A hónap 1. vasárnapja
(2012. március 4. – nagyböjt 2. vasárnap)
A BŰNBÁNAT SZENTSÉGE – VISSZATÉRÉS AZ ISTENNEL VALÓ EGYSÉGHEZ

A betegek kenete megváltó Urunkkal egyesíti a híveket
Az betegség és annak szerepe a megváltás misztériumában

P. Jan BURAS
Lucki Egyházmegye

A SZENTMISE BEVEZETŐ RÉSZE

Nagyböjt második vasárnapja van ma, tovább készülünk az eucharisztikus kongresszusra. A mai alkalom abban segít bennünket, hogy az isteni kinyilatkoztatás fényében jobban megértsük a betegség és a szenvedés titkát és értelmét. A szentmise, amelyen most is részt veszünk, az utolsó vacsora vértelen áldozatának és Krisztus véres keresztáldozatának részeseivé tesz bennünket, és ez a megváltó szenvedés mindig jelen van benne. Nyissuk meg hát szívünket az isteni kegyelem kiáradásának, hogy a legszentebb áldozat részeseiként, minél több lelki ajándékot kaphassunk.

Most vizsgáljuk meg lelkiismeretünket és bánjuk meg bűneinket, hogy méltóképpen ünnepelhessük az Úr szent titkait!

Pap: Aki halálod és feltámadásod titka által megváltottál minket, Uram, irgalmazz.
Hívek: Uram, irgalmazz!

Pap: Aki szenvedésünk által megújítod szenvedésed csodálatos művét, Krisztus, kegyelmezz!
Hívek: Krisztus, kegyelmezz!

Pap: Aki szent Tested vétele által húsvéti áldozatod részeseivé teszel bennünket, Uram,
         irgalmazz!
Hívek: Uram, irgalmazz!

PRÉDIKÁCIÓ

Jöjjetek hozzám mindnyájan, akik elfáradtatok és meg vagytok terhelve, én felüdítelek titeket! (Mt 11, 28)

Krisztusban szeretett Testvéreim!

