A Gondviselés keze vezetett

Dr. Paskai László bíboros első kárpátaljai látogatásáról és annak előzményeiről

I. Az első lépés: Moszkva és Kijev

2008. november 20-án Paskai László bíboros a Kárpátaljai Ferences Misszió Alapítvány felkérésére előadást tartott az alapítvány barátainak 1989-es kárpátaljai látogatásáról, valamint annak előzményéről, 1988-as moszkvai és kijevi útjáról is. Mint mondta: egész idő alatt tapasztalta a Gondviselés irányítását, aki mindig a megfelelő helyzetet, a megfelelő személyeket hozta elé, hogy végül a kárpátaljai magyarok örömére elindulhasson a misszió. Utólag visszatekintve már összeállt benne a kép, hogy az akkor sokszor érthetetlen, véletlennek tűnő találkozások hogyan vezettek oda, hogy szinte hihetetlen módon minden akadály elhárult útjából: 1989 tavaszán elutazhatott Kárpátaljára, s utána pár hónappal öt missziós pap jöhetett, hogy a helyi idős papok mellett a kárpátaljai híveket szolgálják. Paskai László bíboros előadásából közlünk most összefoglalót.

 

1988-ban nagy ünnepséget tartott az orosz pravoszláv egyház: a kijevi Rusz megkeresztelkedésének ezeréves évfordulóját. II. János Pál pápa külön vatikáni delegációt küldött Moszkvába. Minden földrészről egy-egy ötfős delegáció érkezett; az európai delegáció egyik tagja Paskai László bíborost volt, aki rögtön azon kezdett gondolkodni, lenne-e lehetősége tenni valamit Kárpátalja érdekében. Tudott ugyanis arról – többek között Holovács József titokban fölszentelt görög katolikus püspöktől, aki egyszer meglátogatta – hogy nagyon nehéz helyzetben van a kárpátaljai magyarság, köztük a katolikus egyház is.
A budapesti egyházügyi hivatal és az akkori külügyminiszter segítségével Moszkvában találkozott a vallásügyi miniszterrel. Ott megállapodtak abban, mire lenne szüksége Kárpátaljának – többek között arra, hogy a bíboros ellátogathasson oda.
Moszkva után Leningrádba kellett volna utaznia, ám váratlanul Kijevbe irányították. Kérdésére azt felelték: egy magyar pappal fog találkozni ott. Ez a magyar pap Csáti József volt, aki a Dnyeper-parti kijevi Rusz emlékműnél tartott ünnepségen lépett oda hozzá és mutatkozott be. Őt Munkácson keresték fel, és közölték vele, hogy most azonnal vonatra ül, és elutazik Kijevbe, ahol Paskai bíborossal fog találkozni. A bíboros szálláshelyén beszélgettek tovább, ahol Csáti József elmondta, mire lenne szüksége a kárpátaljai egyháznak.
Ugyancsak Kijevben találkozott Szemedi János titokban felszentelt görög katolikus püspökkel, aki akkor még illegalitásban élt. A bíboros épp egy ortodox templom körüli körmenetben vett részt, amikor a püspök megszólította őt.
Hazaérkezve a bíboros szeretett volna még 1988 őszén Kárpátaljára látogatni, ám erre nem kapott lehetőséget. 1988. november 9-én azonban Magyarországon járt Alexander Jakovlev, a Szovjetunió Központi Bizottságának titkára, akinek úgy szervezték meg magyarországi útját, hogy Paskai László bíboroshoz is ellátogatott. 1988. november 9-én, Esztergomban találkoztak, s a bíboros elmondta neki: nem tud elmenni Kárpátaljára, pedig nagyon várják ott őt. Jakovlev válasza ez volt: A bíboros szívesen látott vendég Kárpátalján, válassza ki a megfelelő időt a látogatásra. A délelőtti találkozó után a déli hírekben már be is mondta a rádió: Jakovlev meghívta Kárpátaljára Paskai bíborost.
Ebben a lépésben is látható a Gondviselés keze: jóval később a bíboros újra találkozott Berecz Jánossal (aki a Kommunista párt Központi Bizottságának is tagja volt), aki elmondta neki, hogyan került sor erre a találkozóra: Jakovlevnek valami programot kellett szervezni Magyarországon, ahol csak átutazóban volt; s mivel még nem találkozott sosem főpappal, ezért vitték el Esztergomba.
