Ünnepi rangra emelkedett Szent Mária Magdolna emléknapja
Az Istentiszteleti és Szentségi Kongregáció június 10-én dekrétumot tett közzé, mellyel Ferenc pápa kifejezett óhajára június 3-i dátummal, Jézus Szent Szíve főünnepén Szent Mária Magdolna eddigi emléknapját a Római Általános Kalendáriumban ünnep, „festum” rangjára emelte.
Az Úr feltámadásának első tanúja és evangélistája Szent Mária Magdolna, akit mind a keleti, mind a nyugati egyház mindig a legnagyobb tisztelettel szemlélt, jóllehet más módon tisztelt. A mai időkben az egyházzal együtt meghívást kaptunk arra, hogy a nő méltóságáról, az új evangelizációról és az isteni irgalmasság misztériumainak nagyságáról alaposabban gondolkodjunk – írja a dekrétum.
– Szükséges, hogy Szent Mária Magdolna példáját a hívek elé a mostaninál megfelelőbb módon állítsuk. Ezért tehát ebben az elismert asszonyban, aki kedvelte Krisztust, és aki Krisztus előtt többszörösen becses volt, akit Nagy Szent Gergely az „isteni irgalmasság tanújá”-nak, Aquinói Szent Tamás az „apostolok apostolnőjé”-nek nevezett, a mai világ keresztényei mint a nők szolgálatának példaszerű alakját fedezzék fel az egyházban. Ezért Ferenc pápa elrendelte, hogy Szent Mária Magdolna ünneplését az Általános Római Kalendáriumba a jelenlegi emléknap helyett ünnepként vegyék fel.
Az ünneplés új rangja semmilyen változatást nem jelent a napra vonatkozóan, az ünneplés végzésére vonatkozóan a Misekönyv és az Imaórák Liturgiájának szövegéhez a következőt kell hozzáfűzni:
a., Szent Mária Magdolna ünnepnapja ugyanaz marad, ahogyan a Római Kalendáriumban található, vagyis július 22;
b., a misében és a zsolozsmában a szöveg ugyanaz marad, ahogyan az a Misekönyvben és az Imaórák Liturgiájában a napnál megtalálható, hozzáadandó azonban a Misekönyvben a saját prefáció, amely jelen határozat mellékletében található.
A püspöki konferenciák gondoskodjanak arról, hogy lefordítsák azt népnyelvre, hogy azt az Apostoli Szentszék előzetes elismerésével alkalmazhassák és hogy annak a szövege a saját Római Misekönyv következő kiadásánál abba belekerülhessen. Ahol Szent Mária Magdolnát a részleges jog előírása szerint másik nap vagy más rangon ünneplik, ezután is ugyanazon a napon és ugyanazon a rangon ünnepelhetik, ahogyan az azelőtt volt. Bármely ezzel ellentétes rendelkezés érvénytelen.
A dekrétumot kísérő magyarázó szöveg címe: Apostolorum Apostola (Apostolok Apostolnője), amelyet Arthur Roche érsek, a kongregáció titkára írt.
Az értelmezés szerint az új dekrétum beleilleszkedik a jelenlegi egyházi kontextusba, mely a nők méltóságával mélyebben kíván foglalkozni. Szent II. János Pál pápa nemcsak nagy figyelmet szentelt a nők jelentőségének Krisztus és az egyház küldetésében, hanem különlegesen is kiemelte Mária Magdolna sajátos szerepét, mint aki a Föltámadott első tanúja és első hírnöke volt: ő volt az első, aki az apostoloknak Krisztus föltámadását hirdette. Ez a jelentőség ma tovább él az egyházban, amit nyilvánvalóvá tesz az új evangelizáció elkötelezettsége is, mely be akar fogadni minden férfit és nőt, bármiféle megkülönböztetés nélkül, tekintet nélkül fajra, népre, nyelvre és nemzetre (vö. ApCsel 5,9). Szent Mária Magdolna az evangélium hirdetőjének igazi és hiteles példája, vagyis olyan evangélista, aki a húsvét örömteli központi üzenetét hirdeti.
Ferenc pápa ezt a döntést belehelyezi az irgalmasság szentévének összefüggésébe, hogy jelezze a nő fontosságát, aki nagy szeretetet mutatott Krisztus iránt és akit Krisztus nagyon szeretett, ahogy Hrabanus Maurus beszél róla: „dilectrix Christi et a Christo plurimum dilecta” („aki szerette Krisztust és akit Krisztus nagyon szeretett”); vagy ahogy Canterbury Szent Anzelm említi: „electa dilectrix et dilecta electrix Dei” („Isten szerető választottja és Isten szeretett választója”).
