Megalakult egyházmegyénkben az Egyházmegyei Pasztorális Tanács

01 Szines PasztoralisTanacs1Egyházmegyénkben ez év elején alakult meg az Egyházmegyei Pasztorális Tanács. Tagjai számára március 9-11. között, péntek délutántól vasárnap délig szerveztek lelkigyakorlatot Beregszászban a Pásztor Ferenc Lelkigyakorlatos és Zarándokházban.

Az első másfél nap lelki programjának megtartására Varga László kaposvári püspököt kérték fel, aki beszédeiben tanúságot tett arról, hogyan működött és működik az ő életében a Szentlélek, időnként igen radikálisan; hogyan tért meg igazán, már papként, s hogyan találta meg élete forrását, a töltekezést a napi csendes szentségimádásban több mint tíz éve. Hiteles szavai nagy visszhangra találtak a jelenlévőkben, akik feszült figyelemmel hallgatták. A püspök atya ugyanakkor derűs hangulatról is gondoskodott, mely azonban még inkább elmélyítette mondanivalójának komolyságát.

Szombaton délben Varga László püspök, Majnek Antal megyéspüspök (aki szintén részt vett a lelkigyakorlaton), valamint Hajas Ámosz ferences atya szentmisét mutattak be. Délután Majnek Antal püspök vezetésével folytatódott a program, aki tájékoztatta a jelenlévőket feladataikról, s lelki útravalót is adott nekik. Mint mondta: a legfőbb célkitűzés az evangelizáció, minden tevékenységüket ennek szolgálatába kell állítaniuk. Ezután Popovicsné Palojtay Márta tartott praktikus eligazítást a pasztorális tanács gyakorlati működéséről. Ezt követte két fórumbeszélgetés (szombat este és vasárnap délelőtt), amikor a résztvevők beszámoltak saját egyházközségük működéséről, a különféle kezdeményezésekről, s ötleteket, lelkesedést meríthettek egymástól. Jó volt látni, mennyi tenni akaró ember él az egyházmegye területén, akik most felhatalmazást is kaptak arra, hogy segítsenek papjuknak, programokat kezdeményezzenek, közösségeket hozzanak létre – természetesen mindezt egyházközségük lelkipásztorának jóváhagyásával és mások bevonásával. A tagok mintegy összekötőként működnek majd az egyházközségekben – a hozzájuk eljuttatott közérdekű információkat megosztják mindazokkal, akik részt szeretnének venni az egyházközség életének szervezésében.

02 Szines PasztoralisTanacs2

Mint az számos alkalommal elhangzott: az első és legfontosabb a tanács tagjainak tevékenységében, hogy saját lelki életüket felszítsák, s imáikban hordozzák a tanács működését és mindazt, amit tenni szándékoznak, mert enélkül nem fognak eredményt elérni. Aki nem imádkozik, nincs benső kapcsolatban Istennel, másokat sem fog tudni Hozzá vezetni, s ha akármilyen szép munkájában nem Tőle kéri az erőt, ki fog égni, a nehézségek, megpróbáltatások pedig felemésztik. Ezért is tartottak szombat este szentségimádást a lelkigyakorlat résztvevői, hogy eszükbe és szívükbe véssék, hogy ez minden tevékenységüknek az alapja.

EPT lkgy kicsi

A lelkigyakorlat szervezői örömmel említettek meg két mozzanatot, melyben a Szentlélek segítségét, támogatását tapasztalták meg. Az egyik: szerették volna, ha Varga László püspök atya lelki bevezetőjével kezdődhetne a lelkigyakorlat, ám tudták, hogy két hónappal előtte meghívni őt lehetetlen vállalkozás. Szinte az utolsó pillanatban derült ki, hogy a kaposvári megyéspüspök egy két évvel ezelőtti meghívásnak eleget téve éppen ezen a hétvégén érkezik Kárpátaljára, és a két tervezett helyszín közül az egyik meghiúsult. „Isten már két évvel ezelőtt tudta, hogy Beregszászban lesz szükség Laci atyára, és ezt meg is szervezte nekünk" – mondta örömmel az egyik szervező. A másik megerősítés: többször elhangzott, hogy a pasztorális tanács feladata Jézus hetvenkét tanítványának küldetéséhez hasonlít. Amikor a végén összeszámolták a regisztrációkat, kiderült, hogy pontosan 72-en vettek részt ezen a hétvégén.

EPT plusz

Majnek Antal püspök atya Molnár János beregszászi esperesplébánost az Egyházmegyei Pasztorális Tanács magyar nyelvű szekciójának vezetőjévé, Popovicsné Palojtay Mártát pedig az Egyházmegyei Pasztorális Iroda vezetőjévé nevezte ki.

Munkácsi Egyházmegye Sajtóirodája

Egyházmegyei pasztorális tanács

Az egyházmegyei pasztorális tanács (lat. consilium pastorale) a megyéspüspök felügyelete alatt az egyházmegyei pasztorális munkát vizsgáló, mérlegelő és a püspöknek javaslatot tevő testület. A II. Vatikáni Zsinat hívta életre. Létesítése nem mindig kötelező, a jog csak arra szólít fel, hogy ahol a körülmények indokolják, alakítsák meg. Szerepe csakis tanácsadói jellegű. Feladata a lelkipásztori tevékenységek tanulmányozásában áll. Tagja lehet bármely, a katolikus egyházzal teljes közösségben lévő világi hívő, klerikus, vagy a megszentelt élet intézményeinek tagja.

A tagok kijelölése a megyéspüspök által meghatározott módon történik. A tagokat úgy kell kijelölni, hogy teljességében reprezentálják az egyházmegye hívő közösségét. Ahhoz, hogy valakit taggá jelöljenek, szükséges, hogy az illető kitűnjék biztos hitével, jó erkölcsével és okosságával.

A megyéspüspök adja a szabályzatot, melyben meghatározza a megbízatás időtartamát (3-5 év). Függetlenül azonban attól, hogy küldetése mennyi időre szól, a pasztorális tanács széküresedéskor automatikusan megszűnik.

Az egyházmegyei pasztorális tanácsot a megyéspüspök hívja össze, ő elnököl rajta, s ő adja közre a tanácsban tárgyaltakat is. A megalakított pasztorális tanácsot legalább évente egyszer össze kell hívnia.

forrás: Katolikus lexikon

 
Statisztika
Eddigi látogatók : 1487445
Munkácsi Római Katolikus Egyházmegye
Jelenleg a honlapon
Oldalainkat 111 vendég böngészi