A betegségek és a szenvedés egyike a legnehezebb problémáknak, amelyek mindig is nyugtalanították az emberiséget, mivel ezek a történelem kezdetétől elkísérnek minket. Az ember a betegségben megtapasztalja gyengeségét, korlátait és mulandóságát. Az orvostudomány modernkori vívmányai mellett újabb és újabb veszélyek bukkannak fel különböző, régebben nem ismert betegségek formájában. Ez a probléma a hívő emberek életében is jelen van, de a hit fénye segít nekik abban, hogy mélyebbre merüljenek a szenvedés titkába, és bátrabban viseljék el azt. Nem csak azért, mert Krisztus szavaira támaszkodva megértjük, mi a betegség jelentősége és értéke üdvözülésünkben és a világ üdvözülésében, hanem azért is, mert tudjuk, hogy ha megbetegszünk, akkor Krisztus, aki földi élete során gyakran látogatta és gyógyította a betegeket, megmutatja nekünk szeretetét. Bár a betegség szoros kapcsolatban van az ember bűnös voltával, de lényegében nem lehet azt mondani, hogy ez az ember büntetése elkövetett bűneiért (vö. Jn 9,3). Maga Krisztus, akinek nem volt bűne, mialatt véghez vitt mindent, amit Izajás próféta megjövendölt, szenvedésében magára vett minden sebet és minden emberi szenvedésben részesült (vö. Iz 53, 4-5). Krisztus ma is szenved és keresztre van feszítve az Egyház tagjaiban, amelyet saját Testének nevez. Ez akkor történik, amikor nekünk kell különböző szenvedéseket elviselnünk. De ezeket a szenvedéseket mulandónak és csekélynek kell tekintenünk az örök dicsőség végtelenségéhez képest, amelynek épp a szenvedések által válunk részeseivé (vö. 2Kor 4, 17). Éppen az Isteni Gondviselés rendelkezett úgy, hogy az ember türelmesen harcoljon mindenféle betegséggel és gondosan őrizze egészségét, amely szükséges ahhoz, hogy teljesítse kötelességeit a társadalomban és az Egyházban. De az embernek mindig készen kell állnia arra, hogy kiegészítse szenvedésével azt, ami a világ megváltásához Krisztus szenvedéséből hiányzik, s közben várakozzon az egész teremtett világ megszabadítására Isten fiainak dicsőségében (vö. Kol 1, 24, Róm 8, 19-21).
Ezen kívül a betegeknek különleges feladatuk van az Egyházban. Tanúságtételükkel arra figyelmeztetik a többieket, hogy ne feledkezzenek meg a valóban lényeges, természetfeletti dolgokról, és rámutatnak arra, hogy a halandó emberélet megváltása Krisztus halálának és feltámadásának titka által teljesedik be.
Hogy még jobban megértsük a szenvedés misztériumát, elsősorban az Isten Igéjére, vagyis a Szentírásra kell figyelnünk, amelyben sok szó esik a szenvedésről. Az Ószövetségben találhatjuk Jób szenvedésének drámai történetét. Jób igazságtalannak és értelmetlennek tartja a szenvedést, s megszületik benne a kérdés: mi a szenvedés oka és célja? Jób azoknak az embereknek a képviselője, akik mindig is megpróbáltak választ találni a szenvedés titkára. Az Ószövetségben az a nézet van túlsúlyban, amely szerint a szenvedés az elkövetett bűnért járó büntetés, célja pedig a nevelés. Ebben az értelemben a szenvedésnek nem azért van értelme, mert az elkövetett rosszat egy másik rosszal egyenlíti ki, hanem mindenekelőtt azért, mert lehetőséget ad a szenvedő alanyban a jó felépítésére. De az igaz Jób esetében ez a válasz nem kielégítő. Jób nem követett el bűnt, ezért a betegségnek és szenvedésnek más értelme kell, hogy legyen. Ahhoz, hogy megtaláljuk a teljes választ, tekintetünket az Isteni Szeretet megnyilatkozása felé kell fordítanunk, aki minden létező értelmének a forrása. A Szeretet a szenvedés értelmének is a legteljesebb forrása.
