Lelkinapot tartott a Munkácsi Szent Mónika közösség

02Február 7.-én tartotta első lelkigyakorlatát az édesanyák védőszentjének tiszteletére alakult imaközösség. Az eseménynek a Munkácsi Cserkészház adott helyet. A lelkinap Snep Román munkácsi plébános előadásával vette kezdetét. Román atya, a bibliai édesanyák példáján keresztül szemléltette az anyai, feleségi szerep jelentőségét, vezette a közelebb a résztvevőket Szent Mónika titkának megértéséhez. Rövid szünet után, Palojtay Popovics Márta előadásával folytatódott a program. Márta, aki rendszeresen tart lelkigyakorlatot az abortuszon átesett nőknek, rámutatott, hogy Jézus a megtört életű emberekhez megy oda: „Nem azok hallgatják Jézus tanítását, akiknek minden sikerült az életben, hanem azok, akik valamit elrontottak. „ Isten előtt kedves áldozat a megtört lélek, az alázatos és töredelmes szívet nem veted meg" (50. zsoltár). Jézus hozzájuk megy oda és nekik mondja el, hogy Isten úgy szerette a világot, hogy egyszülött fiát adta érte...

Van amikor sikerül jónak lennünk és van, amikor nem. Van egy jobb énünk, amit a külvilág felé mutatunk és van egy olyan oldalunk, amit viszont rejtegetünk. Fontos, hogy szeressük a bűnös énünket is, mert a kettő együtt vagyok én. Isten még azt a türelmetlen, szeretetlen, bűnös énünket is szereti, és ha Ő, aki olyan nagy, szereti a szégyellnivaló felünket is, akkor én is elfogadhatom magamat. Ha minkét felemet össze tudom békíteni, ha azzal a felemmel, amit kevésbé szeretek békében vagyok, akkor könnyebben fogadok el másokat is.

Ferenc pápa mondja, hogy éppen a bűnnek a sebe az a hely, ahol megtörténhet a találkozás Istennel. Hogyne akarnék közel lenni egy olyan Istenhez, aki ennyire irgalmas hozzám. Nagy jelentősége van az életben az olyan helyzeteknek, amikor azt érezzük, hogy nincs erő, lehetőség. Valami olyat tettünk, amit nem lehet kijavítani. Ez az a helyzet, amikor belátom (be kell, hogy lássam), hogy egyedül nem megy. Saját tehetetlenségem belátása, nagyon fontos pont. A legtöbbünk akkor nyitja ki az ajtót Istennek. Nem voltunk élő kapcsolatban Istennel, pedig Ő vágyik rá. Az utolsó vacsorán is azt mondta: „Vágyva vágytam, hogy veletek legyek". Isten nagyon türelmes és szelíd, nem kényszerít. Hív és vár! Vágyakozik rá, hogy velünk legyen. Fölébred-e a szívünkben az a vágy, hogy Vele akarunk lenni. Jó életet akar nekünk adni, nem probléma nélkülit, de élő, igaz életet. Még a szent tanítványai is hibáztak. Péter, akit Jézus kiválasztott, hogy egyháza kősziklája legyen, és aki közeli barátja volt, ő sem cselekszik mindig helyesen. Ugyan azt az emberi magatartást mutatja, amit mi, amikor nem Istent helyezzük az előtérbe, hanem magunkat. Péter megtagadja Jézust, holott korábban azt ígéri neki, hogy ha kell életét adja érte. Erre, egy egyszerű szolgáló lány kérdésére azt is letagadja, hogy ismeri Jézust. Feltámadása után Péter először találkozik Jézussal, mi történik? Jézus megy oda hozzá és megadja neki azt az esélyt, hogy háromszor nyilatkoztathatja ki Péter szeretetét Jézus mellett. Már nem ígérget, már megtapasztalta korlátait, hogy milyen Jézus nélkül az élet. Alázattal valja meg, hogy szereti Jézust, aki nem vonja vissza ígéretét, hogy Péterre bízza egyházát. Péter soha nem lett volna az az ember, ha nem éli át ezt a megtörés élményét. Valahol szükség volt rá, hogy megtapasztalja Jézus nélkül milyen gyenge. Akkor érezte meg, hogy szüksége van Istenre, s ettől a pillanattól Isten feltudja használni, s azzá válhat, amit Isten belelát. Mert Ő látta benne a kősziklát, látta, hogy mivé válhat. Ez fontos a gyermekeink szempontjából is. Mit látunk beléjük? Azt hallják, hogy milyen ügyetlen vagy, mindig mindent elrontasz vagy képesek vagyunk-e beléjük látni azt a jót, amivé válhatnak. Ez nagy hatással van az egész életükre, hogy melyik oldalukat erősítjük...