Megszervezték, hogy májusban Kárpátaljára látogasson, az útitervet is lelevelezte Csáti Józseffel. A szovjet nagykövetség okozott némi bonyodalmat, ami miatt a látogatást Kijevben kellett kezdeni. A bíboros itt találkozott Filaret pravoszláv metropolitával; itt Hidász Ferenc ferences atya volt a tolmácsa. A látogatás nem indult igazán kedvező légkörben, mivel a bíboros előhozta a görög katolikusok ügyét, melyre a metropolita elég hevesen reagált. A vallásügyi miniszter pedig többek között azzal vádolta a kárpátaljai magyarokat, hogy újabban a Szovjetuniót azzal merik vádolni, hogy 1944-ben deportálta a magyarokat.
Ezek után Paskai László bíboros repülőgéppel érkezett Ungvárra, ahol már várták a kárpátaljai magyarok.
Paskai László bíboros az ungvári reptéren lépett először Kárpátalja földjére. Onnan kíséretével együtt a templomba ment be, amely zsúfolásig tele volt. Csöndben imádkoztak, majd Damasztin pravoszláv püspök hívta meg ebédre. Mivel a pravoszláv egyházzal is jó kapcsolatot akart fenntartani, elfogadta az ebédmeghívást.
Az volt a terv, hogy mindenhová elmegy, ahol van pap, mindegyikükkel találkozik, illetve olyan templomokba is elmegy, ahol már nincsen pap. Nem egy helyen, amikor megérkezett, megszólalt a harang, s negyedóra múlva tele volt a templom. Papjuk a legtöbb helyen már nem volt. Az egyik helyen egy asszony köszöntötte: elmondta, hogy nincs papjuk, már sok éve meghalt az aranyos plébánosuk. „Azóta mi már csak imádkozni tudunk. Küldjön papokat!” Ez a jelenet megismétlődött többször is.
A sok meglátogatott hely közül a bíboros Nagyszőlősről beszélt bővebben előadásában. Természetesen ez a hely is szerepelt programjában, de állami részről meg akarták hiúsítani a látogatást. Addigra azonban Csáti József már elmondta, hogy a bíboros minden pappal találkozni akar, az ottani pap pedig nem tud eljönni, mert ágyban fekvő beteg, tehát neki kell odamennie. A találkozó a beteg atyával aztán meg is történt.
A szentmisét a kis temetőkápolnában tartották. Felszereltek egy hangosítót, mert nagyon sokan voltak a kápolnán kívül is. Egyszer csak – nem tudni, szándékosan-e vagy nem – elment a villany.
Akkorra már visszaadták a plébániatemplomot az egyháznak, két vagy három nappal a bíboros érkezése előtt adták át a kulcsot. Több kamion szemetet hordtak ki onnan az emberek. Amikor a bíboros és kísérete beléptek a templomba, látták, hogy az nem csak üres, hanem a falak is szörnyű állapotban vannak, az orgona szét van tépve… A szőlősi hívek, akik bejöttek, meghatódva nézték templomuk belsejét, és kezdték mondani, hogyan kellene renoválni azt. A bíboros közbeszólt: jól van, csak gondolkodjanak ezen, jön majd ide pap, aki majd irányítja a renoválást. Akkor még nem gondolta, hogy nemsokára itt lesznek már a ferences atyák, és két év múlva a felújított templom megáldására mehet majd vissza.
A megyei egyházügyi embernek minden nap jelentést kellett küldenie Kijevbe és Moszkvába a bíboros magatartásáról, beszédeiről, a fontosabb eseményekről. Kijevből azt az utasítást kapta, éberen figyelje, miket mond a bíboros a görög katolikusokról, követeli-e a templomok visszaadását, egyházuk elismerését. Azt is kérték, hogy szó szerint jelentse, ha a bíboros a magyarok 1944. évi elhurcolásáról beszélne. A bíboros azonban nem politizálni ment, hanem az evangélium hirdetésére.
Ungváron szállásolták el, ahol a két titokban szentelt görög katolikus püspökkel (Holovács Józseffel és Szemedi Jánossal) a templomban tudott találkozni. A szállodába nem mertek bejönni, mert ott mindent figyeltek. Ekkor a bíboros javaslatára, aki mindenképp szeretett volna találkozni velük, a templomba mentek.
A látogatás befejezéseként Paskai bíboros Ungváron tárgyalt az ottani állami, megyei tisztségviselőkkel, utána pedig sajtótájékoztatót tartottak. A találkozón a következőkben állapodtak meg: öt pap állandó jelleggel működhet Kárpátalján; a környékről ideiglenesen, időlegesen kisegíteni mehetnek papok; papnövendékek mehetnek tanulni Magyarországra, és a háború után kiadott vallásos könyveket be lehet vinni Kárpátaljára. Ez lényegében megegyezett Csáti József elgondolásával is.
