Három nappal a teljes körű ukrajnai háború kezdetének évfordulója előtt Ferenc pápa zártkörű audiencián fogadta Vjacseszlav Hrinevics SAC atyát, az ukrajnai Caritas Spes ügyvezető igazgatóját. A találkozón jelen volt a Nemzetközi Karitász ideiglenes adminisztrátora, Piero Francesco Pinelli és asszisztense, Maria Amparo Alonso Escobar asszony is.
A beszélgetés során Vjacseszlav atya betört ablaktöredékekből készült keresztet ajándékozott a Szentatyának.
„Ezt a keresztet az egyik művész munkatársunk készítette. A betört ablakok töredékeiből készült kereszt azokat a borzalmakat mutatja be, amelyekkel a televízió képernyőjén találkozunk és látunk.” – magyarázta az ajándék jelentését Hrinevics atya. „A háború gyakran az ablakokon keresztül tör be az emberek életébe, és csak az álmok, az otthonok, sőt az életek töredékeit hagyja hátra. A lelkünk ablakait is betöri a háború. De ebben a keresztben ott van a remény is – egy pillangót helyeztek el benne, ami a régi értelmezés szerint a feltámadt Jézust szimbolizálja. A pillangó szárnyában egy füzetlap darabkája látható, amelyre szerelemről szóló szöveg van írva. Mindez a remény jele, hogy ennek a borzalomnak igazságos béke lesz a vége.”
A másik ajándék a keresztútról szóló elmélkedések szövege volt. „ Átadtam a pápának ezt a nagyon mély, személyes, bensőséges szöveget, amelyet a Karitász munkatársai írtak, és kértem, hogy olvassa el, szentelje meg belső tapasztalatunkat, amelyet a keresztút elmélkedéseiben írtunk le, hogy a Szentlélek erősíten meg bennünket szolgálatunkban. Február 24-én, pénteken a Nemzetközi Karitásszal közösen imádkozzuk ezt a keresztutat.” – mondta az ukrajnai Caritas Spes igazgatója.
„Látom, hogy ez a háború mennyire fáj Ferenc pápának. A beszélgetés során megosztotta, hogy gyakran, amikor Ukrajnából származó gyerekeket lát, észreveszi, hogy nem mosolyognak, s ez nagyon fáj neki” – osztotta meg érzéseit a találkozó után Vjacseszlav Hrinevics atya.
„Mindent jól csináltok, én veletek vagyok és mindent megteszek, ami tőlem telik” – mondta nekik Ferenc pápa a találkozás végén, majd megáldotta őket és rózsafüzért ajándékozott nekik.
Február 24-én, pénteken a Caritas Spes Ukrajna meghív mindenkit, hogy csatlakozzon a Keresztút 366. stációjának imájához 19 órakor (közép-európai idő szerint), amelyet a Caritas Internationalis Youtube csatornáján online is közvetítenek: www.youtube.com/watch?v=g7Phl17LY0M.
A keresztút angol nyelven lesz, a közvetítés kezdetekor az elmélkedések szövege ukrán nyelven az egyházmegye facebook oldalán elérhető lesz.
Forrás és fotó: Caritas Spes Ukraine