Kathy Ireland korábbi szupermodell, címlapok és divatbemutatók sztárja ma sikeres üzletasszony, vagyonát 420 millió dollárra becsülik. Az egykor lázadó tinédzser őszintén vallott arról, hogyan találkozott „véletlenül” a Bibliával, ami örökre megváltoztatta az életét.

Ireland feltörekvő modellként érkezett 18 évesen Párizsba. Lázadó volt, megkérdőjelezett mindent és nem hitt benne, hogy bárki is birtokában lehet az igazságnak. Bár a párizsi modellkedésről mindenkinek a fény és a csillogás jut eszébe, Ireland nehéz időszakon ment keresztül akkoriban. Egyedül volt külföldön, ahol az álmait kergette, és egy olyan otthonban lakott, ahol nem szívesen hagyta nyitva a szobája ajtaját. Később megtudta más lányoktól, akik korábban ott laktak, hogy azt a szobát csak a börtön néven emlegették.

Ebben a börtönben viszont örökre megváltozott az élete.

Édesanyja a tudta nélkül egy Bibliát csempészett a bőröndjébe. „Azt sem tudtam, hogyan kell olvasni.” – mondta Ireland a Fox News interjújában. „Sosem olvastam korábban a Bibliát. Véletlenül kinyitottam Máté evangéliumánál. Ahogyan olvastam az éjszaka közepén, világossá vált számomra, hogy az igazságot tartom a kezemben. Senki sem volt a szobában, aki azt mondta volna, hogy gyere ebbe a felekezetbe, vagy abba a felekezetbe. Egyszerűen tudtam, hogy Jézus Krisztust akarom követni. Aki egyáltalán nem olyan volt, mint amilyennek elképzeltem.”

Megerősítő volt számára az is, ahogyan Jézus a nőkkel bánt.

„Az én iparágamban akkoriban rengeteg megbízhatatlan férfi volt. Valósággal lenyűgözött, hogy Jézus milyen erős volt, ugyanakkor szeretetteljes és tisztelettudó a nőkkel szemben. Ez vigaszt nyújtott nekem. Így Ő lett az Uram és Megváltóm. Ez az élmény örökre megváltoztatta az életemet.”

Ireland folytatta a modellkarrierjének az építését, melyben nagy sikereket ért el. Egy tanúságtételében bevallotta, sajnálja, hogy sokáig gyermek maradt a hitében. Követte Jézust, de csak ugyanazokat az igéket olvasta. Ami nem tetszett neki vagy nem értette, azzal nem foglalkozott.

„Megpróbáltam Istent egy olyan képre formálni, amilyennek én akartam látni, ahelyett, hogy megadtam volna magamat neki és engedtem volna, hogy azzá formáljon, akivé teremtett. Te jó ég, nagyon türelmes volt!

Végül 44 évesen olvastam el teljesen a Bibliát.

Minden egyes nap tanít nekem valamit.”

Ireland azt is bevallotta, hogy nehezére esett Istent helyezni az első helyre. Miután feladta a modellkedést, sikeres vállalkozásba kezdett, mindemellett három gyermeket nevelt. Csendességei alatt újra és újra az az üzenet jött szembe vele, hogy tegye Istent az első helyre az életében.

„Azt az üzenetet helyezte a szívemre Isten, hogy tegyem Őt az első helyre, és több időt, minőségibb együttlétet fog adni nekem a gyermekeimmel. Így elkezdtem 15 perccel korábban kelni, hogy minden reggel elmondjak egy gyors imát. Azok a kezdetben 10 perces imádságok és Bibliaolvasások később egyórásak lettek. Ez nem egy kötelesség számomra, hanem igazi öröm. Ez a mindennapi kenyerem és vizem.”

Ireland 1993-ban alapította vállalkozását, melyet azóta a Forbes magazin is listázott és Kathy-t az egyik legsikeresebb nőnek nevezte Amerikában, aki egy 420 millió dolláros birodalmat épített.

Kathy Ireland nem pocsékolja el a vagyonát, számtalan non-profit szervezetet és alapítványt támogat és nagykövete azoknak. Tanúságtételét bővebben ebben a korábbi angol nyelvű videóban lehet meghallgatni:

Forrás – 777blog.hu