Jézus Krisztus üdvözítő szenvedésében és keresztjében, amelyet irántunk való szeretetből vállalt, az Isten megadja a teljes választ arra a kérdésre, hogy mi a szenvedés értelme. „Mert úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött Fiát adta, hogy mindaz, aki őbenne hisz, el ne vesszen, hanem örök élete legyen” (Jn 3,16). Jézusnak e szavai, melyeket Nikodémusnak mondott, Isten üdvözítő művének közepébe vezetnek be bennünket. Az evangéliumok arról tanúskodnak, hogy Krisztus gondosan odafigyelt a betegekre lelki és testi szükségleteikben, és ugyanezt kérte tanítványaitól is. Mindegyik evangéliumban gyakran találunk leírásokat arról, hogy az Úr Jézus betegekkel találkozik. Sokuknak éppen a szenvedésük és betegségük adott alkalmat arra, hogy találkozhassanak az Üdvözítővel, és ennek a találkozásnak nem csak visszanyert egészségük lett a gyümölcse, hanem valami sokkal fontosabb – a lelkük gyógyulása. A názáreti Mesterrel való találkozásra betegségük adott alkalmat nekik is, és ugyanígy azoknak is, akik elkísérték őket, vagyis rokonaiknak és barátaiknak. Az a négy ember, akik fáradságot nem kímélve a nagy tömeg és a nehézségek ellenére is bevitték a bénát Jézushoz, nem csak teste, hanem lelke gyógyulásának is tanúi lettek. Tehát a betegség nem csak a beteg életében jelenthet értéket, hanem a környezetében élő emberek életében is. Így volt ez Jézus idejében és így van ez ma is.
Milyen nagy lett a te szíved, te anya, amikor szeretett gyermeked, a szemed fénye megbetegedett. Bármilyen áldozatra képes voltál akkor: álmatlanul töltötted az éjszakákat, órákig álltál sorban az orvosnál, naponta háromszor rohantál a kórházba. Mennyi imádságot vittél akkor Isten trónja elé, mennyire kérted akkor Mária segítségét – azét az Anyáét, akinek szívét tőr járta át. S ez volt maga a növekvő szeretet. Mennyire nagy lett a szíved! Azzal, hogy te magad így szenvedtél, érzékennyé lettél mások szenvedésére, s most segítségükre sietsz tanáccsal, vigasztalással és imádsággal. A szenvedés, amely szeretetté változott, apostollá tett téged.
Azoknak az embereknek, akiknek jelen van az életükben a betegség, különös missziót kell teljesíteniük az Egyházban és a világban. Ezt már Boldog II. János Pál pápa is látta és értékelte. Számos utazása alatt mindig talált alkalmat a betegekkel való találkozásra.
Pápasága első napjaitól kezdve különös figyelmet szentelt nekik. Mikor pápává választották, rögtön meglátogatta a kórházban barátját, Andrzej Deskur bíborost, aki bénán feküdt ott. Egyik alkalommal, amikor a római Istenes Szent János kórházban látogatta meg a betegeket, a Szentatya ezt mondta: «Mondom nektek, hogy nem azért vagytok számomra kedvesek, mert azt a szeretetet érzem irántatok, amit mindannyian kötelesek vagyunk egymás iránt tanúsítani, hanem abból a különleges okból, mely másoknál jobban részeseivé tesz benneteket a kereszt és a megváltás titkának. Kedvesek vagytok nekem, mert a fájdalom olyan méltóságot ad nektek, mely rászolgál az érzések elsőségére. Kedvesek vagytok nekem, mert az Egyház kincseit látom bennetek, amely állandóan gazdagodik szenvedéseitekből. Azért is kedvesek vagytok számomra, mert tiétek az a boldogság és áldás, melyet Krisztus azoknak ígért, akik szenvednek. Ezért hát legyetek áldottak! Soha ne szűnjetek meg felajánlani szenvedéseiteket az Egyházért, hogy minden gyermeke hitének tanújává legyen, és kitartson az imádságban és a reményben.”
A betegség problémája nemcsak magát a szenvedőt érinti, hanem a környezetében élőket is. Az orvosoknak és mindenkinek, akik valami módon betegekkel foglalkoznak, gondolniuk kell arra, hogy kötelességük mindent megtenni azért, ami meglátásuk szerint a beteg testének és lelkének megkönnyebbülést hoz. Amikor ezt teszik, akkor Krisztus parancsát teljesítik, aki parancsot adott a betegek látogatására, ezzel a beteglátogtók gondjaira bízva őket, hogy természetes eszközökkel támogassák és lélekben megerősítsék őket. A szenvedést nem Isten teremtette, hanem az ember szabad döntésével és az Isten parancsának megszegésével jelent meg a világban (vö. Ter 3). Tehát a betegségek, valamint a testi és lelki szenvedés ősszüleink bűnének a következménye és keserű gyümölcse. És mivel mindnyájan az áteredő bűn terhével és következményeivel jövünk világra, ezért a betegségeket és a szenvedéseket is örököljük.
