akar bennünket együtt, mert tudja, hogy mindannyiunknak, itt és ma, van valami egyéni adni és kapni valója, és hogy erre mindannyiunknak szüksége van.

Mindannyian egyediek vagyunk. Valamennyiünknek vannak adottságaink, melyeket azért kaptunk, hogy felkínáljuk másoknak, hogy megosszuk másokkal. (…)

Ne felejtsük el, hogy mindannyiunknak vannak megbocsátandó hibái és gyógyítandó sebei, nekem is, és mindannyian válhatunk gyógyulást nyert gyógyítókká, megbocsátást nyert megbocsátókká, újjászületést adó újjászületettekké!

Kedves barátaim, újítsuk meg ma, ti és én, együtt, a jövőbe vetett bizalmunkat. Ne csukd be az ablakot, kérlek, mindig nézz előre, mindig nézz a jövőbe, reménykedve! Szeretek úgy gondolni a reményre, mint egy horgonyra. A jövőbe vetettük a horgonyunkat, a kezünkben van a kötél, és a jövőbe kapaszkodó horgonyunk kötelével megyünk előre. Határozzuk el, hogy minden napot azzal kezdünk, hogy azt mondjuk: „Ma van a kellő idő”, „ma van a megfelelő nap” (vö. 2Kor 6,2), „ma kezdem újra”, mindig, egész életemben!” – mondta többek között a fogva tartottakhoz intézett beszédében. A teljes beszéd itt olvasható.

A rabokkal való találkozás után a Szentatya a Mária Magdolna-templomban (a börtönkápolnában) művészekkel találkozott. Először José Tolentino de Mendonça a Kultúráért és Nevelésért felelős Dikasztérium prefektusa köszöntötte, aki egyben a Velencei Művészeti Biennálén a Szentszék pavilonjának felelőse is. Ezt követően a pápa elmondta beszédét, majd üdvözölte a hatóságokat és a részt vevő művészeket.

„Megvallom, önök mellett nem érzem magam idegennek: otthon érzem magam. És azt hiszem, ez valójában minden emberre igaz, mert a művészetnek – összes hatását tekintve – „menedékvárosi” státusza van, olyan valóság, amely nem engedelmeskedik az erőszak és a hátrányos megkülönböztetés uralmának, hogy az emberi összetartozás olyan formáit teremtse meg, amelyek képesek mindenkit elismerni, befogadni, védelmezni, átölelni. Mindenkit, kezdve az utolsóval!” – húzta alá Ferenc pápa a művészeknek mondott beszédében. A teljes beszéd itt olvasható.

Április 28-án 10 órakor a Szentatya a Velencében élő és a venetói egyházmegyékhez tartozó fiatalokkal találkozott a Basilica della Salute előtti téren.

„A nap is mosolyog! Jó látni benneteket! Az együttlét lehetővé teszi számunkra, hogy – ha csak egy imán, egy pillantáson és egy mosolyon keresztül is – megosszuk azt a csodát, akik vagyunk. Mert mindannyian nagy ajándékot kaptunk, azt, hogy Isten szeretett gyermekei vagyunk, és arra kaptunk meghívást, hogy megvalósítsuk az Úr álmát: hogy megéljük az ő örömét és tanúi legyünk az ő örömének.” – mondta a pápa a fiatalokhoz intézett beszéde elején.

„Mindannyian szépek vagyunk, és mindannyiunkban kincs rejtőzik, gyönyörű kincs, melyet meg kell osztanunk, tovább kell adnunk másoknak. (…) Isten számára nem digitális profil vagy, hanem gyermek, és hogy van egy mennyei Atyád, te pedig a menny gyermeke vagy. (…) De én – mondhatnád – nem vagyok képes erre: gyarlónak, gyengének, bűnösnek érzem magamat, gyakran elesem. Amikor így érzel, kérlek, változtass a nézőpontodon: ne a saját szemeddel nézz magadra, hanem arra a tekintetre gondolj, amellyel Isten néz rád! (…)

Amikor a padlón vagyunk, ő felemelendő gyermeket lát, nem pedig megbüntetendő gonosztevőt. És miután felálltunk, ránk hárul a felelősség, hogy talpon maradjunk. Először felkelni, aztán állni, talpon maradni, amikor kedvünk lenne leülni, hagyni az egészet, elengedni mindent. Nem könnyű, de ez a titok.

Igen, a nagy eredmények titka az állhatatosság. Igaz, néha előjön ez a törékenység, mely lehúzza az embert, de az állhatatosság az, ami előre visz, ez a titok. Manapság gyors érzelmekkel, rövidke érzésekkel, pillanatnyi ösztönökkel élünk. De így nem jutunk messzire. A bajnok sportolók, a művészek, a tudósok mind azt mutatják, hogy a nagy célokat nem lehet egy pillanat alatt elérni. És ha ez igaz a sportra, a művészetre és a kultúrára, akkor még inkább igaz arra, ami leginkább számít az életben. Mi számít az életben? A szeretet, a hit. S ahhoz, hogy növekedjünk a hitben és a szeretetben, állhatatosságra van szükségünk, és mindig mennünk kell előre.” A fiatalokhoz intézett teljes beszéd itt olvasható.

Április 28-án végül, a rabokkal, a művészekkel és a fiatalokkal való találkozás után a Szentatya Velencében, a Szent Márk téren mutatott be szentmisét, majd a mise végén, a Regina caeli elimádkozása után Francesco Moraglia velencei pátriárka mondott köszönetet a pápa lelkipásztori látogatásáért.

„A Jézusba vetett hit, a vele való kapcsolat nem veszi el szabadságunkat, hanem épp ellenkezőleg, megnyit Isten szeretetének befogadására, mely megsokszorozza örömünket, a jó szőlősgazda gondosságával gondoskodik rólunk, és hajtások elindulását éri el akkor is, amikor életünk talaja száradttá válik. És szívünk oly gyakran kiszárad.” – mondta többek között Ferenc pápa a homíliájában, melynek teljes fordítása itt olvasható.

Forrás. Magyar Kurír