A megbeszélésen a bíboros előhozta a görög katolikusok ügyét is. Hidász Ferenc atya, aki tolmácsolt, hallotta, hogy az elnöknek valaki, aki mellette ült, odaszólt: „erre nem kell reagálni”. Az elnök így csöndben is maradt. Akkor még nem lehetett szó arról, hogy a görög katolikusok nyilvánosan működhessenek, de a bíboros így legalább szót adott ennek az igénynek is.
Ezután tartották a sajtótájékoztatót, melyen jelen volt a helyi pravoszláv püspök is, aki támadóan lépett fel a bíborossal szemben. A görög katolikus kérdéssel kapcsolatban pl. ezt mondta: „ne köpj a kútba, mert utána abból kell innod”. Damasztin püspöknek ezt a hangnemét igyekezett tompítani Filaret metropolita azzal, hogy meghívta a bíborost ebédre.
A sajtótájékoztatóval befejeződött Paskai bíboros kárpátaljai látogatása. Hazafelé azon gondolkodott, hol talál öt olyan papot, akik ebbe a nyomorult helyzetbe elmennek. Azután ez is megoldódott: először két olyan pap vállalkozott, akik előzőleg is sokat jártak át segíteni: Bohán Béla jezsuita és Dióssi Kornél domonkos szerzetesek. Majd Hegedűs Kolos akkori ferences tartományfőnök vállalta el rendje nevében a nagyszőlősi, kárpátaljai missziót, hiszen Nagyszőlősön valamikor voltak ferencesek.
Elindult a misszió, megújult a lelki élet Kárpátalján. A bíboros természetesen beszámolt Rómában a kárpátaljai helyzetről. Lassan a jogi kérdés is rendeződött: egy idő múlva, amikor a Szovjetunió fölvette a diplomáciai kapcsolatot a Szentszékkel, Colasuono érsek lett a nuncius, ő kapott megbízást Kárpátaljára is, tehát már volt joghatóság. Amikor Ukrajna önállóvá vált, Antonio Franco kijevi nuncius lett apostoli adminisztrátor Kárpátalján. Egy idő után segédpüspököt kért magának. Akkor nevezte ki a Szentatya Majnek Antal ferences atyát segédpüspöknek. Később a terület a jogi rendezése is megkezdődött. Kárpátalja egyházjogilag a szatmárnémeti egyházmegyéhez tartozott; mivel azonban Romániából nem lehetett irányítani, ezért először apostoli adminisztratúra lett. Előbb a nuncius, majd Antal atya kapta meg az apostoli adminisztrátori kinevezést. Amikor pedig Kárpátalja területén önálló egyházmegyét alapított a Szentatya, Majnek Antalt nevezte ki a Munkácsi egyházmegye első megyéspüspökévé.
A bíboros atya azóta is megfordult néhányszor Kárpátalján, látta, hogy azóta sok minden fejlődött. Mint mondta: „Az a benyomásom, hogy nagyon szép gyümölcsöket termett az ottani misszió”. Azt már előadása elején említette: a Gondviselés keze nyomát látta egész kárpátaljai útjával kapcsolatban. Az út Jakovlev révén nyílt meg – ez is mutatja, hogy az Isten terveit azok is tudják szolgálni, akik nem hisznek benne. Az apró esetekben is, melyek véletlennek tűnnek, ott van a Gondviselés keze. Az, hogy az orosz milleneum alkalom volt arra, hogy Kárpátaljáról tárgyalni lehessen; az, hogy Magyarországon pozitívan fogták föl az illetékesek a kárpátaljai helyzetet – bár számukra akkor inkább csak a magyarságról volt szó –, s ezért tárgyalhattam velük., az biztosan a Gondviselés beavatkozására történt.
Előadását a bíboros még egy tanúságtétellel fejezte be. Páldi András, akkor kijevi nagykövet, „Bevallom, bizonyos kétségek is voltak bennem, hogy megérett-e már az idő erre a főpásztori vizitre, hogy legyen erőm sikeresen mindannyiunk hitének erősödését elérve lebonyolítani ezt a látogatást. Egy héttel ezelőtt Ausztriában ájtatosságot végeztem – Deutchsützenben voltam, ott misét és fatimai ájtatosságot tartottam, arra való ez az utalás – és a Boldogságos Szűz oltalmába ajánlottam az utam, kértem pártfogását, és kértem, hogy nyújtson nekem segítséget, mert általam ismeretlen vidékre megyek, eléggé zavaros viszonyok közé. Utamat azonban nem halaszthatom, mert a kárpátaljai hívők negyven éve várják ezt a találkozást. Azt szeretném önnek mondani, hogy ez az utazás minden reményemet fölülmúlva sikeres volt. Most már tudom, hogy a Boldogságos Szűz meghallgatta kérésemet.”