Mit tegyen az ember, ha jön a szenvedés? Az ember, akit Isten szeretetből teremtett, döntéseiben teljesen szabad. Ez vonatkozik a betegség elfogadására is, amely életútjának nehézséget okozó útitársává válik. Ilyen helyzetben minden beteg dönthet: lázadhat Teremtője ellen, és Istent hibáztatva mindazért, ami történt, elfordulhat Tőle. De az ilyen viselkedésnek megvannak a következményei: a beteg még a leggondosabb orvosi ellátás mellett is megfosztja magát a lelki segítség gazdagságától, amelyet az Úr Isten kínál neki. Végül is egyedül marad szenvedésében, és rádöbben arra, hogy az orvostudomány legmodernebb vívmányai sem tudnak rajta segíteni. Az ember másik reakciója a betegségre – az elfogadás, ami nem zárja ki az orvostudomány számtalan eszközének használatát. Elfogadva a szenvedést a beteg tudatosan arra törekszik, hogy egyesüljön Krisztussal, aki szintén szenvedéseken ment át, így szerezte meg nekünk az üdvösséget. Jézus minket, akik bíztunk Őbenne, nem csak a kánai menyegző ünnepére hív, vagy arra, hogy a Tábor hegyén tanúi legyünk dicsőséges színeváltozásának, ahol jó nekünk lennünk, hanem meghívást kapunk arra is, hogy letérdeljünk mellé az Olajfák hegyén és elkísérjük Őt a Golgotára. Ez az út vezetett számára a feltámadás dicsőségébe, és mi, ha az Ő nyomain járunk, biztosak lehetünk abban, hogy nem tévedünk el.
Tíz évvel ezelőtt a plébániára, ahol szolgáltam, a hónap első pénteke előtt eljött a szomszédom – egy fiatalember, és azt kérte, hogy amikor a betegeket látogatom, menjek be hozzájuk is. Meglepődtem, mert tudtam, hogy ő csak feleségével és két gyermekével lakik együtt. Megkérdeztem hát, hogy ki a beteg. Elmondta, hogy anyósa, aki Hollandiában dolgozott, most visszajött, és súlyos állapotban van. Az orvosok azt mondták, rákja van, és hogy a betegség már nagyon előrehaladott állapotban van. Gyakorlatilag nem is maradt esély a gyógyulásra. Így kezdtem el az Úr Jézussal együtt látogatni a házukat, és nem csak a hónap első péntekén. A szentmisék után gyakran elvittem neki az Úr Jézust a szentostyában, tudva, hogy ez örömet okoz neki és enyhíti szenvedéseit. Egyik ilyen látogatásom alkalmával valami olyasmit mondott nekem a beteg, amire a mai napig emlékszem: „Atya, annyira hálás vagyok az Úr Istennek ezért a betegségért! Tudja, az utóbbi években nem gyakoroltam vallásomat, és ami ezzel jár, eltávolodtam az Úr Istentől is. Minden fontos volt az életemben, csak Ő nem. Nem volt ünnepnapom, sem vasárnapom, mindennap hajnaltól éjszakáig dolgoztam Hollandiában egy üveggyárban, hogy minél több pénzt tudjak félretenni. Ha a Jóisten hirtelen nem szólított volna meg, nem is merek belegondolni, hogy mi lenne most velem. És most ezzel a szenvedéssel olyan nagy esélyt adott nekem, hogy újra megtalálhassam Őt, és közben jól felkészülhessek a Vele való méltó találkozásra”. És az Úr Isten nem is váratta sokáig őt. A temetés után, a temetőből hazafelé sok hívő, aki ismerte őt, azt mondta, hogy az életében a betegség volt számára az áldás. Az Úr Jézus meghívta őt a Golgotára, ő pedig elfogadta a meghívást és gyümölcsözően felhasználta azt.
