Ferenc pápa elfogadta Majnek Antal megyéspüspök lemondását a Munkácsi Római Katolikus Egyházmegye vezetéséről, és kinevezte Lucsok Miklós eddigi segédpüspököt az egyházmegye sede vacante és ad nutum Sanctae Sedis apostoli adminisztrátorává.

Majnek Antal püspök 33 éve, 1989 óta szolgál Kárpátalján, ahol ferences szerzetesként Huszt plébánosa, mellette Técső, Visk, Bustyaháza és Kerekhegy lelkipásztora is volt. 1995. december 9-én nevezte ki püspökké II. János Pál pápa, és ő maga szentelte fel Rómában 1996. január 6-án. 2002. március 27-én ő lett az újonnan megalapított Munkácsi Római Katolikus Egyházmegye első megyéspüspöke; új hivatalába ugyanazon év szeptember 27-én iktatták be. 2021. január 6-án ünnepelte püspöki ezüstjubileumát, s ugyanez év november 18-án töltötte be 70. életévét.

Lucsok Miklós domonkos szerzetest Ferenc pápa 2019. november 11-én nevezte ki a Munkácsi Római Katolikus Egyházmegye első segédpüspökévé. Szentelésére egy hónappal később, december 10-én került sor a munkácsi Tours-i Szent Márton székesegyházban. 2022. január 28-án, Aquinói Szent Tamásnak, az egyik legnagyobb domonkos szentnek emléknapján nevezte ki Ferenc pápa a Munkácsi Római Katolikus Egyházmegye sede vacante és ad nutum Sanctae Sedis apostoli adminisztrátorává.