Zatykó László ferences atya szép megemlékezése a bíboros atyáról:

A GYARLÓ SZOLGÁLAT SZENTSÉGE
Ferences szemmel Paskai László bíboros úrról


Könyörgünk, hálát adunk, köszönetet mondunk ferences testvérünkért, Paskai László Pacifik bíboros úrért. Hála van a szívünkben azért, hogy a végső hetek, napok, órák gyötrelmes szenvedéseiben, kiszolgáltatottságában, nehéz agóniájában elénk élte azt a bátorító igazságot, hogy a „gyöngeségünkben segítségünkre siet a Lélek” (Rom 8,26), hogy „a Lélek együtt-gyenge a mi gyengeségünkkel” (Takács Gyula). A végső harcot püspöki jelmondata szellemében „in virtute Spiritu, a Lélek erejében” (Lk 4,14), nagy belső fegyelemmel, zokszó nélkül harcolta végig. Korházi betegszobája az imádság temploma volt. Benne minden – a nővérek és orvosok áldozatos munkája, az imádság a látogató testvérekkel, a rózsafüzér, a szentségek – egyetlen célt szolgált, hogy a szenvedő testvér eggyé legyen Jézus áldozatával, hogy vele és általa „Ámenné” legyen Isten dicsőségére (2Kor 1,20). Mindezért leborulva áldjuk a Legfölségesebbet, és kérve kérjük, hogy testvérünk legyen azok között, akiket Assisi Szent Ferenc megénekel a Teremtmények dicséretében: „Boldogok, kik békében kitartanak, általad, Legfölségesebb lesznek majd megkoronázva (…). Boldogok, akiket – nővérünk, a testi halál – a te legszentebb akaratodban talál”.
Püspökké szentelése óta (1978) szinte minden testvért, csaknem félszáz ferencest ő szentelt pappá. Ha két ferences összejön, és szóba kerül a papszentelésük, akkor vetélkedve, hogy ki tudja hitelesebben utánozni a bíboros hanghordozását, hangsúlyozását, felidézik a papszentelés szövegéből ezt a mondatot: „Urunk Jézus most itt van közöttünk. Gyarló szolgálatom által ő szentel fel téged”. A bíboros mondásában mindig különös hangsúlyt kapott az Urunk Jézus, a most és a gyarló szavak. Ezek a hangsúlyok elárulták a bíboros hitét és alázatát. Hitét abban, hogyha mi Jézus küldetésében járunk, akkor ő „itt van köztünk”, és akkor – bár a tenger háborog, vad hullámok támadnak, a hajó inog – nincs mitől félnünk. Hitét abban, hogy Jézus művét, ha hűségesek vagyunk, gyarlóságunk sem tudja meghiúsítani. De ebben a hangsúlyban benne rejlik az a vallomás is, amit minden szentmise előtt vallunk, hogy ez a szolgálat mindig gyarló, mert mi magunk gyarlók vagyunk.
A bíboros úr a szolgálatát nagyrészt a háborgó tengeren ingó hajón teljesítette. Egy ilyen háborgó tengeren való tárgyalás sorozatot él meg, amikor a rablóktól kifosztott és félholtra vert (Lk 10,30) kárpátaljai egyház érdekében Moszkvában, Kijevben és Ungváron tárgyal a vallásügyi miniszterekkel, a kijevi metropolitával, az ungvári püspökkel. Mindenütt szóba hozza, amit szóba kell hoznia: a görögkatolikus egyház engedélyezését, a „málenkij robotra” elhurcolt magyarok erkölcsi, anyagi kárpótlását, a kárpátaljai paphiányt, s aztán – olaja tűzre – megemlíti, hogy Magyarországon megszűnik az Egyházügyi hivatal. A szívélyesnek indult találkozó a tárgyaló partnerei részéről háborúvá változik. A legváltozatosabb és a legképtelenebb rágalomözönt zúdítják a fejére. Az ungvári sajtótájékoztatón mindez