Bár a szenvedés önmagában rossz dolog, tudnunk kell, hogy esélyt adhat nekünk a személyes belső elmélyülésre és lelkünk értékének felemelésére. A szenvedés lényünk mély forrásaihoz vezet bennünket. Kiszakít bennünket a felületes életből, és arra késztet, hogy mélyebbre menjünk magunkban. Ekkor az ilyen lélek hatalmas belső fejlődésen mehet keresztül. A szenvedésben szerzett tapasztalat megtanít bennünket arra, hogy hogyan viselkedjünk a jövőben. Szélesebb palettán teszünk szert tapasztalatokra, s a szenvedés, mely a betegséget kíséri, elvezet minket arra, hogy mindennek felismerjük az igazi értékét. Olyan dolgokat és értékeket segít felfedeznünk, amelyek eddig rejtve voltak előttünk. Megismerve minden dolognak az árát és mulandóságát, érzékenyebbé válunk a minket körülvevő dolgok iránt. De tudatosítanunk kell magunkban azt is, hogy maga a szenvedés egyetlen esetben sem közvetlen oka a felsorolt kegyelmeknek, hanem csak alkalmat teremt a befogadásukra. Tehát soha ne gyönyörködjünk a szenvedésben, és harcoljunk ellene, de engedni kell, hogy lelkünk fényévé válhasson. A tudatosan elfogadott szenvedés, amelyet kétségbeesés nélkül viselnek el, felbecsülhetetlen értékeket hoz az ember életébe. Az első érték, amelyet személyes tapasztalat és megértés által érünk el – a szenvedők iránt érzett igazi és őszinte együttérzés. Ez „tágítja” az ember szívét és érzékenyebbé teszi azt. A második érték – a szenvedés megtanít megkülönböztetni a lényeges dolgokat a kevésbé fontosaktól. A harmadik – megtöri az emberben a beképzeltséget és a gőgöt. A negyedik ajándék – a szenvedés szélesíti a horizontunkat, és segít, hogy átfogóbban megértsük azt, hogy mi az élet és mik az élőlények. A szenvedés elkerülése és a reá való válaszunk elveszi az erőfeszítéseink felét, amit az emberi élet más területén használunk. Aki megtapasztalta a szenvedést, az sokkal jobban megérti ezeket a dolgokat. Ebben az értelemben azt lehet mondani, hogy a szenvedés a bölcsesség iskolája. Ha tudatosítjuk magunkban, hogy a betegség és a szenvedés mindig jelen lesznek életünkben, és nem tudjuk elkerülni őket, akkor, Krisztus szenvedő arcát szemlélve, amennyire csak lehetséges, meg kell tanulnunk, mi a megfelelő hozzáállás, ha nekünk is részünk lesz ebben. Csak ha egyesítjük szenvedéseinket Krisztus megváltó szenvedésével, akkor könnyebb elviselni azokat. Én személyesen akkor értettem meg ezt mélyebben, amikor első plébániámon egy súlyos beteg férfival találkoztam. Amikor megismertem őt, már több mint 70 éves volt, de még ereje teljében volt, így hát aktívan részt vett a falusi templom építésében és örült, hogy a munka gyorsan halad. Még sok terve volt a jövőre nézve. Egy hirtelen jött betegség ágyhoz kötötte őt, a diagnózis pedig, mint egy ítélet, elvette minden reményét: csontrák, áttétekkel. Minden csütörtökön, mikor a hittanórára mentem, hoztam magammal az Úr Jézust a szentostyában, és bementem hozzá, mielőtt a gyerekekhez mentem volna. Egyik ilyen látogatásom alkalmával észrevettem, hogy különösen rosszul néz ki, és megkérdeztem, hogy nagy fájdalmakat érez-e. A válasza ez volt: „Atya, amikor a fájdalmat már nem tudom elviselni, akkor kezembe veszem ezt a keresztet, amely az ágyam melletti padon van, és teljes erőmből csókolom, s ilyenkor megkönnyebbülök.” Egy halálveszélyben lévő beteg embernek Isten különös kegyelmére van szüksége ahhoz, hogy a szenvedés hatására ne essen kétségbe, ellenállhasson a kísértéseknek és ne inogjon meg hitében. A betegségtől vagy szenvedéstől érintett ember csak Krisztussal egyesülve tudja méltó módon megélni ezt a fájdalmas megpróbáltatásokkal teli idősszakot.
A szenvedés titkáról szóló elmélkedés végén a megváltás titkához kapcsolódóan Boldog II. János Pál pápa szavait idézzük, amelyeket a betegek világnapja alkalmából minden szenvedőnek mondott ő, akinek életében különösen is helyet kapott a szenvedés: „Szenvedni és gondoskodni a szenvedőkről – aki ezt a két helyzetet hittel éli meg, különleges kapcsolatba kerül a szenvedő Krisztussal és a „világ megváltásának végtelen kincséből a legkülönlegesebbnek” lehet részese.”

