Az Istennel való kiengesztelődés
Harkov-Zaporizzsa-i Egyházmegye
A SZENTMISE BEVEZETŐ RÉSZE
Krisztusban kedves Testvéreim!
Az Úr újra meghívott bennünket a Szeretet lakomájára. Ma arra vagyunk hivatva, hogy megtegyük a következő lépést az Ukrajnai Eucharisztikus Kongresszushoz való előkészületünk időszakában, azaz folytassuk elmélkedésünket a bűnbocsánat szentsége és annak következményeinek szerepéről a keresztény ember életében, ami nem más, mint az Istennel és az Egyházzal való kiengesztelődés.
Ezért már a szentmise elején arra buzdítom a kedves testvéreket, hogy nyissák meg szívűket az isteni ige és annak a kegyelemnek a befogadására, amelyet a Gondviselő Úr készített számunkra.
PRÉDIKÁCIÓ
Két héttel ezelőtt a bűn jelentőségéről, illetve a gyónás szükségességéről és következményeiről elmélkedtünk. Ma az Úr újult erővel szeretne minket emlékeztetni, hogy a bűn mindenek előtt Isten megsértése és a Vele való közösség megszüntetése. Erről hallunk a Szentírásban, mind az Ó-, mind az Újszövetségben. A választott nép története bemutatja, hogy a parancsok betartásának megtagadása rögtön maga után vonta az Istennel kötött szövetség megszakítását. Ezért az Isten szeretetből prófétákat küldött, akik a megtérésre és az Istennel való kiengesztelésre szólították fel a népet. De mindenekelőtt tudatosítanunk kell magunkban, hogy az izraeli néppel kötött szövetség megújítása csak az Isten kezdeményezésének köszönhető, mert az ember önmagától nem képes megújítani ezt a szövetséget. Ezekiel próféta ezt így fejezi ki: „Így szól az Úr Isten: Összegyűjtelek titeket a népek közül és egybegyűjtelek azokból az országokból, amelyekbe szét vagytok szórva, és nektek adom Izrael földjét. Egy szívet adok nekik és új lelket öntök beléjük, elveszem testükből a kőszívet és hús-szívet adok nekik, hogy parancsaim szerint járjanak, és ítéleteimet megtartsák és megcselekedjék, és az én népemmé legyenek, én pedig az ő Istenükké legyek.” (Ez 11, 17-19). Ezekiel próféta könyvének e fejezetében refrénként ismétlődnek az isteni ígéretek, melyek bizonyítják, hogy az Úr elsőként teszi meg a kiengesztelődés lépését, a választott népnek pedig meg kell értenie, hogy csak Istennel lehet boldog és válaszolnia kell az Úr hívására. Ahogyan azt mindnyájan tudjuk, az Isten emberek iránti szeretetének teljessége az Isten Fiának megtestesülésében, tanításában, de leginkább halálában és feltámadásában teljesedett be. Talán itt meg kell említenünk a tékozló fiúról szóló példabeszédet. Szent Lukács a példabeszédben a fiatalabb testvér szavaival gyönyörűen kifejezte az emberi bűn lényegét, amikor ezt mondta apjának: „Apám! Add ki nekem az örökség rám eső részét!” Minden józanul gondolkodó ember érti, hogy az örökség csak apja halála után járna a fiúnak. Más szavakkal azt mondhatjuk, hogy a fiatalabb testvér, elkérve az örökséget, apja halálát kívánja. Ha magunkra vonatkoztatjuk e szavakat, azt kell mondanunk, hogy minden egyes bűnömmel az Isten halálát kívánom. Vajon nem így van? Amikor bűnt követünk el, akkor azzal együtt tagadjuk, hogy Isten létezik, azt kívánjuk, hogy tűnjön el az életünkből. Mi akarjuk megszabni a jó és a rossz szabályait és határait. Az ilyen gondolkodásmód folytatása, hogy a fiú később összeszedi mindenét és egy távoli országba megy. Otthagyta az apai házat és az édesapját. Nem érdekli, hogy mit él át az apa. Kénye-kedve szerint él, nem kell aggódni, hiszen van pénz, mindent megengedhetsz magának, amit csak megkíván. Ez a léha élet olyan csodálatosnak tűnik. Nem léteznek korlátok, sem szabályok. Ő maga az életének az ura. De ez nem folytatódhat végtelenül. Amikor eltékozolta minden pénzét, a vidéken éhínség támadt és nélkülözni kezdett. Egy ottani gazdához szegődött, hogy disznóit őrizze, sőt, később azok eledelével szeretett volna jóllakni. Amikor ezeket halljuk, negatív érzések támadnak bennünk. De képzeljük el, mit érezhettek a zsidók a