megismétlődik. Ott az ortodox püspök így utasítja rendre Paskai bíborost: „ne köpj a kútba, mert utána abból kell innod”. És a bíboros mindezekre hogy reagál? Nem vág vissza. Nem rendül meg. Kedvesen mosolyog a rá vicsorgókra. Nem ítélkezik felettük, nem minősíti őket. Nem riadozik, de nem is visszakozik. Minek? „Urunk Jézus most itt van köztünk”, rá kell figyelnünk, arra, hogy a küldetését teljesítsük, nem a vad hullámokra, akkor elveszünk. És Jézus lecsendesítette a tengert. Ma Kárpátaljának egyházmegyéje, magyar püspöke van, a görögkatolikus testvérek visszakapták szabadságukat, szép számmal vannak a hivatások, az egyház él, eleven. Amikor Paskai bíboros erről beszélt, minden második mondatában Isten gondviselő jóságát dicsőítette.
Paskai bíboros úr tisztában volt azzal, hogy szolgálata „gyarló szolgálat”, gyarlók vagyunk. Ennek alázatos tudomásul vétele segítette abban, hogy az őt ért támadásokra soha nem vágott vissza, nem reagált, nem védte magát, és nem is ítélkezett. Csöndbe maradt. De nem sértetten, hanem derűsen, tárgyaló partnereit továbbra is becsülve, néha túlbecsülve. Mi a titka ennek a rendíthetetlen békének? A bűnbánó, a bocsánatkérő szeretet bölcsessége, mely egyedül Isten jóságával méri össze magát, s így látja bűnössége mélységeit, látja, hogy irgalomra, könyörületre és megbocsátásra szorul, de kétségbe nem esik, mert tudja, hogy ez a jóság irgalom, könyörület és megbocsátás. A bíboros úr Páduai Szent Antal útmutatását követte: „Akkor viseljük el helyesen a kapott szidalmakat, midőn szívünk rejtekében tekintünk vissza a hallott szavakra. Ilyenkor könnyű belátni, hogy jogtalanságot szenvedünk ugyan, de azt is belátjuk, hogy rosszabbat érdemlünk. Ekkor a gyalázkodás nyomában inkább a kegyelem jár, mint a harag.”
Paskai László bíboros úr élete számunkra ezt a bölcsességet tanította. A sok példából most csak egyet említek. Sokan vágták a fejéhez többnyire a sajtóban, hátmögötti beszélgetésekben, hogy miért ragaszkodik a hatalomhoz, neki a rendszerváltozáskor félre kellett volna állnia, be kellett volna nyújtania a lemondását a Szentatyának. Ő ezekről a vádakról tudott, de nem reagált rájuk, miközben ezek nyitott kapukat döngettek, és alaptalanok voltak. Pacifik testvér, a bíboros úr, a hivatalára – Szent Ferenc követőjeként – úgy tekintett, mint a „lábmosás hivatalára”. A rendszerváltozás hajnalán azon nyomban benyújtotta lemondását Szent II. János Pál pápának, aki ezt nem fogadta el, és kérte, hogy maradjon továbbra is hivatalában, a szolgálatában. Miért nem beszélt erről? Miért nem védte magát? Az a fölszabadultság, ahogyan fogadta Paskai bíboros, hogy hetvenöt évesen megszabadulhatott hivatalától, amúgy is rácáfolt minden ilyen vádra.
Paskai bíboros Úr Isten megbocsátó jóságból élt, hálával a szívében ezért a megbocsátó szeretetért, azért, hogy Jézus elfogadta „gyarló szolgálatát”. A megbocsátásból élt, ezért a megbocsátás embere volt. Ember a javából. Az az ember, akiért Assisi Szent Ferenc dicsőíti az ő jó Urát, a Legfölségesebbet: „Dicsértessél, én Uram, azokért, kik megbocsátanak a te szerelmedért, és elviselnek betegséget, zaklatást”

