2018. május 9-én rendezték meg Munkácson a soron következő egyházmegyei ifjúsági találkozót. Az eseményre, melynek előadója ezúttal Janig Péter atya volt, a Munkácsi Szent István Líceum bázisán került sor. A találkozó mottója „Az Igazság szabaddá tesz titeket” volt. Kárpátalja egész területéről érkeztek fiatalok, Técsőtől az Ungvári járásig mintegy 180 fiatal vett részt rajta.
Előadások, kiscsoportos beszélgetések, finom ebéd, játékok, közös alkotás volt a program, majd a végén természetesen közös szentmisével zárult a program. A találkozó vendége volt még Pálmai Árpád karnagy, egyházzenész, aki fantasztikus előadásával emelte a fiatalok hangulatát.
egy résztvevő