Kedves Testvéreim!
A megpróbáltatások idején nagylelkűen ajánljátok fel szenvedéseiteket, egységben a szenvedő Krisztussal és Édesanyjával, Máriával. Ti pedig, akik nap mint nap szenvedőkkel találkoztok, ügyeljetek arra, hogy szolgálatotok értékes része legyen az evangelizációnak. Nektek, akik szenvedtek, éreznetek kell, hogy ti az Egyház élő tagjai vagytok, mert bennetek a keresztény közösség Jézus keresztje előtt áll. Kérünk benneteket, akik szenvedtek, hogy támogassatok bennünket minden nap. Éppen titeket, a gyengéket kérünk, hogy legyetek az Egyház és az emberiség erőforrásává. A jó és a rossz félelmetes küzdelmében, amelynek modern világunk a színtere, győzzön a ti Jézus Krisztus keresztjével egyesített szenvedésetek. Ámen.

HÍVEK KÖNYÖRGÉSE

Mint Krisztus tanítványai, akiket különféle szenvedések érnek, és akik életünk folyamatos tökéletesítésére kaptunk meghívást, kérjük bizalommal Istent, hogy adja meg a szükséges kegyelmeket e küldetés méltó teljesítéséhez.

1.    Imádkozzunk Egyházunk minden gyermekéért, hogy Mesterüket szemlélve, aki azért jött, hogy szolgáljon, szeretettel siessenek minden beteg és rászoruló segítségére.

2.    Imádkozzunk Szentatyánkért, XVI. Benedek pápáért, Isten szolgáinak szolgájáért, hogy fáradhatatlanul vezesse a rábízott Egyházat a szentség útján.

3.    Imádkozzunk a betegekért és a szenvedőkért, hogy a keresztjét hordozó Krisztussal együtt képesek legyenek saját keresztjüket hordozni a maguk és testvéreik üdvösségéért.

4.    Imádkozzunk mindazokért, akik gyógyítják vagy gondozzák a betegeket, hogy meglássák bennük a szenvedő Krisztus arcát.

5.    Imádkozzunk meghalt hozzátartozóinkért: szüleinkért, keresztszüleinkért, rokonainkért, barátainkért és jótevőinkért, hogy a földön bátran viselt szenvedéseikért Isten el nem múló dicsőséggel jutalmazza meg őket a mennyben.

6.    Imádkozzunk önmagunkért, akik részt veszünk a mai szentmisén, hogy életünk fájdalmas eseményeiben mindig Krisztus legyen a mi erősségünk.

Mindenható, jóságos és örök Isten, hallgasd meg alázatos kéréseinket, hogy életünk minden napján csakis azt tegyük, ami Neked tetszésedre van. Krisztus, a mi Urunk által.

ZÁRÓ ÁLDÁS A SZENTMISE VÉGÉRE

Pap: Áldjon meg benneteket az Atyaisten és erősítsen meg benneteket kegyelmével.
Hívek: Ámen.

Pap: Krisztus, az Isten Fia, ajándékozzon nektek testi-lelki egészséget.
Hívek: Ámen.

Pap: A Szentlélek világosítsa meg szíveteket és erősítsen meg benneteket, amikor a betegség keresztjét hordozzátok feltámadás dicsősége felé.
Hívek: Ámen.

Pap: Áldjon meg benneteket a Mindenható Isten, az Atya, a Fiú és a Szentlélek.
Hívek: Ámen.