példabeszéd hallatán, hiszen hitük szerint a disznó tisztátalan állat, a tékozló fiú pedig velük akar enni. A bűn egy meggondolatlan állathoz hasonlít engem. Íme a bűn lényege – elhagyva és megsértve Istent, eltávolodunk Tőle, és olyanokká válunk, mint az állatok. És hol van az emberi méltóságom? Hol van Isten hasonlatossága, amelyet lelkemben hordok? A megtérés pillanata az, amikor a fiatalabb testvér magába száll és azt mondja: mennyi mindenem volt és elveszítettem minden. De a leglényegesebb az, hogy apámat hagytam el, akinek mindezt köszönhettem. Elhatározta, hogy hazamegy. Az Atyával való kiengesztelődésnek a vágya – a megtérés lényege. „Apja már messziről meglátta és megesett rajta a szíve. Eléje sietett, nyakába borult és megcsókolta.” Figyeljünk meg a „megesett rajta a szíve” kifejezést. Ez nem egyszerűen együttérzést jelent, az eredeti szöveg szerint „belülről minden összekavarodott”. Idézzétek fel magatokban azt az érzést, amikor, például, szerelmesek voltatok és ott bennetek mennyire nagy érzelmek kavarodtak. Hasonló erejű érzése volt az édesapának, amikor látta fia visszatérését. Nem nézte azt, hogy milyen állapotban van, nem gondolt az örökségre, amit adott neki. Az volt számára a legfontosabb, hogy visszajött. „Mondom nektek: nagyobb öröm lesz a mennyben egy megtérő bűnös miatt”. (Lk 15,7). Az Istennek e hozzáállása a bűnöshöz, a menny öröme – a Vele való kiengesztelődésemnek a forrása. Az Atyaisten cselekedetei (legdrágább ruha, ujjára gyűrű, saru a lábára, lakoma) – az Isten irántam érzett szeretetének a kinyilvánítása, amikor bűnösként elé állok, megértem vétkemet és bevallom bűneimet. Vajon nem érdemes nekünk is arra vágyni, hogy a bűn elkövetése után újra és újra visszatérjünk Hozzá?
Kedves Testvéreim, az Istennel való kiengesztelődés az Egyházzal való kiengesztelődéshez vezet bennünket. Az Egyház – olyan testvéreknek a közössége, ahol mindenki hozzám hasonlóan átéli bűnösségét és Istennek a végtelen szeretetét. Az Egyház az a hely, ahol liturgikusan megy végbe a bűnbocsánat szentsége. Gyakran magánügynek tekintjük a bűnt, de emellett gyakran elfelejtjük, hogy a mi egyéni bűnünknek szociális dimenziója van. Azt hiszem, ennek a gondolkodásmódnak az önzés az oka. Így kényelmesebb: bűnt követtem el, elmentem gyónni, bevallottam a bűnömet és kész. Nem kell senkitől sem bocsánat kérni. Miért is kéne? De az igazság az, hogy én is az Egyház tagja vagyok, és amikor bűnt követek el, akkor gyenge tagja vagyok, tehát gyengítem az egész lelki építmény erejét, azaz az Egyház erejét. Az emberi bűnnek ez az elveszett vagy elfelejtett dimenziója arra hív engemet, hogy kibéküljek testvéreimmel. Figyeljük meg, hogy minden egyes szentmise kezdetén a következő szavakat mondjuk: „Gyónom a Mindenható Istennek és nektek, testvéreim, hogy sokszor és sokat vétkeztem, gondolattal, szóval, cselekedettel és mulasztással.” Talán nem vesszük figyelembe ezeknek a szavaknak a jelentőségét? Mert hát az őskeresztényeknél pont emiatt a közösség döntött a bűnös felől, aki bevallotta előttük a bűneit. Az én személyes bűnömnek és az Egyház közösségével való kiengesztelődésnek e szociális dimenziója hálára ösztönöz engem. Az Isten iránti hálára, aki ajándékozza nekem a kiengesztelődés lehetőségét. Az Egyház iránti hálára, amelyben Jézus, apostolainak és azok utódainak megadja a bűnök megbocsátásának hatalmát, és megadta a hatalmat, hogy a bűnösöket kibékítse az Egyházzal (CIC 1444). Az apostoloknak megvan a hatalmuk „oldani” és „kötni”, ami azt jelenti, hogy akit kizárnak a közösségből, azt az Isten is kizárja, viszont akit befogadnak, azt az Isten is befogadja. Minden egyes gyónás alkalmával kiengesztelődök az Istennel és az Egyházzal.
HIVEK KÖNYÖRGÉSE
Alázatosan kérjük Mindenható Istenünket, aki nagy irgalmasságában bűnbánat esetén elengedi a bűnöket, hogy hallgassa meg kéréseinket, melyeket őszinte szívvel viszünk Mennyei Trónusa elé.