Jézus egyfajta emberrel nem tudott kezdeni semmit és ezek nem a bűnös emberek voltak. Kis Szent Teréz azt mondta: „ha a világ legnagyobb bűnöse én lennék, akkor sem kételkednék Isten irgalmában". Nem a bűn a legnagyobb baj, hanem amikor azt mondjuk, hogy én már jó vagyok, ahogy vagyok. Nekem már nem kell semmiben fejlődnöm. A Bibliában olvashatunk a farizeusokról, akik lényegében nem voltak rossz emberek, csak úgy gondolták, hogy nincs szükségük Istenre. Végső kérdés az, hogy elhiszem-e, hogy szükségem van Isten irgalmára. Oda merek-e menni hozzá „ piszkos ruhában", ahogy azt a tékozló fiú is tette. Elhiszem-e, hogy átölel ahogy vagyok. Elhiszem-e... Mert akkor egészen eltudom fogadni saját magamat és így tudom megtanulni elfogadni családtagjaimat és a többi embertársaimat is. "

Az előadása után kiscsoportokban beszélhettük meg, hogy mi az a seb amin keresztül megtapasztalhattuk Isten kegyelmét. A beszélgetés után a Szent Erzsébet ingyenkonyha jóvoltából finom ebédben részesülhettek a jelenlévők. A nap második része szentmisével folytatódott, ahol lehetőség volt gyónásra is. A lelki nap szentségimádással zárult le.

Hála Istennek és Szent Mónika közbenjárásának nagyon jól sikerült az együtt töltött nap. Éreztük a Szent lélek jelenlétét és az isteni gondviselést. Ahogy a lelki nap bevezetőjeként hangzott el, a hűtőszekrény hiába van tele finomságokkal, ha nincs csatlakoztatva a hálózathoz. Ahhoz, hogy ne romoljon meg benne semmi, kapcsolatban kell, hogy legyen az energiaforrással. Mi, édesanyák is így vagyunk ezzel. Ahhoz, hogy adni tudjunk a gyerekeinknek, a családnak, a külvilág felé, meg kell találnunk az energiaforrásunkat. A rohanó hétköznapokban, édesanyaként én is megtapasztalom, hogy szinte lehetetlen időt szánni magunkra, de muszáj! Keressük az alkalmakat, a közösségeket, ahol töltődhetünk a Szentlélek által és társaink által. A lelki nap is egy olyan alkalom volt, ahonnan többként térhettünk haza és feltöltődve vághattunk bele a szürke mindennapokba.

Nagyon köszönjük a szervezőknek és minden jóakaratú embernek, aki hozzájárult a Szent Mónika lelkinap sikeréhez. Isten fizesse meg!

Egy résztvevő

01.jpg02.jpg03.jpg05.jpg06.jpg061.jpg07.jpg08.jpg

 

szent-laszlo-ev-logo

Miért látogatta meg honlapunkat?
 
Statisztika
Eddigi látogatók : 1063615
Munkácsi Római Katolikus Egyházmegye
Jelenleg a honlapon
Oldalainkat 276 vendég böngészi