Június 13-án, Páduai Szent Antal napján tartotta búcsúját a csepei egyházközség. Az ünnepi szentmise elején Bán Jónás OFM csepei plébános felkérésére Majnek Antal püspök megáldotta a szépen felújított templombelsőt, mely zsúfolásig megtelt a csepei és a közelből odazarándokló hívekkel.
A szentmise végén Oltáriszentség-körmenetre került sor, majd ferences hagyomány szerint megáldották a hívek által hozott virágokat és a gyermekeket is. Végül a püspök atya megáldotta a felújított pincét, melyben hittanterem fog működni. A csepei hívek ezután nagy vendégszeretettel saját készítésű szendviccsel és süteménnyel kínálták a zarndokokat.
A csepei Szent Antal templomot egy 1996-ban visszakapott régi óvodaépületből alakították templommá. Azóta újra felújításra szorult, s a romos pincét is szerették volna rendbehozni. A csepei római katolikus hívek buzgólkodására a falu többi felekezetének hívei is adakoztak erre a célra; a tetemes költségekhez a munkácsi püspökség és a Kárpátalja Hitéletéért Alapítvány is hozzájárult.