Hálásak vagyunk szeretett bíboros atyánk minden látogatásáért, imájáért és Kárpátalja iránt tanúsított nagy szeretetéért.
Ezen a héten az egyházmegye minden templomában ünnepélyes gyászmisét tartunk őérte.

Isten adja meg neki az örök boldogság jutalmát!

Majnek Antal
megyéspüspök

Paskai László bíboros atya előadása, amelyet 2008. november 30-án tartott
a kárpátaljai misszió kezdeteinek megszervezéséről
a Kárpátaljai Ferences Misszió Alapítvány rendezvényén:

1. rész
{saudioplayer}paskai1.mp3{/saudioplayer}

2. rész
{saudioplayer}paskai2.mp3{/saudioplayer}

Történelmi adatok Paskai László bíboros kárpátaljai látogatásairól

1988: a Kijevi Rusz megkeresztelkedésének ezer éves évfordulója alkalmából az államilag szervezett ünnepségekre számos külföldi főpap érkezett. Paskai László bíboros a pápai delegáció tagjaként volt jelen. Csáti Józseffel ekkor találkozott. Csáti atya meghívta Kárpátaljára a bíborost. A látogatáshoz állami jóváhagyás kellett.
1989 tavaszán Csáti József fogadta dr. Paskai László esztergomi érseket. Ettől az alkalomtól érezhető pozitív változás állt be a Kárpátaljai Római Katolikus Egyház életébe. Ezzel kezdődött el az egyházunk életében a tulajdonképpeni „rendszerváltás”.
1989: Kijevi látogatás Filaret Kijevi és Belorusziai Metropolita meghívására
május 25: szentmisét mutatott be Ungváron a Szt. György templomban
május 26: szentmise Munkácson a Szt. Márton templomban. Ekkor 53 személyt is megbérmált
Misézett Beregszászon. Itt meglátogatta Forgon Pál református püspököt is.
Misézett továbbá: Huszton, Szolyván, Szerednyén

„Nem szeretek nagy kijelentéseket tenni. Mégis meg merem kockáztatni, hogy a kárpátaljai látogatásom történelmi jelentőségű volt…” – nyilatkozta a sajtónak Paskai László bíboros 1989. május 25-én Ungváron.
Találkozott a hívekkel a következő helyeken: Nagyszőlős, Aknaszlatina, Técső, Újfalu, Mezőkaszony, Felső-Domonya, Perecseny, Csap, Szürte.
Engedélyt kapott a hatóságtól, hogy megtekintse a bezárva tartott templomot Nagyszőlősön és Hlubokán. Nem nézhette meg viszont a téglási és őrdarmai templomot.
Paskai látogatását követően engedélyezték, hogy öt magyarországi pap kezdje meg missziós munkáját Kárpátalján: Bohán Béla SJ, Dióssi Kornél OP, Majnek Antal OFM, Radics Dávid OFM, Zatykó László OFM.

További látogatásai Kárpátalján:
1991. október 25-én Huszton mutatott be szentmisét és bérmált.
1991. október 26-án megáldotta a felújított templomot Nagyszőlősön
1996. január 14-én Munkácson részt vett Majnek Antal püspök beiktatásán
1998. november 13-án Bosák Nándor püspökkel együtt árvízi segélyt hozott Kárpátaljára
2003. november 11-én Munkácson mutatott be búcsúi szentmisét