1. Kérünk Téged, Urunk, hogy a keresztség kegyelme új erővel ragyogja be bűn által megsebzett szívünket.
2. Kérünk Téged, Urunk, hogy a világnak hirdetve a Te irgalmadat, Szent Egyházad újra és újra megújuljon a Szentlélek kegyelme által.
3. Kérünk Téged, Urunk, hogy gyermekeid, akik eltávolodtak a Szent Egyházadtól, nyerjenek megbocsátást és találjanak vissza a hit közösségébe és a testvérek közötti szeretethez.
4. Kérünk Téged, Urunk, hogy mindig Hozzád tartozzunk és mindig igazi áhítatot merítsünk a szentségekből.
5. Kérünk Téged, Urunk, hogy Veled és felebarátainkkal kiengesztelődve, a világban a Te szeretetednek a jeleivé váljunk.
6. Kérünk Téged, Urunk, hogy minden hivő, aki megelőzött bennünket az Örök Életre vezető úton, a Te Országodban részese legyen Krisztus bűn és halál feletti győzelmének.
7. Kérünk Téged, Urunk, hogy az őszinte megtérés által egyre jobban növekedjünk a Veled való közösségben és a testvéreinkkel való egységben.
Urunk, tekints le kegyesen ránk, szolgáidra, és hallgasd meg könyörgéseinket, hogy Előtted és Egyházad előtt bűnösnek vallva magunkat, minden vétkünktől megszabadulva új szívvel hálát adhassunk Néked. Krisztus, a mi Urunk által. Ámen.
SZENTSÉGIMÁDÁS
Istenünk, hozzád járulunk, hogy megadjuk Neked a dicsőséget, hiszen Te a semmiből teremted a Világmindenséget és porból az embert, a testvéreket viszont, akik a bűn és a meg nem bocsátás által szét lettek szakítva, eggyé formálod. Dicsőítünk Téged, mert Te elsöpörsz minden megosztottságot és ellenállást. Köszönjük, hogy a szíveket képessé teszed a megbocsátásra és megnyitod az utat előttük az egység és a béke felé.
Urunk, mi olyan sokszor elhagytunk Téged, de Te minden alkalommal megadtad nekünk a döntés szabadságát, bár ő a szeretetteljes gondoskodásával soha nem szűntél meg szeretettel szólni hozzánk. Te elsőként jössz a tékozló fiú, a bűnös elé. Még amikor bűnösök voltunk és saját utainkon jártunk, már akkor kerestél minket, Urunk, és messziről meglátva kijössz elénk és megöleled a tékozló fiút. A megbocsátás jeléül a béke és a szeretet csókját adod nekünk. Urunk, mily nagy a Te kegyelmed! Visszaadod nekünk a te örököseidnek a méltóságát. Mint egy édesapa, az Isten gyermekét jelző gyűrűt adod nekünk, hogy hasonlókká váljunk Hozzád, és Veled együttműködjünk a világban! Atyánk, határtalan öröm tölt el bennünket, amikor meggyógyítod a bűn útján megsebzett lábainkat, sarut adsz, hogy védve és biztonságban érezzük magunkat. De, Urunk, a te nagylelkűséged ezzel nem ér véget: a megváltás ruháját adod a bűnösre, aki eltékozolta az Isteni gyermekség ajándékát. Visszaadva nekünk méltóságunkat, az öröm, a hála és a dicsőítés lakomáját rendezed meg.
Dicsőség Neked, Atyánk, mert határtalanul gondját viseled a bűnösnek! Az ember teremtése nem érne semmit, ha nem hívnád meg őt a Veled való egységre. Halljuk ezt a meghívást, amit nevedben a Te Egyszülött Fiad, Jézus Krisztus mond: „hogy mindnyájan egy legyenek: ahogyan te, Atyám, bennem vagy, és én tebenned, úgy ők is egy legyenek mibennünk.” (Jn 17, 21). Urunk, hogyan lehetne emberi ésszel és emberi szívvel megérteni ennek az egységnek a titkát? Mert ez a közösség annyira szoros, hogy mi, akik por vagyunk, sohasem érünk el azt saját erőből. Csak ha a Te házadba megyünk, Atyánk, elfogadva a lakomára való meghívást, amelyet a tékozló fiad visszatérésére rendeztél.
Hálát adunk Neked, Jó Atyánk, az eucharisztikus lakomáért, ahol mi, gyermekeid, az örök boldogság részeseivé válunk. Atyánk, dicsőítünk Téged az Egység misztériumáért, a Testedért és Véredért, amelyet nekünk az Atyával, Fiúval és Szentlélekkel való egység zálogaként hagytál, illetve az Egyház egysége zálogaként. Dicsőítünk Téged, Atyánk, végtelenül nagylelkű és gazdag irgalmadért!
