Az ukrajnai római katolikus püspöki konferencia pásztorlevele az I. országos eucharisztikus kongresszusról
 Évközi XIV. vasárnap – Úrnapja nyolcadának vége, 2011. július 3.
Kedves Testvérek!

1 Az I. Országos Eucharisztikus Kongresszus bejelentése
A 2011-es év különleges időszak az egyetemes Egyház és az ukrajnai katolikus egyház számára: idén volt II. János Pál pápa boldoggáavatása, az ő ukrajnai látogatásának 10. évfordulója, valamint 20 éve újult meg a katolikus egyház struktúrája Ukrajnában.
Mivel szeretnénk megemlékezni ezekről az eseményekről, és meg szeretnénk újítani ill. fel szeretnénk frissíteni vallási életünket, elhatároztuk, hogy megfogadva a pápák intéseit, eucharisztikus kongresszust szervezünk. Ezért ma, ezen a vasárnapon, melyen befejeződik Úrnapja nyolcada, bejelentjük római katolikus egyházunk I. Országos Eucharisztikus Kongresszusát, melyet 2012. május 26. és június 3. között tartunk. A Kongresszus megnyitásának helyszíne Kijev lesz. A következő napokban az egyes egyházmegyék és plébániák fognak ünnepelni. A Kongresszus befejezése Lembergben, 2012. június 3-án lesz. Az eucharisztikus kongresszus vallási esemény; az Oltáriszentség tiszteletének különleges megnyilvánulása; Isten népének összegyülekezése az élő Jézus Krisztus körül, kivételes alkalom a buzgó imádságra, szentségimádásra, és a kapott Ajándék nagysága fölötti elmélkedésre. Fontos, hogy közben megerősítsük és felfrissítsük azt a köteléket, mely Isten népét Jézus Krisztussal összeköti, közösen dicsőítsük Jézus Krisztust, aki az Egyházban él, valamint hogy elfogadjuk az aktuális evangelizációs kihívásokat is.
A Kongresszus témáját a Zsidókhoz írt levélből vettük: „Jézus Krisztus ugyanaz tegnap, ma és mindörökké” (Zsid 13,8). Ez a téma kapcsolatot mutat a történelmi eseményekkel, ugyanakkor az „üdvös jelenre”, valamint a jövőre irányítja figyelmünket. Hiszen a Legméltóságosabb Oltáriszentségben benne van az üdvözítő múlt és jelen, és az eszkatologikus jövőre való nyitottság is.
A Kongresszusra való felkészülés hét hónapig tart, mely ez év szeptemberétől kezdődik, témája pedig az Eucharisztiának a többi szentséggel való kapcsolata. Külön prédikációk és katekézisek szólnak majd erről. Mindenkit buzdítunk arra, hogy bőségesen táplálkozzon Isten Igéjével, vegye elő a vallásos irodalmat, újságokat, hallgassa ill. nézze a rádió és a televízió katolikus programjait, illetve az Interneten található anyagokat. Mindenekfelett pedig buzgó egyéni és közösségi imára kérünk mindenkit.