A nyugati hagyomány, főként Nagy Szent Gergely után azonosította Mária Magdolna személyét azzal az asszonnyal, aki Simon farizeus házában illatos olajat öntött Jézus lábára és azonosította még Lázár és Márta leánytestvérével, Máriával is. Ez az értelmezés tovább folytatódott Nyugaton az egyházi szerzőknél, a keresztény művészetben és a Szenthez kapcsolódó liturgikus szövegekben. Már a bollandisták tágasan kifejtették a három személy azonosításának problémáját és ezzel előkészítették az utat a Római Kalendárium liturgikus reformjához. A reform alkalmazásával a zsolozsma és a szentmise imádsága Magdalai Máriára vonatkozik. Bizonyos, hogy Mária Magdolna Jézus tanítványai körének tagja volt, aki követte Jézust egészen a kereszt tövéig, és a kertben, ahol a sír volt, ő lett az isteni irgalmasság első tanúja, „testis divinae misericordiae”, ahogy Nagy Szent Gergely pápa említi. János evangéliuma elbeszéli, hogy Mária Magdolna ott sírt, mert nem találta az Úr testét (Jn 20,11), és Jézus irgalmas volt vele, amikor elsőként vele ismertette fel magát, mint az ő Mesterét, és a könnyeit húsvéti örömmé változtatta.
Roche érsek magyarázata külön kitér az új ünnep biblikus és liturgikus szövegeire. Egyrészt a feltámadás első tanújáról beszél („prima testis”), aki az első, aki a feltámadás igazságáról hall. Krisztus különleges figyelemmel és irgalommal fordul ezen asszony iránt, aki megmutatja a szeretetét feléje, a kertben szorongással és fájdalommal eltelve keresi őt, az alázat könnyeivel („lacrimas humilitatis”), ahogy Szent Anzelm beszél róla az említett idézetben.
A szentségi kongregáció értelmezése rámutat arra az ellentétre, amely a paradicsom és a feltámadás kertjének két asszonya közt fennáll. Az első elterjesztette a halált ott, ahol élet volt korábban, a másik egy sírból, a halál helyéről hirdette meg az életet. Nagy Szent Gergely maga jegyzi meg: „Mint ahogy a paradicsomban az asszony a férfinak a halált ajánlotta, a sírból az asszony a férfiaknak az életet hirdette” („Quia in paradiso mulier viro propinavit mortem, a sepulcro mulier viris annuntiat vitam”). Ezen túl éppen a feltámadás kertjében történik meg, hogy Jézus ezt mondja az asszonynak: „Noli me tangere!” („Ne érints engem!”). Ez a felhívás nemcsak Máriát illeti, hanem az egész egyháznak szól, hogy belépjen abba a hittapasztalatba, mely felülmúlja az isteni titok minden materialista kisajátítását és pusztán emberi értelmezését. Ennek egyházi jelentősége van! Hasznos lecke ez Krisztus minden tanítványa számára: ne keressenek emberi biztonságot és világi jogcímeket, hanem a hitet az élő és feltámadt Krisztusban!
Másrészt, éppen azért, mert Krisztus feltámadásának a szemtanúja volt, lett Mária Magdolna az első, aki tanúságot tett róla az apostoloknak. Tejesíti így a feltámadottól kapott küldetését: Jézus ezt mondta neki: „Engedj! Még nem mentem föl Atyámhoz. Inkább menj el testvéreimhez és vidd nekik hírül: fölmegyek Atyámhoz és a ti Atyátokhoz, Istenemhez és a ti Istenetekhez.” Mária Magdolna elment, és hírül adta a tanítványoknak: „Láttam az Urat, s ezt mondta nekem.” Ilyen módon Mária Magdolna evangélista, vagyis örömhírvivő, aki hirdeti az Úr feltámadásának örömhírét. Vagy ahogy Hrabanus Maurus és Aquinói Szent Tamás beszél róla: „Apostolorum Apostola”, az apostolok apostolasszonya, minthogy az apostoloknak hirdeti azt, amit ők a maguk részéről majd az egész világnak hirdetnek. Az angyali doktor, Aquinói Szent Tamás joggal alkalmazza ezt a kifejezést Mária Magdolnára: ő a feltámadás első tanúja és az Úr feltámadásának örömhírét hirdeti, mint a többi apostol. Éppen ezért jogos, hogy ennek az asszonynak a liturgikus szertartása az ünnep ugyanazon szintjén legyen, mint az apostolok ünnepe a Római Kalendáriumban és hogy kitűnjék ennek az asszonynak a küldetése, aki példa és modell minden nő számára az egyházban.
Forrás és fotó: Vatikáni Rádió
