Mi a böjt értelme?
Elérkezett a böjti időszak. Egyesek számára ez az időszak a nagy gyógyulás, az áldás és az Istenhez való kapcsolódás időszaka. Mások számára ez az időszak kihívást jelent, vagy szomorúsággal, vagy szenvedéssel jár. De mi is valójában a nagyböjt értelme? És akár nehéz, akár megnyugtató, hogyan használhatjuk ezt az időszakot arra, hogy megerősítsük az Istennel való kapcsolatunkat?
Egy általános böjti gyakorlat arra összpontosít, hogy 40 napig áldozatot hozunk, vagy lemondunk valamiről. Mindezt azzal a szándékkal, hogy kifejezzük: “Uram, jobban szeretlek téged, mint azt a dolgot, amiről lemondok”. Ezután minden alkalommal, amikor arra a dologra gondolunk, amit feláldoztunk, vagy vágyunk arra, amiről lemondtunk, helyette az Úrra irányítjuk a figyelmünket, és abban a pillanatban teszünk valamit, ami közelebb visz minket hozzá.
Könnyen előfordulhat azonban, hogy az áldozathozatalnak ez a gyakorlata átcsavarodik abba a hitbe, hogy egész böjt alatt (vagy úgy általában véve is) szenvednünk kell. Bár ez nem így van, két fontos dologgal kell foglalkoznunk a szenvedéssel kapcsolatban, hogy megértsük, miért.
Először is, fel kell ismernünk, hogy nem csak szenvedésre vagyunk hivatottak. Jézus nem a szenvedés kedvéért szenvedett, hanem azért szenvedett, hogy egy nagyobb jóért munkálkodjon – a mi nagyobb javunkra. Ez a különbség a szenvedés és a megváltó szenvedés között. Az értelem nélküli szenvedés nyomorúság. Az értelmes szenvedés azonban megváltó szenvedés – és a megváltó szenvedés gyógyuláshoz vezet, egy nagyobb jó irányában hat, és közelebb visz minket Istenhez.
Másodszor, fontos megérteni a különbséget aközött, amit Szent Ignác vigasznak és vigasztalanságnak nevezett. A vigasztalások a Szentlélek megmozdulásai, amelyek közelebb visznek minket Istenhez, és segítenek az életünkben és kapcsolatainkban az értelmesség, a bensőségesség és az erény felé haladni. Az vigasztalanság olyan pillanatokat jelent, amikor a sátán a fülünkbe suttog, és a tehetetlenség, az elszigeteltség, az önsajnálat és/vagy önmagunk megvigasztalása felé vezet bennünket. Nos, ez nem azt jelenti, hogy a vigasztalások mindig jó érzéssel járnak, a vigasztalanságok pedig mindig rossz érzéssel. A vigasztalások néha nagyon nehezek lehetnek, néha egyáltalán nem esnek jól abban a pillanatban – de végső soron az értelmes lét, a bensőségesség és az erény felé vezetnek minket.
Hogyan kapcsolódnak ezek a fogalmak a böjti gyakorlatunkhoz? Ha valamilyen nagyböjti áldozathozatal a nagyobb gyógyulás felé vezet az értelmesség, az intimitás és az erény megtapasztalása által, akkor ez csodálatos fókuszpontja lehet a következő 40 napnak. Ha azonban a valamiről való lemondás a tehetetlenség érzése, az elszigeteltség, vagy az önsajnálat/önkényeztetés és az üres szenvedés érzése felé vezet, akkor Isten talán arra hív, hogy valami másra összpontosíts ebben a nagyböjtben. Talán, ha önértékelési vagy önelfogadási nehézségekkel küzdesz, hasznos böjti gyakorlat lehet, ha az önmagaddal való törődésre összpontosítasz. Ez nehéz lehet, de közelebb vezethet Istenhez azáltal, hogy jó gazdája leszel Isten benned rejlő teremtményének. Ha hajlamos vagy arra, hogy elássad az érzéseidet, vagy egészségtelen megküzdési mechanizmusok mögé rejtsd őket, akkor gyümölcsöző böjti gyakorlat lehet a napi naplóírás vagy a lelki tanácsadás felkeresése. Ez is kellemetlennek tűnhet, de a megváltó szenvedés gyakorlatának bizonyulhat, amely a nagyobb gyógyulás felé vezethet, és megerősítheti az Istennel való kapcsolatodat.
Ez csak két példa, azonban a nagyböjt célja és középpontja az Istennel való kapcsolatunk növekedése és az, hogy közelebb kerüljünk ahhoz, hogy azzá a teljes, gyógyult, istenfélő, kegyelemmel teli énünkké váljunk, akinek teremtettünk.
Forrás: https://catholiccounselors.com/