2. „Krisztus – tegnap és ma”
Az Eucharisztia alapítása az utolsó vacsorán történt, liturgikus lakoma közben, melyet annak a történelmi eseménynek emlékére ültek meg, amikor Izrael népe kiszabadult az egyiptomi fogságból. Ez a lakoma a múlt emlékezete volt, de ugyanakkor az eljövendő szabadulás ígérete is. „Valahányszor az oltáron bemutatjuk a keresztáldozatot, megváltásunk műve megy végbe” (KK 3).
Krisztus áldozatának szentségi megjelenítése, melyre feltámadása teszi fel a koronát, feltételezi jelenlétét is. Éppen az Eucharisztiában teljesülnek különleges módon Krisztus szavai: „Íme, én veletek vagyok minden nap a világ végéig!” (Mt 28,20). A legméltóságosabb Oltáriszentségben teljesen, igazán, valóságosan és lényegileg jelen van Krisztus, az Istenember a kenyér és a bor színe alatt (vö. DH 1636, 1651).
Az, hogy a kenyér és a bor Krisztus Testévé és Vérévé változik, utat nyit a szentáldozás felé. Az Eucharisztia igazi lakoma, melyben Krisztus önmagát adja táplálékul: „Az én testem valóban étel, és az én vérem valóban ital” (Jn 6,55).
Jézus Krisztus jelenléte az Eucharisztiában a szentmisén túl is tart. Az Oltáriszentség imádására, a szentségimádásra sokszor buzdított bennünket II. János Pál pápa. A „Mane nobiscum Domine” kezdetű apostoli levelében így írt: „A tabernákulumban jelenlévő Jézus egyre több olyan szerelmes lélek számára legyen vonzó pólus, akik képesek arra, hogy hosszasan időzzenek nála, hallgassák a szavát és érezzék szívének dobbanásait” (MND 18).
Maga az „Eucharisztia” szó hálaadást jelent. A hála megláttatja velünk az Istentől kapott ajándékok nagyságát. Az első keresztények nem szűntek meg ámuldozni azon a csodálatos dolgon, hogy Isten szeretete leereszkedett hozzájuk Jézus Krisztusban, hogy beteljesítse a megváltás művét. Az eucharisztikus kongresszus alatt dicsőíteni akarjuk Istent és köszönetet mondunk neki azokért a nagy tettekért, melyeket a mi időnkben körülöttünk vitt véghez. Vagyis köszönetet mondunk a visszakapott szabadságért és hitünk gyakorlásának lehetőségéért, az újjászülető vallásos életért, a megújult egyházi struktúráért és egyházi intézményekért, az új egyházmegyékért, szemináriumokért, kolostorokért, plébániákért, a felújított és az újabban épült templomokért, a püspökökért, papokért, az Istennek szentelt személyekért, az egyházi mozgalmakban munkálkodókért, a karitatív és a nevelői tevékenység kibontakozásának lehetőségéért, minden hívőért, akik aktívan részt vesznek az Egyház életében.
Megemlékezünk azokról az időkről, amikor heroikus erőfeszítéseket kellett tennie annak, aki el akart jutni a paphoz. Megköszönjük Istennek a papokat, akik egészségük és életük kockáztatásával igyekeztek minél több embert szentségekkel ellátni. Sokukat említhetnénk konkrétan, név szerint, azokat hős papokat, akik ezekben a nagyon nehéz időkben szolgálták a híveket. A híveket sem hagyhatjuk ki, akik az elnyomás ellenére törekedtek átadni hitüket gyermekeiknek. És hányan voltak a papok és hívek közül olyanok, akik hűségüket lágerben, súlyos kényszermunkával, vagy akár vértanúhalállal pecsételték meg.  II. János Pál pápa így emlékezett meg róluk Kijevben 2001. június 24-én: „Annyi gyermeked megőrizte Krisztus iránti hűségét, és ennek következményeként közülük sokan a legnagyobb áldozatot hozták meg érte. Az ő tanúságtételük legyen példa és energiaforrás a harmadik évezred keresztényei számára.”
Ezeknek a vértanúknak és hősöknek tanúságtétele nagy kötelezettséget ró ránk, melyet a Kongresszus alatt újra át akarunk gondolni és vállalni azt. Különösen az a fontos, hogy elmélyítsük annak tudatát, hogy az élő és megváltó Krisztus jelen van az Eucharisztiában. Különös figyelmet kívánunk fordítani a vasárnap keresztény megélésére, melyre akkora hangsúlyt fektetve figyelmeztetett minket II. János Pál pápa „Dies Domini” kezdetű apostoli levelében. A vasárnap igazi megélésének különösen fontos jelentősége van a család számára: „Amikor a szülők gyermekeikkel együtt veszik körül az Ige és az Élet Kenyerének asztalát, a keresztény családok saját identitásuk és család-egyházi szolgálatuk egyik legszebb megnyilatkozását élik át” (DD 36). Szeretnénk mindenkit buzdítani, hogy használja ki a lehetőséget, és járuljon hétköznap is szentáldozáshoz, hiszen ez „az egész keresztény élet csúcsa és forrása” (KK 11).

