Kárpátalja anno: Bustyaháza római katolikus temploma

bustyahaza templom

A Técsőtől mindössze néhány kilométerre, a Tisza jobb partján fekvő Bustyaháza római katolikus temploma 1895-ben épült fel az erdőkincstár költségén.

A Boldogságos Szűz Mária elhunyta és mennybevitele tiszteletére felszentelt templom belső munkálatainak költségét Zalán Lipót fedezte.

Az épületet 1958-ig használhatták a helyi római katolikusok, amikor is a szovjet hatóságok bezárták azt.

A templomot le is akarták rombolni, ebben azonban a helyiek nem segítettek. Ekkor Aknaszlatináról hoztak munkásokat, akik lebontották a födémet és a tornyot.

A harang is elveszett: először a Huszti járásban fekvő Monostor templomtornyába került, majd onnan elkobozva a técsői vashulladék közé dobták.

Több évtizedes pusztulás után 1989-ben kapta vissza régi formáját a bustyaházi római katolikus templom, melynek újjáépített tornyába két új harang is került.

Marosi Anita
Kárpátalja.ma