SZENTSÉGIMÁDÁS

Az Oltáriszentség kitétele
Eucharisztikus imaóra a betegekért és szenvedőkért

Ének: a Szent Keresztről

Jézus, aki jelen vagy a legszentebb Oltáriszentségben, szenvedésed megmutatja nekünk azt az igazságot, hogy a feltámadás dicsőségébe és Atyád Örök országába egyetlen út vezet: a szenvedés és a kereszt útja. Ezen az úton jártál Te is és Édesanyád is, akinek a fájdalom tőre járta át a szívét. Ezen az úton jártak az apostolok és a szentek is. Közülünk is sokan járnak ezen az úton, mivel Te minden tanítványodat meghívod a következő szavakkal: „Ha valaki nem veszi fel a keresztjét, és nem követ engem, nem lehet a tanítványom” (Lk 14, 27).
Kérünk Téged, Jézus, erősíts meg bennünket ezen az üdvösség felé vezető úton, taníts meg minket arra, hogy mindennap panaszkodás és lázadás nélkül vegyük vállunkra keresztünket. Add, hogy a szenvedésben az a remény éltessen bennünket, hogy a földi nehézségeket össze sem lehet hasonlítani azzal az örömmel, amelyet Téged szerető gyermekeidnek készítettél a mennyben. Adj nekünk bátorságot és kitartást a Getszemáni kert és a Golgota nehéz óráiban. Légy közel hozzánk Jézusunk, amikor Isten iránti szeretetünket és hűségünket próbára teszik, hogy ne vesztegessük el a szenvedés ajándékát, hanem részünk legyen a te üdvözítő művedben.

Ének: A Getszemáni kert…

Pap: Urunk, Jézus Krisztus, hallgasd meg könyörgéseinket. Kérünk Téged:
Hívek: Erősíts meg minket kegyelmeddel!

Pap: Amikor szenvedésed óráiban részesítesz bennünket. Kérünk Téged:
Hívek: Erősíts meg minket kegyelmeddel!

Pap: Amikor úgy tűnik, hogy Isten akarata felülmúlja gyenge erőnket. Kérünk Téged:
Hívek: Erősíts meg minket kegyelmeddel!

Pap: Amikor a szomorúság és aggodalom tölt el bennünket. Kérünk Téged:
Hívek: Erősíts meg minket kegyelmeddel!

Pap: Amikor tehetetlenek vagyunk a minket körülvevő gonosz különböző
         megnyilvánulásaival szemben. Kérünk Téged:
Hívek: Erősíts meg minket kegyelmeddel!

Pap: Amikor tehetetlenül nézzük szeretteink szenvedését. Kérünk Téged:
Hívek: Erősíts meg minket kegyelmeddel!

Pap: Amikor megengeded, hogy Egyházad szenvedésének részeseivé váljunk. Kérünk Téged:
Hívek: Erősíts meg minket kegyelmeddel!

Pap: Amikor magányosnak és elhagyatottnak érezzük magunkat. Kérünk Téged:
Hívek: Erősíts meg minket kegyelmeddel!

Pap: Amikor úgy érezzük, hogy Mennyei Atyánk nem hallja imáinkat. Kérünk Téged:
Hívek: Erősíts meg minket kegyelmeddel!

Pap: Amikor kialszik bennünk a hit és a szeretet fénye, és elveszítjük reményünket. Kérünk
        Téged:
Hívek: Erősíts meg minket kegyelmeddel!

Pap: Urunk, Jézus Krisztus, Megváltónk, Eléd hozzuk alázatos kéréseinket és bízunk abban,  
         hogy Te soha nem hagysz el bennünket, hanem mindig támogatsz és újjáélesztesz
         bennünket megváltó szenvedésed erejével, mert abból árad a feltámadás, az élet és a
         győzelem reménye. Dicsőség Neked mindörökké.
Hívek: Ámen.

Ének: A kereszt – a türelem…..