3. „Jézus Krisztus – ugyanaz mindörökké” (vö. Zsid 13,8)
Krisztus, mint a világ egyetlen Üdvözítője, megváltó művével nem csak múltunkat és jelenünket fogja át, hanem hozzá tartozik a jövő is. A válasz, amit a hívek átváltoztatás után felelnek a pap szavaira: „Íme hitünk szent titka”, ezekkel a szavakkal végződik: „hittel valljuk feltámadásodat, amíg el nem jössz”. „Sacramentum Caritatis” kezdetű apostoli buzdításában XVI. Benedek pápa ezeket írja: „Az eszkatologikus ünneplés – melyben az Úr halálát hirdetjük és hittel valljuk az Ő föltámadását, várva eljövetelét – az eljövendő dicsőség záloga, melyben a mi testünk is meg fog dicsőülni. Üdvösségünk emlékezetét ünnepelve erősödik bennünk a test föltámadásának reménye és a lehetőség reménye, hogy szemtől szembe újra találkozhatunk azokkal, akik előttünk jártak a hit jelével” (SC 32). Aki az eucharisztikus Krisztussal táplálkozik, azé „az eljövendő dicsőség záloga” és az örök élet már itt a földön: „Aki eszi az én testemet és issza az én véremet, örök élete van, és én feltámasztom az utolsó napon” (Jn 6,54). A hívő számára a legnagyobb boldogság, hogy lehetősége van a szentáldozást Szent Útravalóként fogadni, vagyis mint táplálékot az örökkévalóság felé vezető útra. Minden igyekezetünket vessük be, hogy betegeink gyakran, különösen pedig halálveszélyben megerősödhessenek az Eucharisztikus Jézus vétele által.
Meg szeretnénk valósítani Boldog II. János Pál pápának azt az óhaját is, hogy az eucharisztikus viselkedést Mária iskolájában tanuljuk meg, akit ő „az Eucharisztia Szent Szűzének” nevez: „Őrá tekintve – írja – megismerjük az Eucharisztiában lévő átalakító erőt. Őbenne megláthatjuk a szeretetben megújult világot.” (EdE62). „Azért kaptuk az Eucharisztiát, hogy Máriáéhoz hasonlóan a mi egész életünk is Magnificattá váljon!” (EdE 58). A Legszentebb Szűzanyára és szent pártfogóinkra bízzuk az Eucharisztikus Kongresszus gyümölcseit, mely mindenekelőtt az legyen, hogy tanúságot teszünk hitünkről mindennapi életünkben, mindenkor készen arra, hogy válaszolni tudjunk mindenkinek, aki a bennünk lévő reménység okát kérdezi tőlünk (vö. 1Pét 3,15).
A mai evangéliumban Jézus felszólít minket: „Jöjjetek hozzám mind, akik fáradtak vagytok és terhet hordoztok, és én felüdítelek titeket” (Mt 11,28). Legyenek velünk ezek a szavak a Kongresszusra való készület idején és a Kongresszus alatt is. Jöjjünk Hozzá és tanuljunk Tőle, és az Ő Szívében valódi békére, örömre és erőre találunk, melynek segítségével követni tudjuk az ő szelídségét és alázatosságát, valamint, hogy mi is szüntelenül készek legyünk teljesíteni a Mennyei Atya akaratát életünkben. Az eucharisztikus Jézus iránti szeretetünk mindig hitünk valódiságának és valódi lelki megújulásunknak próbája.
Kérünk benneteket, imádkozzatok azért, hogy az Eucharisztikus Kongresszus minél több hívő értelméhez és szívéhez eljusson. Valljuk meg hittel és szeretettel, hogy Jézus Krisztus a világ egyetlen és igazi Üdvözítője.
A Kongresszus idejére és az arra való készületre is szívből adjuk rátok, kedves Testvérek, lelkipásztori áldásunkat: Az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében.

Az Ukrajnai Római Katolikus Püspöki Konferencia

Szent Péter és Pál apostolok ünnepén, 2011. június 29-én