A templom titulusa: Szentháromság
A helység kamarai birtok volt, a 18-19. századig nagy kiterjedésű erdők tartoztak hozzá.
1788 októberében a kincstár teplicskai lakosokat telepített ide, akik favágással, faúsztatással, gátak építésével foglalkoztak. Ezek római katolikus vallásúak voltak. Nagyberezna 1801-ig a felsődomonyai (Onokóc) plébániához tartozott. Ekkor helyi lelkészség lett, melyet 1808-ban emeltek plébániai rangra. A templomot 1807-ben áldották meg. Pontos adatunk van arról, hogy az 1854-es, majd pedig az 1886-os tűzvész során – melyben a falu nagy része odalett – sértetlen maradt a templom, a plébánia és az iskola épülete.
Az anyakönyvezés kezdete: 1801.
A liturgia nyelve: szlovák.