A munkácsi Szent Márton Plébánia közössége március 26-án, vasárnap, lelki délutánra gyűlt össze a püspökség tanácstermében. Időtartamban rövid, de lelki értelemben intenzív és mély délutánt töltöttek együtt a húsvétra való felkészülés jegyében.

Petenko Miron, ungvári plébános vezette a délutánt. Miron atya szavai, aki Jónás próféta könyve alapján párhuzamot vont a próféta tettei és saját életünk között, nem hagyták érintetlenül a jelenlévőket. Jónéhány pillanatban szinte vágni lehetett a csendet – lelkünk mélyebb húrjainak megszólaltatásai voltak ezek.

„Kelj útra, menj el Ninivébe, a nagy városba! Hirdesd neki, hogy gonoszsága színem elé jutott.” (1,2) – olvassuk a Bibliában. „Jónás el is indult, de azért, hogy Tarsisba meneküljön az Úr színe elől.” (1,3) – folytatódik az írás. Jónás engedelmeskedik, de mégsem: az ellenkező irányba indul. – Hányszor megtörténik ez velünk? Tudjuk, mit kér tőlünk Isten, mégsem a szerint cselekszünk.

Miközben a nagy viharban hánykolódik a hajó, mindenki próbálja menteni, ami menthető és imádkozik, „Jónás lement a hajó aljába, és mélyen elaludt.” (1,5) Vagyis ő nem imádkozott. Remélte, hogy átalussza a vihart, álomvilágba menekült. – Ez sem ismeretlen magatartás előttünk. Szembenézni a kihívásokkal, az Úrra bízni magunkat, Őbenne hinni és nem a saját erőnkben, imádság nélkül nem megy.

Aztán Jónás meg akar halni… a hal gyomrában végül elkezd fohászkodni… majd az Úr másodszori hívására már Ninivébe megy… teljesíti az Úr parancsát, szavára a nép megtér és bűnbánatot tart…de Jónás mégsem örül, sőt: „Jónáson nagy szomorúság vett erőt, és haragra gerjedt.” (4,1) – Hányszor megtörténik, hogy hálátlanok vagyunk, kifogásokat keresünk.

„Az Úr parancsára egy ricinusbokor nőtt Jónás fölé, árnyékot vetett a feje fölé, és megvédte a rosszulléttől.”(4,6) – Isten szeretete azonban a mi irányunkba mindenek felett való, elsődleges, ingyenes.

Az elmélkedés utáni nagyobb elmélyülést, saját életünkre való reflektálást kérdések segítették, amelyekre mindenki magának válaszolhatott. Ezután párban történő megosztás következett.

A második elmélkedésben Miron atya a szívről beszélt, ahol a szavaink és a tetteink születnek. Mennyire fontos, hogy mit engedek be a szívembe! Amivel táplálom, végső soron olyanná válok. Megvizsgálhatom a szívem: a béke embere vagyok-e, vagy ahová megyek, ott vihar támad. A Jézussal való barátság, a Vele töltött idő segít nekem abban, hogy ne legyen belül „vihar”, amit aztán másokra is kivetítek.

A délután a kihelyezett Oltáriszentség előtti szentségimádással zárult.

Jézus az Igében, Jézus saját magunkban, Jézus a felebarátban, Jézus az Oltáriszentségben, Jézus a Vele egyesült emberek között… Köszönjük Istennek ezt a csodálatos délutánt!

„A számomra újszerű megközelítés nagyon segített, hogy megtaláljam azokat a pontokat a lelkemben, ami tisztulásra szorul.” – osztotta meg az egyik résztvevő.

„Nagyon megérintett a Jónásról szóló katekézis. Néhány tulajdonsága bennem is megvan, ezért ez a könyv nagyon közel áll hozzám. Először is nagyon megérintett az a hozzáállás, ahogyan Isten ebben a történetben a kiválasztottjához viszonyul. Én is megtapasztalom az életemben azt az Istent, aki nem változtatja meg a választását, szerető, türelmes, gondoskodó. Gondviselésével kíséri a kiválasztott próféta életét, annak hibái és jelleme ellenére.”- mondta a délutánról egy résztvevő.

Többen kifejezték vágyukat, hogy rendszeresen részt vehessenek ilyen lelki alkalmakon.

Köszönjük Miron atyának a ránk szánt idejét és felkészülését, és mindenkinek, aki ötleteivel, jelenlétével, imájával vagy bármilyen módon hozzájárult a délután létrejöttéhez!

Szöveg: Molnár M. Katalin

Fénykép: Kiss Erika